Steve Ballmer továbbra is optimista

Hirdetés

Az AllThingsD beszámolója szerint Steve Ballmer, a Microsoft első embere, a befektetők számára a Windows Phone modellek alacsony piaci részesedéséről is beszélt, elismerve, hogy egy évvel a piaci premier után közel sem olyan jók az eladási mutatók, mint amelyre eredetileg számítottak. A cégvezető azonban továbbra is rendkívül optimista, hiszen a platform számos új szolgáltatással bővül majd, mely révén egyre vonzóbb ajánlattá válik az okostelefonok túltelített piacán. Ballmer szerint a Nokia elkötelezettsége szintén fontos momentum az operációs rendszer életében, hiszen a finn gyártó a Symbian kifuttatása mellett teljes egészében a Windows Phone mellett tette le a voksot, vagyis teljes termékstratégiája a Microsoft új platformja köré épül. Stephen Elop, a Nokia vezérigazgatója ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy cége számára nincs „B-terv”, vagyis a Windows Phone operációs rendszert szeretnék sikerre vinni.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés