Hirdetés
-
Már elérhető Steamen a klasszikus Marathon
gp A közkinccsé tett alkotás eddig is ingyen játszható volt, de nemrég végre bekerült a Valve áruházába is.
-
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
-
Három éve fontos döntést hozott az AI-ról az Apple
it A Bloomberg szerint saját chipekkel működtetné az AI-szervereket az Apple.
Új hozzászólás Aktív témák
-
8th
addikt
Ha reggel mész este hazajössz az villám kiruccanás még ha két óra oda és két óra vissza az út akkor is.
2018-ban úgy gondolom joggal elvárható egy tízmillió forintos új autótól egy minimum ötszáz kilométeres valós hatótáv teljesen mindegy, hogy mi hajtja. Még egy városi kisautóról esetében is. Az év vicce, hogy egy városi kisautó elég ha elmegy háromszáz kilométert egy töltéssel vagy tankolással mert úgy sem mennek velük többet. A francokat nem. Több tízezer háztartásban egy városi kisautó az egyetlen jármű és lám azzal mennek nyaralni és rokonnézőbe akár az ország túlsó felébe karácsonykor, húsvétkor, akármikor.
A nyolc fős kőművesbrigádot sem tudom minek kevered ide én egy 1-2 gyerekes családról beszéltem aki hétvégén kiszabadulna a pesti betondzsungelből egy napra. Merthogy van ám élet a közvetlen lakókörnyezetünkön túl is. Az pedig különösen vicces, hogy ha ezzel a villanycsodával januárban a mínusz tíz fokban messzebbre kell menni nyolcvan-száz kilométernél akkor töltés nélkül esélyes, hogy a hazaúton úgy megáll mint a szög és a segged befagy mire odaér az autómentő vagy egy ismerős aki hazahúz. Egy benzines autót nem kell húzgálni sem trélerezni ha kifogy a nafta. Leintesz egy arra járó taxist, felhívod autóklubot vagy egy ismerősödet, visznek neked üzemanyagot és saját lábán hazamegy az autó. Egy ilyen villanycsoda többek között ezt sem tudja. Ha kifogy az amper onnantól az már nem autó hanem féltégla."Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz."
Új hozzászólás Aktív témák
- GIGABYTE RTX 3060TI GAMING OC 8G
- Asus TUF FA507 - 15.6" IPS 144Hz / Ryzen 7 6800H / 16Gb DDR5 4800MHz / RTX 3050 Ti / 1 ÉV GARANCIA
- NVIDIA Dell RTX 2080 Ti 11GB GDDR6 - Beszámítás: OK
- AKCIÓ, BOLTI ÁR ALATT! tado BASIC Okos Radiátor Termosztát 3db-os
- AKCIÓ, BOLTI ÁR ALATT! Xiaomi HUTT C6 ablaktisztító robot
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest