Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • gbors

    nagyúr

    Dark / Sötétség S01 (2017)
    Miután az 1899-cel sikerült kitűnően megbarátkozni, gondoltam, ránézek a Bo & Jantje művek korábbi sikerére, a Darkra is. Abszolút érdemes volt, de ért néhány meglepetés.
    Az első, elég markáns sokkot az okozta, hogy mennyire hasonló a hangzásvilága, mint az 1899-nek (vagy hát igazából fordítva). Nem ellenőriztem vissza, de gyanítom, hogy számos effekt / soundscape elem vagy teljesen megegyezik, vagy csak minimálisan tér el a két sorozat között. Ez persze önmagában nem tragédia, viszont míg ezek a hangok a hajós, késő 19. századi környezetbe teljesen organikusan illeszkedtek, a jelenkorban játszódó kezdés során sokkal jobban kilóg a lóláb, hogy a hatáskeltést szolgálják.
    A másik érdekesség, már a szezon egésze alapján, hogy míg az 1899-ben a mondanivaló nem kismértékben vékony volt a sorozat hosszához képest, a Dark esetében pont fordított volt a helyzet, kevés volt a „műsoridő”, és így helyenként az amúgy lassú tempójú építkezés időnként meglódult, és azt sem tudtam, hol vagyok és ki kivel van. Viszonylag sok kulcsszereplőt mozgat a sorozat, és ezt a múltba utazással még meg is növeli 60-70%-kal – egy idő után folyamatosan ott volt mellettem a sorozat IMDB oldala, hogy összekötögessem, ki kinek kicsodája. Aztán mire már magabiztosan mozogtam Windenben (és mindegyik inkarnációjában), addigra vége lett :D
    Ami viszont ebben a sorozatban is kitűnő – a valós, nagyon is földhözragadt emberi drámák és a „mindfuck mystery” kombinálása. Hajlok rá, hogy Jantje Friese egészen kivételesen jó író, mert ahogy a megmagyarázhatatlan szépen lassan beszivárog a mindennapiba, és az emberek a maguk nehézkes, változásra rezisztens módján rágódnak rajta, emésztik, elutasítják, elfogadják, újra elutasítják – elsőrangú. És persze ehhez kell a jó rendezés, a kitűnő fényképezés meg a jó színészek is – a Darkban mindez adott.

    Miután a sorozat 3 évados, számítottam valamilyen erős cliffhangerre. Ahogy az 1899-ben, itt is egészen korrekt lett a dolog, az első szezon fő szálainak nagy része vagy megoldódott, vagy szintet lépett, és a 2. szezon felütése már meglehetősen más kereteket ígér. Ez egyébként elég aggályos – ha nagyon elharapóznak az időutazáshoz direktben kötődő események, akkor nagyon gyorsan egy érdemi szabályok nélküli világban találjuk magunkat, és azt egy idő után érdektelen lesz nézni. Szóval kíváncsi leszek a folytatásra – bízom benne, hogy a sorozatok 80%-ától eltérően érdemes lesz rászánni az időt.
    Summa summárum, nagyon tetszett a Dark első évada – az atmoszféra nem annyira erős, mint az 1899-ben, és nincs egy annyira hangsúlyos főszereplője, viszont szinte minden más szempontból felülmúlja az utódját. 8.5/10.

    #értékelés

    Pedro... amigo mio... ma is konzervvért iszunk! Kár lenne ezért a tehetséges gyerekért...

Új hozzászólás Aktív témák