Hirdetés

Xiaomi Redmi 2 - érdemes várni rá

Bevezető, tartozékok

Ha meg kéne tippelnem, hogy melyik lesz az a kínai gyártó, amelyiktől egy Samsung vagy LG méretű és hírű vállalatnak tartania kell a közeljövőben, akkor minden bizonnyal a Xiaomit mondanám. Sőt, az is lehet, hogy már el is késtem, és Dél-Koreában már sorra mennek a tanácskozások és ötletelések, hogy milyen innovációkat mutassanak fel ahhoz, hogy hosszútávon is a legnagyobbak között tudhassák magukat.

Xiaomi Redmi 2 kézben tartva
[+]

A Xiaomin ugyanis egyre inkább érezni, hogy ők az „A” brandek sorába szeretnének tartozni, a termékpalettájuk gyakorlatilag teljes egészében kialakult, a szoftveres felület egyedivé tétele náluk nem egy ikonkészletből meg egy témázhatóságból áll, hanem a gyári Android kinézetét igyekeznek teljesen lecserélni egy sokkal felhasználóbarátabb és okosabb felületre, ami folyamatosan fejlődik, frissül. A Xiaominál ezen felül nincs low-end vonal, az okostelefonok sorában Redmi a belépő széria, ami hardveresen és árazásában is a középkategóriát célozza meg.

A Redmi 2 a sorozat második darabja, de az első generációból kétféle verziót is kipróbáltunk. A sima Hongmi még MediaTek lapkakészlettel látott napvilágot, azóta viszont úgy tűnik, hogy a gyártó a Qualcomm felé fordult hardveres téren, így gyakorlatilag ugyanabban a készülékházban kiadták a Redmi 1S-t, amit Snapdragon 400-zal szereltek fel és mindent összevetve egy nagyon jó készüléket hoztak létre, amit korrekt árazással társítottak, abszolút siker volt a gyártó történetében.

Xiaomi Redmi 2 doboz
[+]

Egy ennyire jól sikerült készülék után saját maguknak is alaposan feladták a leckét, mikor az utódlás gondolata és ideje elérkezett, a végeredményre mi is nagyon kíváncsiak voltunk. A Xiaomi-ra jellemző natúr színű kartondobozon semmi érdekes motívum nem jelenik meg, a tetején a Mi logo, az alján pedig a specifikációk kínai karakterekkel. Kicsomagolás után a készüléken kívül az USB kábel és a töltő adapter tárul szemeink elé, fülhallgató nincs a csomagban, zenei téren igényesebbek megvásárolhatják hozzá a Piston 2-t, de a Piston Basic már 4000 forint körüli áron, ugyanakkor kicsit gyengébb hangminőség mellett kínálja a headset funkciókat.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

Azóta történt

Előzmények

  • Ráncfelvarrást kapott a Redmi 2

    Apiaci premier után alig két héttel a Xiaomi megduplázta a rendkívül nyomott árfekvésű készülékének operatív memóriáját és belső tárhelyét.

  • Megérkezett a Xiaomi Redmi 2

    64 bites rendszerchipre váltott a Redmi, és több specifikáció is változott az 1s-hez képest, a kezdőár azonban verhetetlen maradt.

  • A TENAA-nál a Redmi 1S folytatása?

    Új középkategóriás készülék járt a kínai hírközlési hatóságnál, amely tippek szerint a rendkívül sikeres Xiaomi Redmi 1S folytatása lehet.

  • Xiaomi Redmi 1s - pirospacsi

    Azt mondják, hogy a Xiaomi a kínai Apple. Azért ez persze nincs így, de a MIUI rendszer valóban igen kezes, miközben a Redmi 1s ára még kötelező terhek megfizetése után is versenyképes.

Hirdetés