A világ legértékesebb elektronikai vállalata is ismertette a júliustól szeptemberig tartó időszak eredményeit, mely során 36 milliárd dolláros bevétel mellett 8,2 milliárd dollár hasznot tudott felmutatni, míg az előző negyedévben 35 milliárd dolláros forgalom mellett 8,8 milliárd dollár hasznot realizált. A csökkenő profit hátterében a legnagyobb nyereséget termelő iPhone eladásainak jelentős visszaesése áll, mely az előző negyedéves 35,1 milliós szintről 26,9 millióra mérséklődött. A modellfrissítés ellenére az új iPad iránti kereslet is gyengült, hiszen az előző negyedéves 6,8 milliós forgalom 5,3 milliósra mérséklődött. Az iPhone eladások csökkenése persze gyártási nehézségekből fakadó készlethiánnyal is magyarázható, míg a bevételnövekedés hátterében a Mac számítógépek eladások 22,5 százalékos bővülése felel. Az egy évvel ezelőtti szinthez képest az Apple természetesen hatalmas előrelépést tudott felmutatni, ám a részvény árfolyamok minimális esése is jelzi: a befektetők és az elemzők jobb mutatókra vártak.
Csökkenő iPhone és iPad eladások
Azóta történt
-
Már csak a hatodik a Nokia
Az okostelefonok piacán már a Research In Motion, ZTE és HTC is lekörözte az egykoron világelső finn gyártót.
-
Az okostelefonok háromnegyede Android
Az elmúlt negyedévben piacra dobott okostelefonok közül négyből három a Google operációs rendszerét futtatja.
-
Egyelőre nem bővíti a chipgyárát a Samsung?
A dél-koreai óriás az Apple csökkenő megrendelései miatt állíthatta le a félvezető gyáregységeinek bővítését.
-
Apple vs. Samsung – a csúcskategóriában
A legfelső árszegmensben továbbra is messze vezeti az Apple az eladási listákat.
Előzmények
-
Élőben az Apple sajtótájékoztatójáról
A negyedik generációs iPad mellett az iPad mini is bemutatkozott San Joséban.
-
Apple iPhone 5 - öt lett S
Megújult, sokat változott, megnyúlt és vékonyodott, de vajon megőrzi-e piacformáló és vezető szerepét a sorrendben hatodik iPhone, amely a 4S-t váltja?
-
Ötmillió iPhone 5 az első hétvégén
Az interneten keringő negatív visszajelzések ellenére is rendkívül jól startolt az Apple hatodik okostelefonja.
-
Apple A6 – két CPU és három GPU maggal
Az iPhone 5 módosított ARM maggal érkező kétmagos processzora helyenként a négymagos mezőnyt is meg tudja szorongatni.

- Nők, nőügyek (18+)
- Telekom mobilszolgáltatások
- Vizsgálat indult, a Meta chatbot gyerekekkel folytatott romantikus beszélgetést
- iPhone topik
- One mobilszolgáltatások
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- NVIDIA GeForce RTX 5070 / 5070 Ti (GB205 / 203)
- UHD filmek lejátszása
- One otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- OLED TV topic
- További aktív témák...