Külső
Armani bácsi mobilja meglepően kicsinyke. Nekem - lehet kötekedni - egyből a Neonode N2 ugrott be: az is érintős, de szintén nem egy palacsintasütő méretű eszköz. Az Armani mobil azonban enyhén szólva szebb, bár nem tudom, hogy Giorgo mennyire pofázott bele a formatervbe, de igen letisztult, stílusos és ízlésesen visszafogott készüléket sikerült alkotni. Annyira Armani, hogy a Samsung csak a telefon hátlapján tudatja a nagyvilággal, hogy azért koreai termékről beszélünk.
Bár elővigyázatosságból igyekeztem mindig a kemény fedelű tokban tartani, az Armani mobil igazából csupaszon üt nagyot. Az asztalon heverő, névjegykártya méretű eszközön mindenkinek megakad a szeme, a kijelző alatt elhelyezkedő Giorgo Armani felirat pedig nem vet fel további kérdéseket, akivel csak összefutottam, mind tudta, hogy miről van szó. "Ahh, az Armani telefon! Megnézhetem?" Magunk között persze csak "ármány" néven illettük a készüléket, ez a szó felszakasztotta a bennem oly régóta lappangó brazil szappanopera-trailerek narrációjára való hajlamot, ármány és intrika, érzelmek és fondorlatok, büszkeség és balítélet egy idilli, de a felszín alatt bűzösen rohadó világban... És meg kell mondjam, hogy ezeket a költői ellentétpárokat gyönyörűen rá is lehet húzni az Armani mobilra.
Juan Carlos Villa da Silva kolumbiai drogbáró öltönyének zsebébe éppúgy bele tudom képzelni az Armani mobilt, mint a proteiontól puffadó, A8-ból kiszálló, egészséges fejbőrrel rendelkező (és azt büszkén hirdető) hazai vállalkozó kezébe, de ezen - némiképp sztereotíp - pillanatképek hatására sem tartanám égőnek, ha egy magas rangú poltikus, vagy egy cégvezető tenyerében pillantanám meg a készüléket. Inkább az összeset - egyszerre - sajnálnám, hogy arcolásból, státuszszimbólumként, önnön kifinomult ízlésének tárgyi bizonyítékaként beruházott egy ilyen ketyerére, amelynek kezelése nem éppen könnyű feladat - s ennek oka a viszonylag kis méretű kijelzőben keresendő. Különösen a proteinos cimbora húsos ujjaihoz nem való a készülék, de erről kicsit később.
Az anyagminőség káprázatosan jó, a fém hátlap mellett a kijelző elsőre érezhető keménysége és strapabírósága teszi fel a koronát. Az "Ármány" előlapján a képernyő alatt csupán a két híváskezelő gomb kapott helyet - megvilágítás nélkül. Felül sima a telefon, alul csak a hátlapot oldó csúszka látható, bal oldalra kerültek a hangerőt szabályozó billentyűk és a microSD kártya bővítőajtaja, a készülék jobb felén pedig a kamera gyorsgombja, illetve a HOLD billentyű helyezkedik el. A kemény tokról egy mondatban érdemes még megemlékezni: akkumulátor ugyan nincs benne (a P300-ban volt), de mágnesesen érzékeli a lecsukást, s ilyenkor az Armani kijelzője egyből ki is kapcsol. Az elmulasztott események pedig egészen addig azok is maradnak, amíg ki nem nyitjuk újra a tokot, mert különben sosem vesszük észre azokat.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
