Samsung Galaxy Grand Max - jó lenne, ha lenne

Bevezető, tartozékok

Ma már biztosan elenyésző számban vannak olyan felnőttek, akik első okostelefonjukat megvásárlása előtt állnak. Ám a vásárlás minden eddiginél nehezebb folyamat, köszönhetően az extrém széles kínálatnak. Csak ugye felmerül a kérdés, hogy milyet is válasszunk? A ma kapható készülékek legnagyobb része a középkategóriába sorolható.

Samsung Galaxy Grand Max
[+]

Ez részben azért is van így, mert maga a középkategória rendkívül tág intervallumot fed le, mind ár, mind pedig hardver tekintetében. Van ilyenből kompakt, phablet, vékony, extra kapacitású akkumulátoros, műanyag és fémházas, négymagos meg nyolcmagos, nem is beszélve a kamera felbontásokról és a belső memória méretéről.

Samsung Galaxy Grand Max
[+]

Úgyhogy hacsak nem szó szerint fillérekből szeretnénk megúszni a dolgot, akkor esélyes, hogy egy középkategóriás készülék lesz a kiszemelt eszköz. Nem sokat könnyít a dolgon, ha leszűkítjük egyetlen márkára, jelen esetben a Samsungra a dolgot. A koreai gyártó hiába ígért átláthatóbb és kevesebb típust tartalmazó kínálatot, ezt nem igazán érezni a valóságban.

Samsung Galaxy Grand Max
[+]

A Galaxy Grand Max egy szimpla világosszürke dobozban érkezett az XXL GSM-től. Benne a telefonon felül egy hálózati töltőfej, USB adatkábel és meglepetésre egy sztereó füles is megtalálható. A mi példányunk Tajvanról származott, úgyhogy a mellékelt kevéske papíron számunkra értelmes és használható információ nem volt.

Külső

Ha szemből nézzük a Grand Maxot, akkor a tipikus Samsung egyenformát látjuk. Az A-szériára jellemző szögletesebb, egyenes vonalú dizájn az alap. Kézbevéve viszont már feltűnik a kellemes, 7,9 mm-es vékonyságot, bár a 161 grammos súly elég soknak hangzik, ezt használat közben kevésbé lehet érezni. Az előlapnál érdekesebb látványt nyújt a hátsó rész, ugyanis itt egy kellemes mintázatot alkalmaztak. Ez ráadásul 3D-s, tehát a felülete tényleg domborított, tapintásra, fogásra is kellemes, pedig szimpla műanyag. A minőségre sok panasz nem lehet, szépen, passzentosan egyben van, nincs lötyögés, illesztési hiba, csak erősen megcsavargatva lehet némi ropogást kiszedni belőle, de ez nem életszerű.

Samsung Galaxy Grand Max
[+]

Az előlap egész nagy részét foglalja el a képernyő, ami 5,25 hüvelykes, e tekintetben a csúcsmodelleket idézi. Másban persze már nem, hiszen az IPS panel felbontása 720p, ami egyébként megfelelő, de nyilván messze van egy Super AMOLED-től. A mérési adatok szerint a színkalibráció nem az igazi, a maximális fényerő pedig csak átlagos, ennek ellenére napfényben is látható marad, a betekintési szögek is rendben vannak. Alul ezúttal is egy fizikai Home gombot látunk, melyet kétoldalról egy-egy érintős billentyű egészít ki, utóbbiak fehér világítást is kaptak. Felülre előlapi kamera, illetve fény- és közelségszenzor került, sajnos állapotjelző LED már nem. A beszélgetési hangszóróval teljesen elégedett voltam, nagyon jó a hangerő, zajos helyen sem probléma a beszélgetés.

Samsung Galaxy Grand Max
[+]

Kijelző-teszt
Mérés Samsung Galaxy Grand Max LG G4c Micorosoft Lumia 640 Sony Xperia C3
Fehér fényerő 350 nit 473 nit 335 nit 457 nit
Fekete fényerő 0,37 nit 0,51 nit 0,31 nit 0,23 nit
Kontrasztarány 947:1 928:1 1084:1 1989:1
Színhőmérséklet 9000 K 7787 K 6700 K 8377 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Hátul a már említett felületen kívül középen találunk egy Samsung feliratot, felül pedig ott a kamera. Ennek optikája az S6-hoz hasonlóan kiemelkedik, ami bár nem mindenkinek fog tetszeni, viszont arra biztosan jó, hogy a mellette lévő kihangosító ne némuljon el az asztalon. A másik oldalán a LED vaku várja a használatot.

Samsung Galaxy Grand Max
[+]

Az oldalain csak a minimális dolgokat találjuk. Felülre került a 3,5 mm-es jack, alul a microUSB, jobbra a bekapcsoló és balra pedig a hangerőszabályzó. Ez utóbbi gombok nyomáspontja kellemesen kemény, viszont egy kicsit vékonyak.

