Gyorskeresés
WayteQ N800 - a hardver ereje
Elképesztő tudású PNA járt nálunk, olyan vassal, ami egy PDA-nak is becsületére válna. No meg itt van hozzá a Sygic.
Hirdetés
Bevezető
Hosszas levelezgetés előzte meg a tesztpéldány érkezését. A forgalmazó ugyanis először szoftver nélküli verziót adott volna, de néhány félreértés és közös durcizás után kiderült, hogy megkapjuk mellé a legújabb Sygic szoftvert is. A durcizás annak szólt, hogy automatikusan morgok akkor, ha valahol csupán egy puszta vasat hirdetnek, mert ez önmagában természetesen teljesen legális, de a ha szívünkre tesszük a kezünket, akkor nyilván el tudjuk képzelni, hogy az így forgalomba kerülő termékekkel is navigálni óhajt a vásárló, márpedig ahhoz szoftver kell.

Nem is szeretném megtippelni, hogy az eredetileg csupaszon eladott PNA eszközök hány százalékán fut jogtiszta szoftver.
Ám szerencsére ahol a WayteQ N800-zal foglalkoznak, véletlenül pont ott foglalkoznak a Sygic nevű navigációs alkalmazással is, így teljesen kézenfekvő volt, hogy a két termék együtt érkezik, s már most közlöm, hogy ez a párosítás még így is 70 ezer magyar forint alatt marad, jócskán. Jegyezzük meg ezt az árat, s ennek tudatában haladjunk végig a termékről szóló íráson, mert lesz itt egy-két vaskos meglepetés.

A Sygic szoftver 2009-es verziója tesztünk másik kuriózuma, mivel úgy jött meg a WayteQ N800, hogy a legfrissebb térképet tartalmazta, s innentől pláne érdekesnek ígérkezett az egész, hiszen állatira kíváncsi voltam, hogy a TeleAtlas mennyit fejlődött az utóbbi időben.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
WayteQ x820 - izomból nem lehet mindent megoldani
Újabb WayteQ készülék landolt nálunk, TMC vevőt és szoftvert is kaptunk hozzá. Sygic a neve.
Előzmények
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!







