Hirdetés

Twinkly TWS250 - mindenszínű karácsony

Okos karácsonyfaégő, kellett ez, mint egy falat kenyér. De ha már itt van, akkor nézzük meg, hogy emeli-e az ünnepek fényét.

Funkcionalitás, app

Viszont eleinte kelleni fog az alkalmazás, mert a telefonunk előbb Bluetooth segítségével megtalálja az égősort, aztán elkéri a WiFi adatait, egy percen belül pedig már világítunk is, mint a karácsonyfa. Ja, igen, épp ez volt a cél. Rögtön jött amúgy egy szoftverfrissítés, amit letöltöttem és telepítettem, ezen még kéne dolgoznia az angyalkának, mert csak egy teljes reset után lehetett életre kelteni a berendezést. Ám jelentem: azóta működik rendesen.

[+]

A legfontosabb dolog, hogy mielőtt elkezdjük nyaggatni az egész miskulanciát, engedjük meg, hogy a telefon kamerájával a szoftver mappeljen egyet. Vagyis feltérképezi, hogy a fára felhányt 250 LED merre található, ehhez nincs más dolgunk, mint a fa felé fordítani a kamerát, elkezdi villogtatni az égőket és onnantól ő tudni fogja, hogy melyik LED pontosan hol van a többihez képest. Fontos viszont, hogy ezt úgy csináljuk, hogy ne tükröződjenek vissza a fények sehonnan, mert különben azokat is LED-eknek látja, ami aztán megzavarhatja a működést.

[+]

Innentől indul a buli, mert ha a szoftver tudja, hogy mi és merre világít, akkor nem csak ilyen-olyan primkó animációkat tud megmutatni, hanem kvázi egy dotmatrix kijelzőként fogja fel a kidekorált karácsonyfát és rengeteg effektet rá lehet engedni, alapból van 30-féle séma, de online is le lehet tölteni egy másik rakással, ha pedig egyik sem tetszik, akkor rajzolhatunk mi is valamit. Csináltam nemzeti színű karácsonyfát, aztán próbáltam valami feliratot összehozni, de azért ez egy 3D-s tárgy, ami az egyik irányból hellyel-közzel értelmezhető, az kicsit máshonnan nézve már egy katyvasz. De a szivárványos, tűzijátékot, hóesést, csillagfényt, mozgó csíkokat és köröket tartalmazó animációk tényleg tök jól néznek ki, noha szerintem egy karácsonyfától életidegen egy pulzáló lilás-kék propeller, de bizonyára mindenki megtalálja a számára szimpatikus verziót. Ha meg nem, akkor simán választhatunk egy darab színt, aztán minden LED olyan lesz, a fényerőt csúszkán lehet tologatni, a ki-be kapcsolgatás pedig időzíthető.


[+]

Hogy ér-e ez ennyi pénzt? Nos, abból kell kiindulni, hogy egy sima karácsonyfára való, egyszínű LED-es világítás 250 LED-del olyan 10 ezer forint körül mozog. A telefonos-okosított bigyók ára 30 ezer forint körül van, a Twinkly pedig ehhez hozzádobja a teljes testreszabhatóságot és a tényleg sokféle letölthető mintát és animációt úgy, hogy az összes elterjedt okosotthon rendszerbe integrálható. Ahhoz kicsit túlzás, hogy évente két hétig szórakozzunk vele, de ennyi erővel fát se vegyünk, ugye, szóval karácsonyrajongó okosotthon-fateroknak biztos izgi, őszinte és gyermeki örömmel játszottam el vele én is néhány órácskát, de azért az a gyanúm, hogy ez nem az a smarthome kiegészítő, amely minden otthon esszenciális kelléke kell legyen.

Bog

A terméket az iSTYLE biztosította, köszönjük. Itt lehet megrendelni.

Azóta történt

  • MIDEA AMS150-PBW okosventilátor

    Dizájnos lapát nélküli ventilátor légszűrő és ionizáló funkcióval, okosotthonos együttműködési lehetőséggel, halk működéssel. A kérdés, hogy elég-e mindez a nyári kánikula idején.

Hirdetés