Hirdetés

MEMS zárszerkezet Samsung kamerákhoz

A digitális képalkotás számos téren eltér a hagyományos fotózástól, hiszen itt a képek apró pontok formájában kerülnek kiolvasásra a képérzékelőről. Az egyre több képpont kiolvasása azonban egyre több időt vesz igénybe, ami viszont könnyen elmosódott képet eredményezhet, ha a kiolvasás ideje alatt is fény éri az érzékelőt. A nagyobb és drágább kamerák az ilyen hibák kiküszöbölésére mechanikus zárszerkezetét használnak, mely teljesen ki tudja zárni a külső fényeket, ám túl apró mérete miatt kizárólag elektronikus megoldásokat alkalmazó telefonok kameráival könnyen lehet durván bemozdult képet készíteni még jó fényviszonyok között is, ha exponálás közben a kamera bemozdul.

A Samsung által bemutatott új MEMS (mikro-elektro-mechanikai) zárszerkezet azonban forradalmasíthatja a mobiltelefonos fotózást, hiszen a mechanikus szerkezetek fényelzáró képességét tudja biztosítani igen kompakt méretben. A megoldásban egy mindössze 2,2 milliméter átmérőjű, átlátszó, indium-oxid bevonatú lencse felületéhez 36 takarófólia csatlakozik egy kört formálva úgy, hogy alapállapotban kissé felfelé görbülve átengedjék a fényt. A két réteg közé 30 voltot kapcsolva azonban az elektromos tér hatására a takarólemezek az üveg felülethez simulnak és ezzel elzárják a fény útját. Az árnyékoló fóliák görbülete megfelelő vastagságú, különböző felületi feszültséggel rendelkező anyagok rétegzésével a gyártás során is beállíthatóak. Pontos részleteket azonban egyelőre nem árult el a Samsung, és 2009 során biztosan nem fog piacra kerülni hasonló megoldás.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés