Aktív témák

• #80 thesound őstag

  2023-02-17 22:08:02 #80

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  thesound

  őstag

  A ma reggeli álmomban egy zombivonaton voltunk foglyok. Pontosabban egy ketreces kocsiban bezárva voltunk néhány közeli társammal. Az előttünk lévő kocsiban egy zombi állt a rácsnál és éreklődve nézett ránk. Már amennyire egy zombi tud érdeklődni. (az álmomban meg voltam győződve, hogy egy The Walking Dead epizódban járok, csak a valóságban. A sorozatból egyetlen részt sem láttam és az eredeti művet sem olvastam, szóval ez a része rejtély az álomnak.)
  Lassú menetben ment a vonat és egy alagút felé tartottunk. Ahogy áthaladtunk az alagúton az összes rácsos kocsi köré még egy áthatolhatatlan hálót húzott az alagút bejárata. Úgy képzeljétek el, mint mikor a fenyőfát behálózzák karácsonykor.
  Beértünk az állomásra ami úgy nézett ki, hogy valaminek az előépülete. Jól örzött, a steril és a valóságos épületek keveréke. Kívül még bomló, -a tetején szögesdrótos- téglafalak. Belül steril, pormentes terek, fehér ütésálló műaynagokkal és a padlótól a plafonig tartó törhetetlen ablaküvegekkel.
  Lassan begurult a szerelvény az egyik steril szobába és kinyílt az ajtó. Kettő nő jött be, az arcukon nem ült semmiféle érzelem. Fekete, rövid, fül alá érő hajuk volt, Kleopátra stílusban. Világoskék garbó volt mindkettőjükön és fehér, testhezálló nadrág. A feladatuk az volt, hogy előkészítsenek bennünket a következő fázisra. Tudtuk, hogy ez jót nem jelenthet.
  Valahogyan a kezem ügyébe került egy hagyományos konyhakés. Amikor közelebb jöttek, akkor egy hirtelen mozdulattal az egyik mögé kerültem és az életlen késsel megpróbáltam a torkát elvágni. Hirtelen összerogyott, majd egyetlen ugrással a másik nő mögé kerültem és szintén megpróbáltam a torkánál kaszabolni, a komikus késsel.
  Viszont a csík amit húztam semmit nem ért, vékony pirosságot hagyott a nő egyébként természetellenesen fehér nyakán, de hatástalan volt. Ekkor ordított fel valaki a társaim közül, hogy ezek nem emberek, hanem androidok.
  A második android nő egyre közelebb jött és azt mondta a torokvágással nem lehet megsemmisíteni őket. Megmutatta, hogy a hátán a lapockálja mellé kell döfni a kést, az tudja őket hatástalanítani, megölni. Azt mondtam neki, ha elengednek, akkor nem lesz szükség erre, megkímélem őket. Mire az volt a válasza, hogy tegyem meg neki ezt a szívességet. Ő sem akar többé ittmaradni.
  Nem akartam megtenni, de az android nő csak nézett rám és lassan odafordította a hátát felém. Hátranyúlt és a kezemet megfogva a halálos pont fölé helyezte a késemet. Majd azt mondta óvatosan nyomjam be a kést amennyire tudom. Nem akartam megtenni, de továbbra is azt mondta, ő sem akar itt maradni tovább. Megtettem, de amennyire humánus módon ezt meg lehet tenni. A földre rogyott és ott maradt az üveges tekintetével.
  A szerelvény elkezdett kigurulni az állomásról és mi felszálltunk rá, de már nem volt zárva a kocsink, nem voltunk foglyok. Az állomás után egy világos és teljesen fehér, műanyag alagútrendszerben haladt tovább a vonat. Mivel már szabadok voltunk felültünk az egyik kocsi tetejére és úgy utaztunk.
  A társaimmal nagyon boldogok voltunk, hogy kiszabadultunk és arról beszélgettünk, hogy amíg kiérünk az alagútrendszerből, addig játszhatnánk is valamit. Kockajátékot vagy kártyázhatnánk is a szerelvény tetején

  Mick Gordon - Bragging In

  [ Szerkesztve ]

  Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be. - Kodály Zoltán

Aktív témák