Gyorskeresés
Samsung F490 - erre varrjál gombot!
Egyetlen gomb sincsen az F490 előlapján. Előre az érintésérzékeny világmindenségért!
Hirdetés
Bevezető
A tavalyi év egyik utolsó Samsung modellje volt az F490, amit a nagyközönség a Barcelonában is szemügyre vehetett – mi pedig hazatérésünk után egyből a kezünkbe is, hiszen megkaptuk a készüléket tesztelésre. Az F700 testvére a bátyó nyomdokain halad, néhol többet is nyújt nála, néhol kevesebbet. Abban azonban közös a két eszköz, hogy az érintésvezérelt menürendszerre bízzák a telefon kezelését.

Ez a tapiőrület nem most kezdődött, de mostanra kezd a csúcsra érni. Mostanra már szinte nincs is olyan jelentősebb gyártó, aki ne feccölt volna egy ilyen jellegű projektbe egy rakás pénzt. Az LG kezdte legkorábban a Prada kapcsán, aztán letaglózta a népeket az iPhone, most pedig már a Nokia is érintésvezérelt Symbian GUI-n dolgozik. A Samsung a rá jellemző technikával vetette magát bele a küzdelmekbe, elkészült a Croix rendszer, ez került az F700-ba, az Armani telefonba és jelen tesztünk főszereplőjébe is. Nem lettünk volna meglepve, ha még úgy 20 hasonló készüléket piacra dobnak ilyesmi belsővel, de azóta láttuk a TouchWiz felületet mi is, amely hamarosan felváltja a Croix rendszert.

Persze érintésérzékeny kijelző ezer éve létezik, az összes Palm és Pocket PC már régóta ilyen beviteli formát használ, ám azok „ceruza-based” modellek, kell a vezényléshez a stylus. Az új trend viszont az, hogy a puszta ujjunkkal nyomkorásszuk a képernyőt, legyen szép zsíros és maszatos, viszont ha jól van megcsinálva a mögötte húzódó menüstruktúra, akkor sokkal egyszerűbb az élet, mert az ujjunk mindig kéznél van, a stylus viszont plusz macera.

Ezeknek a készülékeknek a legnagyobb kihívása, hogy a kezelés ne okozzon agyérgörcsöt. Olyan hardver és főleg szoftver szükséges, amely képes megfelelni az ujjbegy kihívásainak, magyarán a felhasználó végtagjai általában vaskosabbak, mint egy tűszerűen végződő stylus, tehát olyan felületet kell alkotni, amelynél a félretapicskolás veszélye minimálisra redukálható. Az F490 ebből a szempontból sajnos sok újat nem tud felmutatni, hiszen a Croix rendszer nem sokat változott, márpedig ez már az F700-ban sem volt teljesen tökéletes.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung F480 - Widget Jones
Újabb érintőkijelzős modellt dobott piacra a Samsung, a kezelőfelületet jelentősen átalakították.
-
Samsung U900 - nagyot Soul?
Egy lapra tett fel a Samsung mindent. Az U900 az U700, a D900 és a Z700 utódja is lehetne. Egyben.
-
Samsung F110 - 1 mérföld
Az Adidas és a Samsung közös terméke az F110, amelyhez komplett miCoach szettet kap a vásárló.
-
A hangerő legyen veletek
A Samsung hazai képviseletétől kaptunk két szatyornyi kiegészítőt tesztelésre. Végig is néztük mindet.
-
Samsung J750 - a szerkesztő álma
Ez sorban a 6875. Samsung modell, ami az elmúlt egy évben megfordult szerkesztőségünkben. Röviden: olyan, mint a többi.
Előzmények
Videón a Samsung TouchWiz felület
Samsung SPH-M800: Az F490 árnyékában érkezett
-
Samsung Armani - Giorgio csuklik
Nagy keletje lett mostanság ismert divatcégek közreműködésével telefont készíteni. Öreg Giorgio is beállt a sorba.
-
Samsung F700 - érints, ne gördíts
Az F700-at sokan iPhone vetélytársnak kiáltották ki, ám csak annyi közük van egymáshoz, hogy érintésvezérelt a kijelzőjük.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
A Google figyelmezteti a fertőzött gépek tulajdonosait
A DNSChanger által fertőzött gépek júliusban le...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!







