Az elmúlt évek soron a HTC negyedévről negyedévre döntötte meg saját pénzügyi rekordjait, mely természetesen a piaci részesedésének folyamatos növekedésében is visszatükröződött. Az iPhone 4S bemutatásával azonban valami megváltozott, hiszen a tajvani gyártó felfelé ívelő pályája hirtelen megtorpant, majd mélyrepülésbe kezdett. Az átlag alatti kamera és a készülékekhez mellékelt fülhallgató minőségét ért súlyos kritikák miatt a gyártó komoly változásokra szánta el magát, ám úgy tűnik, hogy míg a BSI szenzorok bevetése jó ötlet volt, addig a Beats Audio fülesek használatával a gyártó a ló túloldalára esett. Az alapcsomagok árát jelentősen megemelő prémium fülhallgatók nem hogy több, de inkább kevesebb vásárlót hoztak, így nem meglepő, hogy a 300 millió dolláros exkluzív szerződést aláíró pénzügyi főigazgató is leváltásra került. Winston Yung, a korábbi pénzügyi felelős mostantól a vállalati fejlődésért felel, miközben helyét Chia-Lin Chang, a Goldman Sachs partnere és a Motorola korábbi mérnöke vette át. A váltás okát hivatalosan nem közölte a HTC.
Azóta történt
-
Saját processzort akar a HTC
Kifejezetten olcsó modellekbe szánt saját processzoron dolgozik a HTC.
Hír 32
Előzmények
-
HTC: Kimaradnak a Beats fülesek?
Valószínűleg csak külön kiegészítőkkel lehet majd kiaknázni a HTC modellek Beats Audio támogatását.
Hír 84
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it Ezúttal Kaliforniából küldenek el 601 embert, a jól értesült források szerint Elon Musk a dolgozók 20 százalékától válna meg.
it A Cortana szabadalmat sértett, így a bírói döntés alapján 242 millió dollárt kell kifizessen a Microsoft.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
A Princeton újraértelmezte az ultrakompakt hordozható SSD fogalmát
ph A cég terméke ránézésre egy apró pendrive-nak tűnik, de valójában nem az.
A kard és az űr az új Arc meghajtó két fő motívuma
ph A 31.0.101.5518-as csomag három hibával is leszámolt.
Xbox Game Pass [2024] - Az extra májusi lista
gp Az elkövetkező időszakban többek között a Senua’s Saga: Hellblade II-t kapják meg az előfizetők.
Érkezik a Crucial LPCAMM2 memóriamodulja
ph Az új szabványra épülő opció 32 és 64 GB-os verziója árat is kapott már.
Red Dead Redemption - Újabb jel, hogy PC-re is megjelenhet?
gp Vajon a Rockstar meddig húzza még az időt azzal, hogy végre elhozza még egy platformra a játékot?
Rekordmagasba lökte az EPYC és a Ryzen az AMD-t
ph Az asztali és a szerverpiacon még sosem mértek ilyen magas piaci részesedést a kisebbik CPU-gyártónak.
Alig egy nap múlva végre bemutatkozik az Assassin's Creed Shadows
gp A Red kódnéven futó epizód végre a feudális Japánban fog játszódni.