Új hozzászólás Aktív témák

• #66068 python1 veterán Mezga Aladár #66067

  Új Válasz 2016-02-14 20:33:03 #66068

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  python1

  veterán

  válasz Mezga Aladár #66067 üzenetére

  Legközelebb márciusban tudok érdemileg nyilatkozni a hangjáról,de addig is itt egy elégedett tulaj beszámolója.

  "Egy nehézsúlyú versenyző - Bodor Audio Nagy Végfok (avagy az áramerősség bosszúja)

  Mielőtt leírnám "fülmasszázs alapú" tapasztalataimat, egy kis magyarázat a címhez... Nehéz, mivel nagyjából 50 kg, és ezzel felszaladni a 4. emeletre, még két emberrel is korrekt teljesítmény, de sikerült . Mégis, hogy jön ide az amperek haragja? Úgy bizony, hogy a villanyóra 16 amperes biztosítéka nem igazán szerette a Nagy Végfokot bekapcsolásilag... persze némi oldalbordai segítséggel (jó az asszony a háznál... néha :smile53: ) és manuális rábírással megoldódott ez is.

  A fenti két jelenség (nehézség) azonban eltörpül az erősítő teljesítménye (hangerőben és zenei teljesítményben is) mellett.

  Nos, miután sikerült működésre bírnom a berendezést (Bodor Nagy Előfok és Music Hall CD 25.2 mod. by Bodor Audio társakkal együtt), leplezetlen kíváncsisággal tettem be a lejátszóba Mark Knopfler Golden Heart HDCD-jét. Erről a korongról a lassabb, melankólikusabb dalokat szeretem, mivel ezek viszonylag kevés hangszeres, letisztult kompozíciók, és jól érvényesül Knopfler hol reszelős, hol édesbús orgánuma, nomeg a csodálatos, telt gitárhang.

  Az első, amit éreztem a tiszaság... minden tisztább és artikuláltabb lett. Jobb térképzés, pontosabban elhelyezett vokál és hangszerek. A tisztaság viszont nem eredményezett szárazságot, ellenkezőleg; Knopfler hangja az mélyebb tónusokban zengőbb lett picit, mely elsősorban a hangulatnak tett jót. A gitárpengetések még teltebbek lettek, néha szinte átlebegtek, néha pedig szertegurultak a szobában. A zene egésze valahogyan kerekebb, teljesebb lett. Emellett az arányok nagyon jól megtartottak, egyik tónus vagy hang/hangszer sem telepszik a másikra, a basszusszekció gyors és friss, nincsenek felesleges és zavaró utózöngék, emellett ha kell odaüt a végfok. Nagyjából 20 perc hallgatózás utánelégedetten állapíthattam meg, hogy a Nagy Bodor valami hihetetlen és kaján magabiztossággal zenél. Szinte labdázik a "nehéz" hangfekvésekkel, hangszerekkel. Mintha az ifjú Schwarzenegger 2 kg-os súlyzókkal zsonglőrködne. Semmivel sem lehet zavarba hozni, játszi könnyedséggel képezi le a legmélyebb orgonazengést és a legmagasabb pikolószólamot is.

  Hogy a - kis túlzással - populárisabb daraboknál maradjak, Knopfler után egy kis Sarah Brightman (La Luna - Scarborough Fair), majd Loreena McKennitt (An Ancient Muse - Penelope`s Song, Beneath a Phrygian Sky, Kecharitomene) következett. Az előbbi nem tűnik nehéz dalnak, de több készülék bizony hajlamos Brightman énekét néhol (ahol nem kellene) fátyolossá, esetleg sziszegőssé tenni, továbbá előfordul, hogy nem adják meg a kellő teret ennek a kissé játékos és szép felvételnek. A térrel nem volt probléma, az énekesnő kellően kiemelkedett a háttérből. A sziszegés sem volt jellemző, nagyon szépen kezelte a végfok ezt, nem hangsúlyozta túl az "s"-eket, "sz"-eket, ám emellett nem is gömbölyítette le ezeket, így megmaradt a valós élmény. Nem beszélve arról, hogy Brightman nagyszerű szopránját hagyta kiteljesedni, hagyta "élni" az előadót, továbbá még a halkabb énekrészleteket is felruházta valamiféle teltséggel, kerekséggel, melytől bizony megborzongtam néha.

  Loreena Mckennitt az egyik legképzettebb és legszebb hangú énekesnők egyike, világzenei feldolgozások vonalán biztosan. Könnyedén, magabiztosan egyben ha kell telten, erősen énekel, a hangja érzelmes, szívhezszóló. Ezt a végfok pontosan közvetítette is a fenti daloknál. A Penelope`s Song szinte csak szóló énekes dal, a háttérben mozgó, fellelhető hangszerkísérettel, mely kellemesen támogatja McKennit csodás hangját. Az énekesnő jól pozícionálható a zenei színpadon, akár a mögötte "dolgozó" kíséret elemei is. A Nagy Bodor nem csak a hangokat, hanem azt az érzékeny melankóliát is képes megjeleníteni, mely ennek a dalnak a sajátja. A ...Phrygian Sky finoman, halkan indul, pontosan megfigyelhető, hogyan épülnek fel a szólamok, milyen sorrendben és hol szólalnak meg a hangszerek a térben. Ebből a szempontból az erősítő kellemesen részletez, kellő transzparenciával jeleníti meg a zenei rétegeket. Kélsőbb belép a basszus, illetve ritmusszekció is, mely határozott és pontos, ugyanakkor nem telepszik rá a zene többi részére. Ott van, érezhető, hallható, hatásos, de nem tolakodó. A ritmusrészleg egyébként ad egy bizonyos lassan hömpölygő motívumot a nótának, mely határozottan érvényesül és támogatja a többi hangszert. McKennit ismét biztosan foglalja el helyét a kíséret előtt és gyönyörűen énekel, mint mindig. A Kecharitomene instrumentális darab. A zene struktúrájának felépülése, a hangszerek megjelenése és pozícionálása nagyon plasztikus. Minden részletet hűen közvetít a végfok, igen jól tartva az arányokat, mely azzal is jár, hogy úgymond kézben tartja a zene egészét, nem válik zavarossá a felvétel egy-egy határozottabb megindulásnál, vagy sokhagszeres megszólalásnál. A térérzetet már nem is kell említenem, magától értetődik.

  A könnyedebb zenei stílusok után jöjjön valami komolyabb. A fokozatosság jegyében - és a barokk zene szeretete miatt - elsőként "J. S. Bach - 6 Suites a Violoncello Solo senza Basso - Bruno Cocset (Alpha 29)" CD-je került a tálcára, majd a lejátszóba. Ez egy klasszikus kétmikrofonos felvétel, melyet, hogy pontosan idézzek, itt vettek fel: "Chapelle de l`Hópital Notre-Dame de Bon Secours". Rövidebben és pongyolábban, egy kápolnában. Ez a hangzásra is "rányomja bélyegét", gyönyörű térrel rendelkezik a zene, kellő de nem túlzott visszahngokkal, zöngékkel. Cocset mindegyik szvitet más és más csellón játsza, melyek tónus és hangzásbeli különbségei határozottan megjelennek. A középtartomány édessége és melegsége itt a végfoknál is megfigyelhető, akárcsak a Kis Integráltnál. Azonban most kerekebb a prezenszrészleg. Ezt megfelelő teltséggel támogatják a mélyközepek, mélyek, a magasabb hangfekvések pedig megintcsak hajlamosakk a légisességre, szárnyallásra, mely szerintem nem baj, legalábbis én szeretem az ilyesfajta magasakat. A mélyszekcióban nem figyelhető meg semmiféle erőlködés vagy amolyan "na most mindjárt elfogy a szufla" érzet. Ha kell odabrummog a végfok, mint egy elégedett, jóllakott medve. Emellett a transzparencia is kellemes, nem lesz túl könnyed a súlytalan a zene, viszont kellően áttekinthető, "áthallható", mely a részletek maximális tolmácsolásában is tetten érhető. Minden hallatszik; a zenész ujjainak neszei a hangszer nyakán, a mélyebb húrok finom utózöngéi, rezgései.

  Menjünk vissza kicsit az időben és szóljon az "Ensemble Organum/Marcel Pérés - Le Chant des Templiers (Naive)" kiadványa. Itt három mikrofon került használatra, a felvétel pedig pontosan itt készült:"l`Abbaye de Fontevraud". Egyszerűbben és pongyolábban egy apátságban. A hangzáskarakter ebből eredően kissé hasonlít Cocset CD-jére, már ami a kerek és szép teret és a transzparenciát illeti. Most viszont XII. századi polifónikus szerzeményekről van szó. A zenei színpad csodás. Az effajta polifónikus daraboknak van egy olyan jellemzője, hogy a kórusban éneklő férfihangok létrehoznak egy bizonyos kántáló, már-már szuggesztív hangzást. Ez kiválóan tettenérhető a hallgatáskor. Az egyes énekesek helye pontosan meghatározható amikor egy-egy szólam kiválik, de a kórusban éneklés esetén sem vesznek el a szólamok. Fantasztikus, ahogyan megjelennek a férfi énekesek különböző hangfekvései, akár szólóban, akár az együttes megszólalásnál. A vallási áhitat belengi az egész felvételt, megjelenik a sötét középkor is, régi filmrészletek és a korról olvasottak fel-felvillanásával a képzeletben. A végfok ügyelve a részletekre, de ugyanakkor a pordukciót egyben tartva jeleníti meg a zenét, egyszóval teljes hitelességgel.

  Ugorjunk vissza J.S. Bach-hoz. Nem könnyű hangszer következik. A templomi orgona. Bach mestere volt e fenséges hangszernek, mind a rá írt műveket, mind előadói kvalitásait tekintve. D-moll tokkáta és fúga... "elcsépelt" darab, ugye? Peter Hurford (Decca-London) tolmácsolásában hallgatva kétlem, hogy az lenne. Inkább felemelő, magával ragadó, energikus, átható de ha kell finom, halk és puha. A hangszer tere hatalmas, mindenhonnan szól, jó értelemben véve. A mélyek alulról, a magasak a szekrénysor tetjéről. A két véglet között azonban a többi hangfekvés is jól behatárolható helyen jelenik meg, vagyis kellő fokozatossággal képződnek az átmenetek a legmagasabb és legmélyebb hang között. A szélességben és mélységben (komolyan mondom, talán most hallottam először CD-n, hogy az orgona bizonyos hangjai a tér mélységében is meg tudnak szólalni) is impresszív teret szépen kitöltik a szólamok. A mélyek tényleg mélyek, de jól kontrolláltak, nem terjengősek. A magasabb sípoknál még az is hallható, ahogyan a hangrés fedője nyílik. Az orgona hangkaraktere érdekes. Tetten érhető a fémesség, de mégsem túlzottan, mely azt eredményezi, hogy ezen hangszer középtartományát is képes az végfok édesen, símogatóan megjeleníteni, ha arról van szó."

  [ Szerkesztve ]

• #66069 Mezga Aladár veterán Mezga Aladár #66067

  Új Válasz 2016-02-14 20:33:50 #66069

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Mezga Aladár

  veterán

  válasz Mezga Aladár #66067 üzenetére

  A rokonnak ilyen van 16A hálózaton, és nem csapja le.

  

  (#66068) python1 Én a TE véleményedre leszek kíváncsi.

  [ Szerkesztve ]

  Accuphase E-306 integrált erősítő eladó.

Új hozzászólás Aktív témák