Multimédia, adatátvitel

A hátlapra csak jelzésértékű kamera került, ez tipikusan az a pont, ahol a 208-as Nokia messze elmarad a jóval drágább 515-östől. Az 1,3 megapixeles felbontás nem kecsegtet sok jóval, vaku és autofókusz nincs, a beállítások korlátozottak, érdemes fekvő nézetet használni, bár az elkészült alkotásokat nézve ez sokat nem oszt, nem szoroz. Videót QVGA felbontásban, 15 fps-sel képes rögzíteni a masina, ez messze van az értékelhetőtől. Vannak a fotózásnál effektek, önkioldó, piszkálható a fehéregyensúly és készülhet panorámafotó, illetve sorozatfelvétel, de ettől még ez a kamera messze inkább csak azért van a telefonban, hogy a névjegyekhez adott esetben fotókat kapcsolhassunk. Az igazi probléma azonban nem ez. Hanem az, hogy fotóztam 8-10 alkalommal, nem egymás után, hanem időnként, amikor úgy láttam, hogy a tesztben majd ez a kép jól fog mutatni. És amikor beléptem a fotók közé, akkor szépen ott sorakoztak a bélyegképek, aztán áttettem őket gépre és mindegyik rossz. De úgy rossz, hogy a felső 10%-a megvan a fotónak, aztán csak a nagy feketeség látszik. Persze aztán megnyitottam telefonon is: ugyanez. Döbbenetes, hogy 2013-ban ezt nyújtja egy Nokia telefon, nem is találok erre szavakat, lehangoló, kriminális, és még csak arra sem lehet fogni, hogy a memóriakártya nem volt elég gyors (haha, 1,3 megapixelhez?), mert a belső tárhelyre mentettem a "képeket".

Elmentem újrafotózni, minden egyes exponálás után ellenőriztem a telefonon is, hogy sikerült-e. Sikerült, mondá a készülék, ott vidultak a képek, megint rákötöttem gépre a masinát, ez megint tönkrevágta az egészet (még átmásolás előtt!). Harmadik kör (amikor az ember már úgy érzi, hogy nem ér ennyit egy 20 lepedős Nokia), ezúttal nem kötöttem össze a géppel a telefont, hanem áttettem a memóriakártyát, és így végre sikerült. Mondjuk a fenti tesztképeket elnézve az egész elég felesleges volt... Zeneileg jobb a helyzet, bár equalizer nincs, de szépen fut a háttérben a lejátszás, van ismétlődés, véletlenszerű mód, ha nem a mellékelt fülest használjuk, akkor egész kulturált eredményt kapunk. Kihangosítva messze nincs azon a szinten, mint az 515-ös, hangosnak hangos, de nagyon fülsértő a produkció. A vibrációs hívásjelzés elemi erejéért viszont jár a pont.

Ugyancsak jár a pont a beépített rádió kapcsán, bár ehhez is headset szükséges. A beszélgetési hangminőség makulátlan, mindenkit jól hallottam, s ez visszafele is igaznak bizonyult. A hátlap alá tett telep egész korrekt, az 1020 mAh teljesítményű, BL-5C típusú akkumulátor jó három napig simán életben tudja tartani a kis Nokiát, a töltési idő rövidnek mondható.

Adatkommunikációs fronton a legfontosabb tudnivaló, hogy 7,2 Mbit/s sebességű HSDPA kapcsolatra képes a telefon. Ez elég sok, főleg, hogy nem ettől döglassú és kínszenvedés jellegű a böngészés, hanem a beépített browser és persze a hardver nem bírja a gyűrődést. Sajnos a YouTube alkalmazás megint nem volt hajlandó működni (akkor meg minek van), az adatkapcsolat beállítása is okozhat nehéz pillanatokat (saját konfigurációs beállítást kell létrehozni, majd engedélyezni ezt minden alkalmazásban), de összességében a HSDPA jelenléte persze inkább örömteli. Az adatkommunikációhoz tartozik, hogy 3.0-s Bluetooth is van a gépben, ami sztereó hangátvitelre is hajlandó, ha pedig van otthon microUSB kábelünk, akkor a memóriakártya tartalmát láthatjuk géphez kötve, vagy adott esetben használhatjuk modemként is a telefont. Bár az előbbi funkció kinyírta a fotókat, ugye...

[+]

Összegzés. Érdekes módon az olcsóbb Nokia "butatelefon" sokkal jobb benyomást tett rám, mint a drágább 515-ös. Persze ennek több oka is van, a legfontosabb, hogy ennyi pénzért már tényleg csak nagyon belépő szintű okostelefont lehet kapni. Ami persze funkcionalitásban még így is bőven erősebb, de ha valaki zsigerből utálja az érintős motyókat, akkor úgysem ezekkel méri majd össze a kis Nokiát. 20 ezer forintért végeredményben kapunk egy, az alapfunkciók tekintetében korrektül működő, akkumulátoros üzemidővel jól ellátott kis apróságot, amely arra is alkalmas lehet, hogy egy apró mobilnetes opcióval a leveleinkre ránézzünk és szigorúan végszükség esetén a netre is felugorhassunk. Érezhető most is, hogy az adatátvitellel kapcsolatos szolgáltatások nagyon megfektetik az S40-es platformot és a hardvert, funkcionalitásuk és sebességük erősen korlátozott. A kamerára csak legyint az ember, a rádió és a zenei funkciók érnek egy plusz pontot, a kijelző sajnos elég gyengécske, de akinek fájnak ezek a hiányosságok, úgyis inkább okostelefont vásárol. Persze azért is vagyok kicsit kevésbé csalódott a 208-as kapcsán, mert idővel megszoktam a korlátait a gépnek, nem akartam tőle elvárni, hogy Facebookra fellépjen, hogy megnézzek híroldalakat, csak akkor léptem bele a levelek közé, ha valami tényleg fontos üzenetet vártam, különben pedig alig nyúltam hozzá a telefonhoz, csak SMS és hívás kapcsán vettem a kezembe. Ez egyébként - főleg nekem - egy különös, új élményt nyújtott, nem kezdtem el babrálni a készüléket az utcán, a buszra várva, sörözés közben, ami egész érdekes és retro jellegű élmény volt, megfigyeltem helyette a környezetemet, értékeltem az őszi napsütést és szentimentális okoskodásokat írok le éppen egy teszt végén… ehh. A Nokia 208 összességében nem drága, 20 lepedőért az ember kap egy olyan eszközt, amivel tud telefonálni, a HSDPA pedig azért kell bele, hogy a levelek rendesen meg tudjanak érkezni és végszükség esetén ott legyen az internetezés lehetősége. Ráadásul valamiért sokkal stabilabbnak és fürgébben érződött, mint az 515-ös, de mégsem kap plecsnit, mert amit a kamera produkált, arra nincs mentség.

Bog

A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!