Hardver, szoftver

A Grand Max abszolút középkategóriás vonalat követ, ennek megfelelően került bele a Snapdragon 410 SoC. Négy Cortex-A53 processzormag, 1,2 GHz-es órajel és 64 bit támogatás, amiből az utóbbi még nem működik a szoftver miatt. Az Adreno 306 grafikus gyorsítóval és a 1,5 GB RAM-mal együtt korrekt teljesítményt nyújt, a benchmark programokon felül a hétköznapi használatban sem volt vele probléma. Lefagyás, újraindulás nem volt, a 1,5 GB RAM is elegendőnek bizonyult, komolyabb akadással vagy lassulással sem találkoztam.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Samsung Galaxy Grand Max Elephone P6000 Lenovo S90 Sisley Vodafone Smart Prime 6
Rendszerchip Snapdragon 410 MediaTek MT6732 Snapdragon 410 Snapdragon 410
AnTuTu Benchmark 5.x 21611 pont 33812 pont 20819 pont 21998 pont
Vellamo Browser 1834 pont 2919 pont 2018 pont 1917 pont
Vellamo Metal 983 pont 1150 pont 945 pont 864 pont
SunSpider 1.0.2 1387,1 ms 1022,5 ms 1293,7 ms 1311,4 ms
Geekbench 3 (single) 477 pont 732 pont 477 pont 476 pont
Geekbench 3 (multi) 1434 pont 2132 pont 1349 pont 1414 pont
GFXBench Man. onscreen 3,9 fps 8,5 fps 3,9 fps 3,8 fps
GFXBench Man. offscreen 1,8 fps 4,2 fps 1,8 fps 1,8 fps
GFXBench T-Rex onscreen 9,6 fps 18,8 fps 9,3 fps 9,2 fps
GFXBench T-Rex offscreen 5,3 fps 11,2 fps 5,1 fps 5,2 fps

Samsung Galaxy Grand Max Samsung Galaxy Grand Max

Az a bizonyos 64 bit azért nem működik, mert a készüléken Android 4.4.4 található. Egyelőre nincs infó arról, hogy később milyen frissítések várhatók, viszont a kicsomagolás után két kis update csomagot azért leszedett. Ha Samsung, akkor ugye TouchWiz, viszont sikerült egy egészen letisztult verziót belefaragni. A grafikus módosítások mind megvannak, viszont nincsenek mindenféle gesztuscuccok, meg túlburjánzó beállítások, illetve szépen lepucolták az extra programokat is, ilyeneket alig találunk rajta.

Samsung Galaxy Grand Max Samsung Galaxy Grand Max

A Samsung saját alkalmazásboltja, a Galaxy Apps persze nem maradhatott ki, de adott esetben ennek még értelme is van. Ezen felül csak egy jegyzettömb, diktafon, fájlkezelő és az S Tervezőre átkeresztelt naptár tekinthető plusznak. Érdekes, hogy látszólag nincs dokumentumolvasó, a valóságban meg tudunk nyitni ilyeneket, persze aki szeretné, az úgyis feltehet bármilyen, akár szerkesztésre is alkalmas megoldást.

Multimédia, adatátvitel

Hátul 13 megapixeles szenzort rejt a kiálló lencse, ez egész tisztességes dolog a középkategóriában. A Samsung saját felületet csinált a fotózáshoz is, a kamera beállításai ezen keresztül érhetők el. A felbontáson felül fehéregyensúly, ISO, effektusok, időzítő, fénymérés és néhány más dolog érhető el. Választhatunk viszont üzemmódokat is, így arcszépség, HDR, panoráma, de még animált GIF is került bele. Az exponálás és a fotók mentése gyors, egyedül a HDR képeknél tart kicsit tovább az eltárolás.

Samsung Galaxy Grand Max

Általában a Samsungoknál nem szoktunk komolyabban csalódni a kamerában, még a gyengébb típusoknál sem. A Grand Max is elég korrekt eredményeket produkál, persze a zajszűrés nyomai itt is megfigyelhetők, illetve a dinamika lehetne kicsit jobb, viszont a HDR ezen tud segíteni. Egyébként viszont nincs okunk panaszkodni, középkategóriás szinten ezek a képek teljesen megfelelőek. Videózni 1080p-ben lehetséges, közben automatikus a fókusz, ezek az ITT letölthető felvételen is megtekinthetők.

Samsung Galaxy Grand Max Samsung Galaxy Grand Max

Zenére áttérve is megállja a helyét a telefon. Van ugyebár rádió, ami RDS-sel és felvételi lehetőséggel is rendelkezik, az érzékenysége is elég jó. A zenelejátszó a TouchWiz alapján átrajzolt, albumborítókat látjuk, ismétlés, véletlen sorrend is van. A lejátszás az állapotsorból és a zárolási képernyőről is vezérelhető. Nem érdemes a gyári fülessel bajlódni, amint viszont egy jóminőségű sajátot csatlakoztatunk, máris rendben vannak a dolgok. Szépen szól, vannak mélyek, magasok, dinamika, korrekt az összkép.

Samsung Galaxy Grand Max Samsung Galaxy Grand Max

Ha adatátvitelre kerül sor, a Grand Max nem jön zavarba. Elvileg létezik belőle dual SIM változat is, a miénk nem ilyen volt. A 3G és HSDPA mellett 150 Mbit-es LTE is rendelkezésre áll, szóval a sebességgel nem lesz gond. WiFi esetén a/b/g/n szabványokat kezel, van hotspot,WiFi Direct és Screen Mirroring is. A microUSB sajnos csak hagyományos adatkábelt fogad, az OTG-t nem ismeri. Bluetooth-ból 4.0 került bele, ez természetesen sztereó. A GPS vevőre sem lehet sok panasz, a teszt alatt többször is navigáltam vele, villámgyorsan talált pozíciót, amiben biztosan segít az, hogy a GLONASS-t is kezeli. Jó pont az is, hogy a ROM már 16 GB-ra nőtt, ebből bő 12 GB szabadon használható. Ha ez kevés, akkor ott a microSD bővítés.

Üzemidő, összegzés

A könnyen leszedhető hátlap alatt egy kivehető, 2500 mAh-s akkumulátort helyeztek el. Ez a méret se nem túl kevés, se nem különösen sok, amolyan középút. Ám amikor használatra kerül a sor, kellemes meglepetésben lesz részünk. Folyamatos WiFi és 4G mellett, kb. fél óra telefonálással, fotózással, benchmark futtatással simán elbírt két napot, a kijelzőidő pedig 5,5 és 6,5 óra közötti mozgott (utóbbinál is volt még kb. 20% töltés). Ez pedig egyáltalán nem rossz, hiszen azért csak ott van egy 5,25 hüvelykes kijelző, de ezek szerint a komponensek meglehetősen energiatakarékosak.

Samsung Galaxy Grand Max
[+]

Értékelés: Samsung Galaxy Grand Max
Külső
Ergonómia 7 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális x pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

A Galaxy Grand Max pont egy évvel a Grand 2 után jelent meg. Itt már nem történt annyira drasztikus változás, mint az ezt megelőző generációhoz képest. Beledobták a Qualcomm újabb generációs prociját, a kijelző mérete és felbontása marad, kicsit lecsiszoltak a méretekből, a kamerát 13 megapixelesre cserélték (az előlapi is 5 megapixeles lett), az akku kapacitása pedig minimálisan csökkent, bár ezt szerencsére nem érezni rajta. Ebben a telefonban igazából nincs semmi különlegesen kiemelkedő vagy speciális dolog, viszont amit nyújt, az teljesen korrektül nyújtja. Rendben van a kamera, az üzemidő főleg, a hardver bírja az iramot és vannak, akik pont erre vágynak. Hát sajnos leginkább csak vágyakozhatnak, mert a Grand Max csak az ázsiai régiókban kapható hivatalosan. Ennek ellenére itthon szürkeimportban 60 ezer forint körüli árral forgalmazzák, ami a márkától az utóbbi időben látott elszállt árakhoz képest egészen normális. Mivel jobbat úgysem kaphat, részemről a Tetszett plecsni mindenképp jár rá. Ilyeneket és ilyen (vagy még jobb!) áron kellene a Samsungnak készíteni, mert különben előbb-utóbb rá is veszélyesek lesznek a feltörekvő kínaiak.

Samsung Galaxy Grand Max

Rusi

A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Samsung Galaxy Grand Max
Samsung Galaxy Grand Max Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 146 x 74,8 x 7,9 milliméter
Tömeg 161 gramm
Színvariációk szürke, fehér
SIM-foglalat microSIM
Kijelző
Kijelző átlója 5,25 hüvelyk
Kijelző felbontása 720 x 1280 pixel (282 ppi)
Kijelző típusa Kapacitív, multi-touch IPS LCD
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon 410 (MSM8916)
Processzor típusa Quad-core 1,2 GHz ARM Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Adreno 306
RAM mérete 1,5 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása korlátlan
SMS memória korlátlan
Szabadon felhasználható belső tárhely 12 GB
Memória bővíthetősége microSDHC
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1800/2100 MHz
LTE 700/900/1800/1900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 42 Mbps / 5,76 Mbps
LTE van (150/50 Mbit/s)
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP, EDR, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n, hotspot, WiFi Direct, Screen Mirroring
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS van
GLONASS van
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.4.4
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok telepíthető
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Jegyzet, Galaxy Life
Multimédia
Fő kamera 13 megapixel, autofókusz, LED villanó
Másodlagos kamera 5 megapixel, fix fókusz
Videófelvétel 1080p@30fps
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 2500 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő ? óra
Beszélgetési idő 18 óra
Zenelejátszási idő 87 óra
Egyebek
3,5 mm-es audio kimenet

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Előzmények

Hirdetés