Bevezető

Újabb Walkman készülék, megint egy nagyszerű lehetőség arra, hogy vesézgessük kicsit a Sony-tól elcsípett brand sikerét, létjogosultságát és jövőjét. A siker kétségtelen, a létjogosultság szintén. A jövővel van némi gond, mert a valóban kirobbanóan népszerű W800i után egy ideig szépen gyarapodott a termékcsalád, aztán kifogyott a szufla, a többiek pedig lassan beérték a Walkman készülékeket.

A W380i kapcsán viszont úgy érzem, hogy különösebb extra fejlesztések hiánya ellenére is lesz helye a piacon, aminek remélhetőleg viszonylag mérsékelt ára szolgál majd indokául. Ez a telefon ugyanis a W200i-nél sokkal kellemesebben illeszkedik a Walkman szériába, a funkcionalitás sok helyen nyilván elég alapszintű, de pont ott vágták meg a büdzsét, ahol nem érzem akkora problémának.

Mit lehet elvárni egy alapszintű Walkman készüléktől? Egy normális fülest mindenképp. Nos, ebből a szempontból húzhatjuk kicsit a szánkat, nem a sorozatra jellemző agybadugós headset az alaptartozék, hanem egy szerényebb kivitelű készség, ám középtájon szétszedhető, így tetszőleges füles is használható. Egy Walkman készülékben legyen Bluetooth, FM-rádió és könnyen vezérelhető lejátszó. Ez utóbbi kritériumoknak viszont megfelel a W380i.

Külső

A telefon formaterve sok ember érdeklődését felkeltette, általában tetszést aratott. Miután olcsóbb kütyüről beszélünk, ezért a szokásoknak megfelelően a gyártó különböző színárnyalatokban is piacra fogja dobni a modellt, nekünk most egy sötétszürke jutott, türkiz betétekkel. Az összecsukható forma egyik érdekessége, hogy a telefon alja ferdén került lezárásra, ezzel összetéveszthetetlen stílusjegyet kapott. A másik furcsaság a fedlapon található: a zenelejátszó vezérléséhez három, érintésre reagáló felület szolgál, amelyeken apró, domború pöttyökből állnak össze a jókora piktogramok. Hát persze, hogy kivétel nélkül az összes ember Braille-írásnak nézte.

A fedlapnak van azonban még egy érdekessége: a rejtett, nem aktív állapotban teljesen észrevehetetlen külső kijelző, amely egyszínű, 120x36 pixeles felbontású és OLED technológiát használ. Ezen csupán a legfontosabb információk férnek el, nagyjából pont olyan, mint amit a Z610i-n is láthattunk korábban, ám a fedlap burkolatának viszonylagos vastagsága miatt folyamatosan homályos. A kijelző felett helyezkedik el az egyetlen hangszóró, a kamera és egy Walkman logó.

A telefon bal felén csak az adatcsatlakozó, jobb oldalán pedig csupán a hangerőgombok helyezkednek el. Szétnyitás után egyrészt a kategóriához mérten korrekt kijelzőt szemlélhetjük meg (30x38 mm, 176x220 pixel), illetve a gombsort, amely ezüstösen csillog, első ránézésre pedig logikus. Aztán feltűnik egy furcsaság: általában a telefonok tetejére szokott költözni a gyártónál a bekapcsoló és profilváltó billentyű, itt viszont benne ül a gombsor kellős közepében, ez csak első használatkor zavaró (percekig kerestem), később egyáltalán nem okoz gondot.

Az összeszerelési minőséggel nem voltam teljesen megelégedve, tudva azt, hogy előszériás darab volt a kezemben, mégis nyikorog a fedlap nyitogatásakor az eszköz. Ha ez nem lenne, akkor azt mondhatnám, hogy vajpuhán dolgozik a mechanika, reméljük, hogy a forgalomba kerülő készülékek esetében ez így is lesz. Az anyagminőséggel viszont nincs különösebb gond, olcsó műanyag, de korrekt megmunkálást kapott, nem bántó sem az ujjnak, sem a szemnek.

Alapfunkciók

A menü olyan, mint minden újabb SE készülékben. 12 ikon sorakozik a képernyőn, ezeknek színe, rajza témák segítségével állítható. A gyári választék öt darabos, a 176x220 pixeles kijelző már nem olyan vészesen pixeles, hogy ne lehetne rajta szép dolgokat csinálni. A navigációs gyűrű alatti két gomb közül a bal oldalni a böngészőt, a jobbra elhelyezkedő pedig a gyorsmenüt hozza be, itt az elmulasztott események, néhány könyvjelző és egy általunk összerakott gyorsindító lista helyezkedik el egy fülekre osztott felületen. E két gomb közé ékelődött be a már említett bekapcsoló és profilváltó billentyű.

