Hirdetés

A CES-en mutatkozhat be az LG Tone utódja

Hirdetés

Az LG Tone Infinimet még 2014-ben mutatta be az LG, akkor ki is próbáltuk a Harman/Kardonnal közösen fejlesztett vezeték nélküli fülhallgatót. Úgy tűnik, hogy a dél-koreai gyártó a CES-en mutatja be a kütyü frissített változatát, amit állítólag Tone+ névre fognak keresztelni és HBS-910 kódnévvel látnak majd el. Ha ez valóban megtörténik, akkor természetesen tudósítani fogunk az eseményről, hiszen 2016-ban is kinn leszünk a kiállításon, az LG sajtóeseménye lesz az első, amire ellátogatunk.


Így nézett ki az elődmodell, az LG Tone Infinim (HBS-900). [+]

A Samsung Level U-hoz hasonlóan nyak köré ülő, vékony fülhallgató értesítéseket is küldött nekünk, 220 mAh kapacitású akkumulátora pedig akár 10 órányi zenehallgatásra is elegendő volt, kíváncsiak vagyunk, hogy mit villant az utód, aminek fejlesztésében jó eséllyel ezúttal is a Harman/Kardon csapata segédkezett.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények

  • CES 2016 előzetes

    Csapatunk idén is ellátogat a CES-re, hogy első kézből adjunk hírt az újdonságokról. Összegyűjtöttük, hogy mi is várható idén.

  • LG Tone Infinim – Harman/Kardon hangzással

    Kiemelkedő hangzást és hosszú üzemidőt ígér az LG és a Harman/Kardon közös fejlesztésű sztereó Bluetooth fülhallgatója.

Hirdetés