Hirdetés

Amire pont nincsen szüksége az iparágnak - perek

Ez baromira nem jó így. Az elmúlt öt-hat évben úgy írtuk a Mobilarénát, hogy azok voltak legjobban látogatott, legtöbbet kommentelt hírek, amikor bemutattak egy telefont. Mert erről szól a mi munkánk elsősorban, erről kéne szóljon a piac elsősorban. Nem pedig arról, hogy A jelű gyártó beperli S jelű gyártót azért, mert érdekes módon egy tablet minden körülmények között azért alapvetően rohadtul ugyanúgy néz ki. Mert azért tablet a neve a szerencsétlennek. Aztán születik egy vihargyors, összecsapott, elkapkodott, előzetes döntés, amit aztán két nap múlva visszacsinálnak, de addigra a Google gyorsan felzabálja a Motorolát, hogy bevédje a kis popsiját a további sok-sok hasonló kereset ellen, miközben kiderül, hogy a kiváló A jelű gyártó történetében nem először hazudik és kummant valami ordas nagyot. Erre ma a H jelű gyártó teljesen más módon nekiszalad egy másik perrel az A jelű gyártónak, és amikor már ott tartasz, hogy az A jelű gyártó tényleg menjen a búsba a kamu képeivel, akkor kiderül, hogy a H jelű próbálja most úgy csavarni a szálakat, hogy neki legyen jó, de ez is csak egy erőltetett műmájerség, és a francért nem azzal foglalkoznak, hogy az Evo 3D-be normális 3D tartalmat gyártanak.

Hirdetés

És persze az egészet mi fogjuk megszívni. Egyrészt a "mi" alatt értek itt mindenkit, aki érdeklődik a kütyük iránt, venne ilyet, de mondjuk nem tud, mert éppen be van tiltva valamelyik, de leginkább azért nem tud, mert a pereskedés költségeit nyilván nem Steve fogja abból állni, hogy eladja a kocsiját, meg nem is DJ Lee abból, hogy bár ő a Samsung CEO, de felvett nevéhez hűen elmegy rezidensnek az agárdi Nádas diszkóba. Strandpapucsban.

Másrészt megszívjuk úgy is mi, hogy itt a "mi" az a szerkesztőség. Egyfelől mindannyian utálunk ilyen híreket írni, mert a franc akarja bogarászni, hogy melyik szabadalom milyen kis piszlicsáré szarságra vonatkozik és kinek van, vagy lehet igaza. Másrészt az ilyen hírek fórumtémájában jönnek az önjelölt bírók, akik majd megmondják a tutit leginkább márkaöntudattól vezérelve, amely egyre inkább eljut a beteges szintig. Harmadrészt pedig most éppen megköszönhetjük az Apple-nek és a német bíróságnak, hogy a hónapokkal ezelőtt nálunk (is) lekötött Galaxy Tab hirdetésekkel kapcsolatban fogalmunk sincs, hogy mi lesz, pedig mondjuk többek között ez a bevétel is kéne ahhoz, hogy megvehessük a barcelonai repjegyeket az MWC-re.

És hogy nincs egy "magasabb" hatalom, amelyik az asztalra csapna, hogy gyerekek, ne bohóckodjatok már, azt nem lehet levédetni, hogy téglalap alakú, meg azt sem, hogy wifi. Azt sem nagyon kellene szabadalmaztatni, hogy érintőkijelző, mert lesz még belőle probléma. De nem, ül valami mesüge hivatalnok az automatából kikakált papírpoharas kávéját szürcsölgetve, és rutinból pecsételgeti az elé kerülő papírhalmokat, miközben egyébként Oprah-t nézi a tévében. Öt évvel később meg itt pereskednek a gyártók, miközben rengeteg egyéb hasznos dologgal is eltölthetnék az idejüket - mondjuk gyárthatnának. Nekünk, végfelhasználóknak.

Előzmények

Hirdetés