A Nav N Go és a piac

Sikertörténet

2005-ben, amikor az iGO első verziója megjelent, a szakma ünnepelt. Magyar fejlesztésű navigációs szoftvert láthattunk, amely a kor követelményeit nem csupán teljesítette, de több szempontból meg is haladta azokat. Az alkalmazás kezelőfelülete, logikája, egyszerűsége és sokoldalúsága mellett csak hab volt a tortán a remek magyar hang, s a korábbiakhoz képest kiváló hazai térkép.

iGO8
iGO8 dobozban

A piaci sikerhez vezető út is olyan sima és egyenes volt, mint a bahreini aszfalt. Az iGO 2006 hazai sikeréhez – milyen furcsa ezt az azóta történtek fényében megállapítani – nagyban hozzájárult a Mio, amely már akkor is a navigációs piac egyik legnagyobb szereplője volt. A Mio ugyanis úgy döntött, hogy az akkoriban még újdonságnak számító PNA-it az iGO segítségével teszi kelendővé. A dolog bejött, nagyon bejött.

Moha bá
Moha bá élőben

Eltelt négy év, s egy ország köszönti ismerősként Moha bá hangját. Közben azonban történt néhány dolog. A Mio-iGO páros sikere meglökte a szekeret. PNA gyártók és forgalmazók serege döntött úgy, hogy a Nav N Go termékével fogja felszerelni készülékét, sorra jöttek az újabb és újabb szerződések kisebb és nagyobb gyártókkal egyaránt. A teljesen ismeretlennek számító cégek (MyGuide, WayteQ, BluePanther, Airis, stb) mellett komoly nevek is találhatóak a listán (HP, Asus, Sony), így 2008-ra odáig jutott a cég, hogy a hannoveri CeBIT-en talán a legnagyobb standdal ők voltak jelen, a 2007-es IFA kiállításon hostess csaj pedig a német szépségkirálynő volt.

IFA
Nem gyenge hostess lányok

Durva, mi? Igazi sikertörténet, pár év alatt nemzetközi szinten is elismert cég vált a Nav N Go Kft-ből, és bár a külföldi piacokon továbbra is nagyon erős a TomTom és a Garmin, az iGO elég komoly tényezővé tudott válni. Ám a gyors növekedésnek bizony vannak árnyoldalai is. Bőven…

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • NNG

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés