Hivatalos az új Apple AirPods

Az újratervezett AirPods Pro aktív zajszűréssel, nyomásérzékeny vezérléssel és Qi töltéssel mutatkozott be.

Hirdetés

Tegnap nagyjából minden kiderült az AirPods Próról, majd viszonylag váratlanul hivatalossá is tette a gyártó a terméket. A rendszer alapja továbbra is a tíz audiómaggal rendelkező H1-es processzor, együttműködik Sirivel, viszont az újratervezett forma mellett valós idejű aktív zajszűrést is integráltak két dedikált mikrofonnal. Az AirPods Pro már IPx4-es hitelesítéssel is rendelkezik, ami sportoláshoz pont megnyugtató mértékű védelem.

A belső mikrofon nem csak a zajszűrésben vesz részt, de érzékeli a belső hangerőt és minőséget, így a rendszer javaslatot tud tenni az optimális méretű gumiharang kiválasztására is. A valamivel kisebb méret és az aktív zajszűrés mellett üzemidőben a megszokott szintet ígéri az AirPods Pro: zajszűréssel 4 és fél óra, anélkül körülbelül 5 óra zenehallgatásra készülhetnek a felhasználók. Beszélgetésre három és fél óra áll rendelkezésre, a tokkal együtt pedig összesen 24 órányi zenehallgatásra és 18 órányi beszélgetésre kapunk lehetőséget.

A tok támogatja a Qi szabványú vezetékmentes töltést, kábelen viszont továbbra is Lightning csatlakozós zsinórra lesz szükség, a tokban elérhető gyorstöltés pedig öt perc alatt egy órányi zenehallgatást vagy társalgást tol a fülesekbe. A zenevezérlés és a zajszűrés aktiválása és deaktiválása nyomással történik, a fülesek szára nyomásérzékelő szenzorral rendelkezik, a szellőzőrendszer pedig segít a nyomás kiegyenlítésében a lehető legkényelmesebb viselés érdekében.

Az Apple AirPods Pro holnaptól vásárolható meg, itthon 99 990 forintos áron, egyelőre csak a megszokott fehér színben, ingyenes gravírozással.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés