Hirdetés

Nokia 5230 képgaléria

A Nokia 5800 XpressMusic elsősorban jó felszereltségének és bejelentése pillanatában szokatlanul alacsony árának köszönhette sikerét, melyet azonban egyre több hasonló ajánlat, illetve egyre olcsóbb érintőkijelzős készülékek is követtek. A rendkívül olcsó, zárt rendszerrel szerelt készülékek áradata az LG Cookie bemutatásával kezdődött, melyet természetesen a Samsung sem nézett tétlenül, így ma már 35-40.000 forintért is kapható kártyafüggetlen érintőkijelzős mobil, mely árszegmens a megfelelő zárt platform hiányában a Nokia számára egyelőre nem érhető el. A Maemo 5 bemutatása óta a középmezőnybe csúszott Series 60 Touch azonban minden korábbinál alacsonyabb áron is elérhető lesz majd. Az 5800 XpressMusic alapjaiból építkező Nokia 5230 például mindössze nettó 149 euróért, azaz 25 százalékos áfával számolva körülbelül 50.000 forintért lesz majd elérhető. A nyomott ár ellenére a készülék mindössze a WLAN és tévékimenet hiányával, felére zsugorodott, 4 GB-os alap memóriakártyájával, 2 megapixeles fixfókuszos kamerájával, illetve cserélhető burkolatával különbözik testvérétől, vagyis a 3,2 hüvelykes, 360x640 képpontos érintőkijelző, HSDPA átviteli képesség, GPS és sztereó Bluetooth modul, 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet, sztereó hangszóró és az 1.320 mAh kapacitású akkumulátor továbbra is szerepel a repertoárban.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés