Arizona tele van csodálatos természeti látnivalókkal, hogy mást ne mondjak, a Grand Canyon zöme ebben az államban terül el, de a Monument Valley-t is itt találjuk (erről még muszáj lesz írnom később). Az Antelope Canyon azonban más, mint a fentebb említett kettő, amelyek inkább monumentális mivoltukkal szereznek híveket, ez egy, hm, mondhatni kompakt látványosság, főleg, ha csak a Lower Antelope Canyon megtekintését tűzzük ki magunk elé.
A kanyon bejárata, már lehet sejteni, hogy mi vár bent [+]
Ide nem lehet csak úgy besétálni, mert veszélyes. Nem úgy veszélyes, hogy az ember lezuhan valahonnan, a vezetett túra (48 dollár fejenként) nem egy megterhelő tevékenység abban a szűk egy órában, ameddig az ember a kanyonban bandukol. Viszont ha a környéken leesik az eső, akkor baj van, mert ha a sziklás talajon el nem szivárgó vízmennyiség beömlik a kanyonba, akkor ott nem biztos, hogy életben maradunk, 1996-ban 11 turista halt meg egy ilyen esemény után. Amiben az az igazán vérfagyasztó, hogy nem is konkrétan a kanyonnál volt a csapadék, hanem a közeli hegyekben, ahonnan ide zúdult a víz.
Ryan háttal, ő vezette a kis csoportunkat [+]
Azóta csak túravezetővel látogatható, a navajo indiánok által ellenőrzött terület. Januárban ez szerencsére nem zsúfolt (bezzeg tavasztól őszig egymás sarkát tapossák az emberek), mi négyen voltunk a csoportban. Meg Ryan (nem a színésznő), a túravezetőnk. Elég sok vaslépcsőn kell lejutni a kanyon alsó végéhez, de amint az ember megérkezik lentre, onnantól szűk egy órányi szájtátás következik, mert amit a néha bezúduló víz örvénylése és forgása összehoz a homokkő sziklákkal, annak az eredménye egész egyszerűen varázslatos. Minden kanyar és kiszögellés után újra és újra elkápráztatnak a formák és a színek, ahogyan a fentről beszivárgó fény sárgára-vörösre festi az alakzatokat az elég egyértelműen megmagyarázza, hogy miért készül itt ennyi fénykép.
Csak néhány fotó azok közül, amiket lent lőttem... [+]
Nyáron (illetve áprilistól októberig) a nap bizonyos szakában megfigyelhető a lightbeam jelenség is, amikor a Nap olyan szögben süt, hogy egy-egy fénycsóva lejut a kanyon aljáig, nekünk ehhez nem volt szerencsénk, de így sem panaszkodtunk. Azért más ez a kanyon, mint az összes többi, mert szűk, a falakat, a formákat meg lehet érinteni, ott megy bent az ember, ahol tényleg a legszebb az egész, nem felülről nézek le valami monumentálisra, hanem mintha egy Gaudi-épület belső terében mászkálnék.
Van néhány ismerősöm, aki járt már itt és amikor pár képet kitettem a Facebookra azzal, hogy ez szerintem az egyik legfrankóbb hely, ahol eddig jártam, akkor egy roppant spontán eszmecsere alakult ki, amelyben megoszlottak a vélemények, mert aki nyáron járt itt, amikor tömeg van és nem lehet olyan fotót csinálni, ahol ne lógna be egy láb, egy fejbúb, vagy bármilyen testrész, annak nyilván kevésbé maradandó az élmény, de ha szellősen vagyunk, nyugisan lehet nézelődni, akkor sokkal jobban át tudja magát adni az ember a hely varázsának. Úgyhogy nekem az Antelope Canyon úgy maradt meg, hogy az egyik legszebb természeti képződmény, amit valaha láttam.
