Hardver, menü

Ha nem is abszolút csúcs a hardver, amit a Prada burkolata mögé rejtettek a mérnökök, éppen elég frankó ahhoz, hogy a világ jelenlegi élvonalába dobja a készüléket. Egy kétmagos Texas Instruments proci küzd meg a feladatokkal, magonként 1 GHz-en dorombol a Cortex-A9-es architektúrájú SoC. A grafikus gyorsító szerepét egy PowerVR SGX540-re osztották, az egész mellé hozzácsaptak 1 gigányi RAM-ot, aztán a jelek szerint komolyan nekifeküdtek a mérnökök az optimalizációnak, mert a Prada 3.0 villámgyors. Van is egy frankó táblázatunk, ahol a legfontosabb konkurenciákkal hasonlítjuk össze a készüléket, kivastagítva a nyerő értékekkel.

Nem csak a benchmark-huszárok dobhatjk magukat hanyatt, alapvetően kijelenthető, hogy a mindennapi használat során a Prada 3.0-t nem lehet zavarba ejteni, egykedvűen hajtja végre egymás után a feladatokat, teljesíti a kéréseket, ami minimális röccenés jelentkezik, az mind az Android mögött dolgozó kernel számlájára írható, megítélésünk szerint az LG-nél kihozták a maximumot ebből a hardverből, ami úgy egyébként sem gyenge.

A Prada 3.0 azonban nem csak emiatt egyedi, hanem a felhasználó felület miatt is. A fekete-fehér alapokra tett GUI úgy tud igazán érvényesülni, hogy a 4,3 inches, 480x800 pixeles IPS panel elég kontrasztos ahhoz, hogy a fekete fekete, a fehér pedig tényleg fehér legyen, és ne egy homályos, szürkés katyvasz. A kijelző egészen kiváló, ezt a gyászos hatású színvilágot is látható információként adja vissza még direkt napfény esetében is, a betekintési szög is szinte 180 fokos.

A készüléken 2.3.7-es Android rendszer dolgozik, majd biztosan frissíthető lesz valamikor, egyelőre egyik gyártó sem kapkodja el a 4.0-s verzióra való átállást (ígéretekkel persze tele a padlás). A Prada és az LG szakemberei persze nekiestek a gyári felületnek, hogy valami egyedit hozzanak ki belőle, s ez sikerült is. Alapvetően kétféle irányzat létezik az egyedi grafikus interfészek tekintetében, vagy csak kicsit skinezget egy gyártó (mondjuk a TouchWiz ilyesmi), vagy durván beletúr a rendszerbe (Sense, vagy az Xperia UI), a Prada valami keveredése ennek a kettőnek. Úgy indították az egész projektet, hogy az egész Androidra ráküldtek egy színmentesítő algoritmust, s amikor már mindent szürkeárnyalatosban láttak, akkor elkezdték kitalálni, hogy milyen plusz funkciókkal lehetne még megbolondítani a rendszert.

Ennek az egésznek az az eredménye, hogy a főképernyőkön egészen addig minden monokróm, amíg ki nem teszünk egy olyan shortcutot, aminek színes az ikonja. Ám ha ezt hosszan nyomjuk, akkor van lehetőségünk lecserélni a kis ábrát 81 féle másikra, akár egy betűre is. Így mondjuk mindenféle szövegeket is ki lehet tenni az alapkérnyőre, plusz nem rondít bele semmi színes a hangulatba. Természetesen a widgeteket is átszabta a gyártó, minden van, ami egyébként is létezik, egyes esetekben még különféle verziók közül is választhatunk (például az analóg óránál), de azért itt már nem fenékig tejfel a helyzet. A jelek szerint ugyanis a Google nem engedte, hogy a brandelt szolgáltatásait módosítsa akárki, ezért a kereső, a térkép, a Market, a GTalk, a YouTube és a többiek nem kaphattak egyedi widgetet és ikont sem. Maradtak színesek, amit az LG úgy igyekezett megoldani, hogy a menübe belépve ezek alulra kerültek, szeparálva a többi, monokróm cucctól. Vannak spéci háttérképek is, itt már komor hangulatú, de színes verziókat is találhatunk, ugyanakkor (s ez nekem speciel hiányzott) az animált hátterek kapcsán nem vették a fáradtságot, hogy fabrikáljanak néhány stílusos darabot. Állítható viszont a betűtípus, elég sokféle verzió létezik, ez korábban is megvolt az LG telefonoknál.

Természetesen a felülről lehúzható állapotsáv is komorabb, mint a gyári Androidon (és magában foglalja a zenelejátszó állapotát is), s a lezárt kijelző is egyedi módon néz ki. Felfelé kell húzni az ujjunkat a nyitáshoz, a nem fogadott eseményeket láthatjuk itt az óra társaságában. Egyedi gesztusok ezúttal nincsenek, pedig egy ilyen kategóriájú telefonnál elfértek volna.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!