A Bloomberg bennfentes informátorai szerint megkezdődött az Apple harmadik generációs táblagépének sorozatgyártása, mely az előzetes információk szerint március során kerülhet a boltok polcaira. A jövevény végleges specifikációja továbbra sem ismert, de egy önmagát megnevezni nem kívánó beszállítói források szerint a jövevény négymagos processzor, LTE modem, nagyobb kapacitású akkumulátor és HD kijelző köré épülhet. Ez utóbbi ugyan nem lesz „retina” képpontsűrűségű, de a 2048x1536 pixeles felbontás még így is elképesztően magasnak tűnik. A Bloomberg kínai forrásai az Apple szerződéses gyártópartnerei folyamatos üzemben kezdték meg a készülékek sorozatgyártását, majd a január végi Holdújévet követően februártól teljes sebességre kapcsolnak.
Megkezdődött az iPad 3 sorozatgyártása
Azóta történt
-
Március 7-én debütál az iPad 3?
A legfrissebb pletykák szerint a Mobile World Congress utáni héten debütálhat az Apple harmadik internettáblája.
-
Március 7-én debütál az új iPad
Hivatalos forrásból is megerősítést nyert az iPad 3 március 7-ei premierje.
Előzmények
-
Négymagos processzorral készül az Apple
Kettőnél több processzormag kezelésére is képes az iOS 5.1 legfrissebb béta változata.
-
Szivárognak az iPad 3 komponensek
Az Apple harmadik táblagépének több feltételezett komponense is a kamerák előtt pózolt.
-
Apple modellek IGZO kijelzővel?
Pletykák szerint IPS helyett alacsonyabb fogyasztással és jobb képminőséggel kecsegtető IGZO panelek használata mellett döntött az Apple.
-
iPad 3 – dupla kapacitású akkumulátorral?
A DigiTimes állítása szerint 14 000 mAh kapacitású akkumulátorral érkezik az Apple következő internettáblája.