Hirdetés

Ennél több meló nem fér bele

Hirdetés

Nagyon elfáradt a banda. Vértes hazarepül épp most, mi még megyünk ki a kiállításra, de éjjel fél 3-kor még rögzítettük a mai, Gazdasági Rádión délután 3-tól hallható adásunk első felét, reggel pedig 5 órányi pihenés után a másodikat. Tegnap este ugyanis egy nagyon kedves vacsorameghívásnak nem tudtunk ellenállni és a Samsung illetékeseivel étekztünk, ahol a kaja egyébként nem volt olyan fenomenális, ellenben az asztalnál folytatott eszmecsere sokkal inkább izgalmas volt. Kizárólag piaci helyzetről, gyártókról és oprendszerekről esett szó, bőven volt véleménykülönbségünk, de ez így van rendjén és érdemes volt megismerni a másik oldal álláspontját.

Ami viszont tény, hogy mindegy bármennyi emberrel is megy egy újság az MWC-re, képtelenség mindenről írni akkor, ha nem csak blogolgatni akarunk, hanem normális, feliratos interjúkat kell vágni, csacsogni kell a gyártói emberkékkel a több infó reményében, fotókat kell csinálni, méretezni, megvágni,és persze meg is kell írni az anyagot. Ezt egyszerűen nem lehet megoldani, ha beleszakadunk, akkor sem. Szelektálnunk kell, idén először érzem úgy, hogy nem kizárt, hogy valami kimarad, aminek persze az is az oka, hogy elképesztő mennyiségű cucc van kint, szerintem ez eddig a legdurvább MWC - mennyiségre értve legalábbis. Olyan hatalmas durranások nem voltak, de tegnap Huawei Lajos felvitt minket a cég belsős épületébe, ahol olyan cuccok voltak megtapogathatók, amik a hivatalos standon nem, és bizony vettünk pár videót, ezeket még ma kitoljuk.

Mindenesetre most Phekevel mi indulunk ki, hogy megnyomjuk az utolsó napot, aztán estefelé talán végre be tudunk menni a városba is kissé sétálni, de nem maradhatunk sokáig, mert kora reggel jön vissza a repülőnk, amit nem ártana elcsípni.

Hirdetés