Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • harry

    veterán

    válasz bobby_30 #4363 üzenetére

    No ami a tanulást illeti: igen, instruktorhoz küldjük, nekem meggyőződésem, hogy kell minden belles kezdő mellé egy hozzáértő ember, aki meg leginkább egy instruktor, mert persze lehet egy marék másik ember, aki már nyomja pár éve, és meg tudná tanítani az alapokat, na de azt nem tudok ajánlani, arra ott az ismerősi köre, nézze meg, van-e ilyen. Szóval úgy mondanám, hogy hozzáértőhöz próbáljuk irányítani az embereket, praktikusan instruktorhoz, főleg, hogy annyi van, de nem feltétlenül követelmény.

    Amiért pedig szerintem fontos a szakember, annak két oka, hogy egyrészt nehéz dolgok mozgatásával foglalkozunk, amihez igenis kell érteni, legyen az bell, kondi, vagy egy zsák cement mozgatása. Igen, a legtöbb esetben ez elsajátítható egyedül is, de ami itt igen nehezíti a helyzetet, az a másik ok, a ballisztikus gyakorlatok. Tehát pl. swinget, snatchet nem tudsz "lassan" csinálni, megállítani, segítőt magad mögé tenni, egy rossz mozdulat, és komoly gondok lehetnek. Kondinál azért kevesebb az ilyen szinten veszélyes gyakorlat, de nyilván, azt is meg kell (kéne) tanulni. Én, amikor jártam, próbáltam minél többet utánaolvasni, videókat nézni, próbálgatni a dolgokat, de mindig ott volt bennem, hogy jó lenne, ha egy hozzáértő megmutatná pontosan. Még így is, hogy bellezni jár valaki instruktorhoz, néha olyan mozdulatokat látok, hogy fáj nézni, na most az ilyen otthon miket csinált már volna...

    Én eddig amúgy a pénzes részével nem sokat találkoztam, annyit látok, hogy drágák a "hivatalos" golyók, főleg úgy, hogy amit beharangoztak, hogy lesz olcsó, szép és jó bell (első, piros széria, még kb. illett is rá), attól már megint távol állunk az utolsó szériával, már talán drágábbak is a DD golyóknál. Mondanom sem kell, az első szériásokat meg már nem árulják... De, amíg lehet máshonnan is bogyót szerezni, addig nem is érdekel.
    Havidíj, az annyi amennyi, nem érzem más sporthoz képest elrugaszkodottnak, ráadásul azért helyek között is lehet eltérés.
    Könyvek, egyéb bármilyen járulékos dolog, meg mind extra, szintén nem érint annyira / nem hiszem, hogy különösebb költséget jelentene.

    Instruktori oldalról lehet szívás, mert ha nem tudsz elég embert toborozni, akkor fizetheted a termet, drága golyókat (elsőre azért ez elég nagy beruházás...), saját vizsgadíjaidat, miegymást. Ha valaki nagyban űzi, tényleg megél belőle, úgy azért megint más a téma. De eddig nem úgy látom, hogy a kezdő oktatóknak könnyű sorsa lenne.

    De úgy egészét tekintve, mint átlag rajongó / sportoló, nem érzem megkeseredettnek vagy lehúzásnak a témát egyáltalán, jó, hogy van egy rendszer, amitől tudom mit várhatok, foglalkoznak vele, fejlődik. Nyilván vannak költségei, sőt van aki ebből él, de nekem ez nem fáj különösebben jelenleg.

    Crossfitre nincs komoly rálátásom, amit távolról tapasztalok, az lehet igen, inkább zavaró, ahogy írtad is.

    [ Szerkesztve ]

    Theoretically, this damn thing oughta work now.

Új hozzászólás Aktív témák