Hirdetés

Felfüggesztette az értékesítést Németországban a Vivo

Ugyanúgy szabadalomsértés miatt kellett bezárniuk a hivatalos boltot, mint a testvérmárkáknak.

Akárcsak a OnePlus és az Oppo, a Vivo is leállította termékeinek értékesítését Németországban, miután erre kötelezte egy, még áprilisban a mannheimi regionális bíróság által meghozott ítélet. A BBK cégcsoporthoz tartozó kínai márkát a finn Nokia (a hálózatos, nem a telefonos HMD) perelte be Németországban és több EU-s országban, miután a finnek szerint a kínaiak jogtalanul, fizetés nélkül használták fel telefonjaikban a Nokia egyik, a készülék WLAN kapcsolatait kezelő szabadalmát. A Nokia korábban ugyanezért perelte a BBK-hoz tartozó Oppót és OnePlust is, a mannheimi bíróság azokban az ügyekben is a finnek javára döntött.

Ez az üzenet fogadja a Vivo német webshopjába látogatókat
Ez az üzenet fogadja a Vivo német webshopjába látogatókat (forrás: vivo.com/de) [+]

A Vivo nyilatkozatot adott közre, melyben állítják, tisztelik az intellektuális tulajdont és elkötelezettek az innováció, kutatás és fejlesztés iránt. A Nokiával tárgyaltak a keresztlicenc-megújításról, de egyelőre nem születtek megállapodások, így bármennyire is csalódottak a bíróság döntésében, eleget tesznek az ítéletnek. A Vivo termékek támogatása megmarad, ahogy a Németországon kívüli hivatalos értékesítés sem áll le. Viszonteladóknál is megtalálhatók még a termékek, ahogy az Oppo és a OnePlus modelljei is, a Nokia a közelmúltban Németországban az Oppo és OnePlus ügyében ismét bírósághoz fordult, hogy a tiltás a gyártói terjesztésen túl terjedjen ki a viszonteladókra is, hogy a kínai márkák ne játszhassák ki így a forgalmazásra vonatkozó korlátozást.

A BBK márkái
A BBK márkái [+]

Korábban az Oppo azt nyilatkozta, az értékesítés leállítása csak ideiglenes, nem adják fel a német piacot, viszont 2023 áprilisa óta nem jutottak megegyezésre a Nokiával. A BBK márkái körül szerte Európában vannak problémák a Nokia által indított szabadalomperek mellett is, millió eurós tartozások partnerek felé, egyik hónapról a másikra beszántott irodák, mindeközben pedig az olyan hivatalos nyilatkozatok, hogy minden rendben, folytatódik a helyi jelenlét. A Vivo 2020-ban érkezett meg Európába, jelenleg kérdéses, meddig maradnak.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés