A brit Financial Times értesülései szerint rövidesen eladásra kerülhet a Nokia luxusmobilok kézi gyártására szakosodott részlege, mely várhatóan a Permira égisze alatt folytatja majd működését. A drágakövekből és nemesfémekből építkező Vertu mobilok iránti igény az utóbbi időben jelentősen visszaesett, bár az ékszerész manufaktúra jelleggel működő divízió működése még így is rentábilisnek bizonyult. A nagyjából 265 millió dollár értékű akvizíció lezárásának időpontja egyelőre még kérdéses, ráadásul egyelőre sem a Nokia, sem a Permira nem erősítette meg a feltételezéseket.
A Permira kezébe kerül a Vertu?
Azóta történt
-
Vertu Constellation Candy – prémium cukiság?
Méretes érintőkijelzővel érkezik a Vertu nyári színekbe öltözött kollekciója.
-
WP8 egy Vertu mobilon?
Pletykák szerint Windows Phone 8 alapú luxusmobilon dolgozik a finn gyártó nemrég eladott prémium mobiltelefonos üzletága.
-
Vertu luxusmobilok Android alapokon?
A Nokia telefonos részlegének korábbi vezetője veheti át az EQT VI által átvett Vertu üzletág vezetését, mely egészen új irányvonalat jelenthet.
Előzmények
-
Nokia – 1,34 milliárd eurós veszteség
Az okostelefonok piacának elvesztése miatt már a finn gyártó telefonos részlegének mérlege is negatívba fordult.