A W380i egyik újítása az úgynevezett Gesture Control, magyarul kézmozdulat érzékelő lehetne leginkább. Ilyen egyébként annak idején az Ericsson R520-ban is volt, most újra elővették, a hírek szerint a W760i-ben is találkozhatunk majd vele, holott nem valami fényesen megbízható. A dolog lényege, hogy riasztás, vagy bejövő hívás esetén széles mozdulatokkal integetni kell a kamera előtt, amit egy pici érzékelő észlel, s ennek hatására bekapcsol a szundi, illetve némíthatjuk a bejövő hívás csörgését. Nem kevés vidámságot keltettem itt-ott, ahogyan a beérkező telefonokat lelkes hadonászással próbáltam elnémítani, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Ettől az egyetlen újítástól eltekintve semmi forradalmit nem fogunk találni a menüben. Korrekt, 1000 nevet és 2500 számot tároló telefonkönyv kapott helyet a W380i-ben, a gyártóra jellemző szokás itt is megmaradt, ezért addig nyaggatja a felhasználót, amíg át nem másoljuk a bejegyzéseket a SIM kártyától a belső memóriába. Az üzenetkezelés sem okoz majd meglepetést, SMS, MMS és szerencsére email kliens is helyett kapott a készülékben, a gombok nyomáspontja ugyan kicsit nehezen érezhető, de komoly gondot nem fog okozni a szövegbevitel, amelyhez T9 szótár dukál. Email esetén csatolmányokat is hozzátűzhetünk a levélhez, képeknél szokott szólni, hogy figyelem, nagy felbontású fotóról van szó, akarom-e kicsinyíteni. Ez elég merész jelző egy 1 megapixeles, maximum 200KB méretű kép esetén.

A szervezőfunkciók is a gyártóra jellemző sajátosságokat hozzák, a naptár pofás, az események ismétlődhetnek, rendelhető hozzájuk riasztás. Az ébresztőórára ugyanez elmondható, a szundi most is 9 perces, a riasztásoknak pedig nevet is adhatunk. Nem hiányzik az alapfunkciós számológép, a stopper és a Sony Ericsson jellegzetesség, a kódmemória sem.

Multimédia

A kamerát két szóban el lehet intézni: alap fapad, a maximális felbontás 1 megapixel, ez tehát nem éppen a készülék leginkább kiemelendő tulajdonsága. Persze gyors fotókat össze lehet vele rakni, csináltam én is egy párat (alant), de nyilván az ár alacsonyan tartása miatt itt nyirbálták meg jobban a tudást a fejlesztők. A W380i-be nem került bele az új multimédia menü sem, bár nem kizárt, hogy 176x220 pixelen direkt nem is erőlködtek vele.

Az ember értelemszerűen azt várja, hogy majd a zenei rész kárpótolja. Ha nem is tökéletes, de igen, valóban így történik, a fülesről már szóltam a cikk elején, a kihangosítás viszont tényleg nem rossz, de egy normális headset csodákat tehet, hiszen szoftveresen és ergonómiailag kellemes az összkép. A lejátszást mindenképp kinyitott állapotban kell indítani (hacsak előzőleg már nem futott a háttérben), ám ezek után bátran összecsukható a készülék. Ilyenkor halvány derengést kap az előlapi három „gomb”, amelyek segítségével lehet vezérelni az lejátszást, s ebben az dob még egy kicsit az összképen, hogy érintésre meg is rezzenhet a készülék, tehát lehet tudni, hogy sikerült-e a műveletet végrehajtani.

A playlistbe a fel-le irányú gombokkal ugorhatunk bele, a zenéket szokás szerint ID3 tagek segítségével rendezi a készülék. A lejátszás közben látszódhat az albumhoz feltöltött kép, ha pedig lerakjuk a háttérbe az egészet, akkor egyes témáknál az alap háttérkép is másképp animál, illetve látható az éppen játszott dal címe. A memória szűkösségét (gyárilag kb 15MB szabad helyünk van) M2-es kártyával ellensúlyozhatjuk, egyelőre nem tudni, hogy ez az alapcsomag részét képezi-e, de az eddigi gyakorlat alapján várhatóan igen.

Az FM-rádió természetesen csak fülessel működik, de RDS képes, kezelni egyszerű, a vételi érzékenységet jónak ítéltem meg. Az egyéb alkalmazások listájában a TrackID mellett videólejátszó (fapados), diktafon és MusicDJ található. (Ha valaki netán nem tudná, ez utóbbi a Sony Ericsson előre letárolt mintákból építkező dallamszerkesztője.) A játékok között az Extreme Air Snowboarding, a QuadraPop nevű tetris-klón (egyéni rekord 21490), illetve a Sims 2 található meg.

Adatkommunikáció, akkumulátor

GPRS és EDGE jelentheti a külvilággal az adatkapcsolatot, ez ebben a szegmensben nem meglepő. A beépített böngésző fektetett nézetre ugyan nem képes, de oldalszélességre tudja tördelni az oldalakat, ha akarjuk. A lokális adatátvitelhez sztereó Bluetooth kapcsolat és USB kábel áll rendelkezésre, elvben mindkettő 2.0-s verziószámmal dolgozik, de az átviteli sebesség esetemben nem kúszott 50KB/s fölé a Bluetooth használata során.

A hátlap alatti akkumulátor viszont igen vékonyka. Nem csak kiterjedését illetően, hanem teljesítményére vonatkoztatva is, bár elvileg ez egy BST-39 kódjelű telep, amely 950 mAh papíron, mégis alig másfél nap alatt kilehelte nálam a lelkét. Ebben persze izmos használat volt, sokat integettem a Gesture Control miatt, nyomkorásztam a Braille-írás jellegű gombokat, szólt az FM-rádió, de minden telefont megnyúzunk, ez szerintem egy zenés modellnél kevés.

Összességében mégis kellemesen csalódtam, a Walkman készülékektől már régóta nem várok semmi extrát, a W380i esetében azonban azt gondolom, hogy a fontos dolgok megmaradtak, a kamerával nem foglalkoztak, s ha így valóban sikerül egy kellemesen alacsony árat párosítani a készülékhez, akkor sikeres lehet. Formára oké, van egy-két eredeti stílusjegye, az integetős marhaság az semmit nem ér, de zenélni még mindig tud – hiszen Walkman. A telep és a headset gyengesége miatt az ajánlott plecsnit nem kapja meg, de:

Sony Ericsson W380i