Gyorskeresés
Samsung Galaxy Mini - helló, zöld robot
A Samsung androidos palettájának legolcsóbb tagja. Fiatalos, vidám, sokak kedvence lehet.
Hirdetés
Bevezető
A Huawei és a ZTE (valamint az itthon kevésbé elérhető Alcatel) okostelefonok jót tettek az androidos piacnak. Több gyártónál is megfigyelhető, hogy kicsit leszálltak a magas lóról az Android rendszerű gépek árazását tekintve, s ha nem is szaladtak bele egy komoly árversenybe, de valami mégis megmozdult. Az LG Optimus One (a GT540 utódja) már igen kellemes áron kapható függetlenül is, a Samsung pedig úgy rakta össze a középkategóriás Galaxy sorozatot, hogy abban jutott hely olcsóbb modelleknek is.
Leginkább a Galaxy Mininek, amely mostani tesztünk főszereplője. A fiatalos, kicsit bumfordi formatervű telefon egyszerre óhajt a korábbi Corby-tulajdonosok felé új alternatívát mutatni és az olcsó okostelefont kereső néphalmazok kedvére is tenni. A ZTE Blade persze nem üthető meg ár/érték arányát tekintve, de a Samsung – vélhetően joggal – gondolja azt, hogy azért még mindig sokat számít a márkanév is a döntésben, s bizonyára vannak olyanok, akik ódzkodnak egy itthon jobbára ismeretlen ZTE feliratú telefon megvásárlásától. Nos, a Galaxy Mini pont nekik készült, Domino csomagban (tehát feltöltőkártyával) kicsivel 40 lepedő felett van az ára, amivel valóban tagja lehet a legolcsóbb androidos telefonok baráti körének. Aztán lehet, hogy a barátok nem örülnek annyira a koreai havernak, lévén itt eddig jellemzően kínai figurák üldögéltek.
Persze a Galaxy Minitől ennyi pénzért nem lehet elvárni azt, amit egy ZTE-től. Sok összetevője van ennek a történetnek, de maradjunk csak annyiban, hogy a Samsungnál költenek reklámra, ügyfélszolgálatra, szervizelésre, saját felület fejlesztésére, s valószínűleg a koreai mérnök, product manager, marketinges, grafikus, és egyéb szellemi munkát végző arc óradíja nem kicsit magasabb annál, mint amit ugyanezen területeken egy-egy kínai alkalmazott zsebébe tömnek. Úgyhogy a Galaxy Mini olcsó androidos jószág ugyan, de kompromisszumokat is kell kötnie a vásárlónak. Ügyesen sakkoznak a Samsungnál ezügyben, olyan helyeken vágták meg a büdzsét, ahol volt rá lehetőség, például nincs autofókuszos, öt megapixeles kamera a hátlapon, helyette csak egy három megapixeles, fikfókuszos modul került ide. De nem óhajtom leírni az összes cost-saving megoldást már az elején, hajtás után jönnek a részletek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung Galaxy Mini 2 - ezt is venni fogják
Az egyik legkedveltebb androidos okostelefon utódja szinte minden téren javult elődjéhez képest, így a népszerűsége borítékolható.
Galaxy Pocket az FCC oldalán
Újabb képen a Galaxy Pop Plus S5570i
Fotón a Galaxy Mini 2
-
Samsung Galaxy Y: fiatalság, bolondság
A Samsung Galaxy Y egy kis méretű és kedvező árú mobil, melyet fiataloknak szán a gyártó. Kérdés, az olcsóságért milyen kompromisszumokra kényszerül az ember?
-
Samsung S5670 Galaxy Fit - majdnem illeszkedik
Egy újabb taggal bővült a már egyébként is népes Galaxy mobilok sora. A Fit teljesen jó kis telefon lehetne, de egy súlyos hibát vétettek benne.
-
Samsung i9001 Galaxy S Plus - szinte semmi sem változott
A ráncfelvarrt Galaxy S-be nagyobb akkumulátor és 1,4 GHz-es processzor került. Minden más változatlan.
-
Samsung Galaxy Gio - középső támadó
A Galaxy sorozat kellemes árfekvésű darabja az Ace és a Mini közé ékelődik be tudását tekintve.
Előzmények
-
Samsung Galaxy Ace - tuti befutó
Egy jó árazással az okostelefonok között a legnépszerűbb modell lehetne.
MWC2011: Sok Galaxy a középkategóriában
-
Samsung Galaxy 3 - tempó a középmezőnyben
Olcsóbb árfekvésű Android alapú modell érkezett. Pörög, akárcsak a piac.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
A Google figyelmezteti a fertőzött gépek tulajdonosait
A DNSChanger által fertőzött gépek júliusban le...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!









