Sony Xperia XA1 Ultra - felskálázva

A Sony XA1 phablet változata majdnem pont ugyanazt tudja, eggyel több RAM-mal, és lényegesen nagyobb kijelzővel. Minden más megegyezik vektorosan 6 hüvelykre húzva.

Multimédia

Az Xperia XA1 Ultra ugyanazt a hátlapi kamerarendszert kapta, mint az XA1, így sajnos a hiányosságok is hasonló, de inkább fokozott mértékben jellemzőek, mint a kisebb modell esetében láthattuk. A 23 megapixeles, f/2,0 rekeszértékű szenzor hibrid autofókusszal és LED villanóval van felszerelve, míg a 16 megapixeles, szintén autofókuszos szelfikamera optikai képstabilizátort is kapott, valamint dedikált LED villanót. A szoftver szintén a Sony sajátja, ami kényelmes kezelhetőséget biztosít, viszont aránylag kevés beállítási lehetőséget.


[+]

Alapértelmezettként a Kiváló automatikus mód kerül elő az élőképen, innen jobbra lapozva érhető el a szerény lehetőségekkel felszerelt Manuális mód, balra pedig videofelvételre és Kameraalkalmazásokra válthatunk, mint a Kiterjesztett valóság, a panorámafotó, vagy a hangoskép. Visszatérve az automatikus megoldásra, ilyen formában 23 megapixeles, 4:3 képarányú felvételeket készíthetünk, a rendszer által szükségesnek ítélt paraméterek és feldolgozási algoritmusok mellett. Állítgatni itt még a HDR-t sem tudjuk, pedig igény lenne rá, mivel az automata mód nem igen szereti használni, a dinamika pedig jobbára vérszegény.


[+]

Ha szeretnénk magunk javítani a képminőségen, a manuális módban adjusztálhatjuk a fókuszt, a záridőt 1 és 1/4000 másodperc között, az expozíció +/-2 tartományban korrigálható, míg a fehéregyensúly csak előre beállított sémák szerint. Az érzékenység 50 és 3200 között állítható. A HDR szintén csak itt alkalmazható direkt, ehhez a manuális mód beállításaiba kell bemászni nyakig, ami kissé kényelmetlenné teszi a használatot, pedig az automata mód gyenge dinamikája miatt gyakran lenne rá szükség. Az első három tesztkép manuális módban készült, szükség szerint, tehát HDR-rel, míg a maradékot ráhagytuk a szoftverre. RAW-opció továbbra sem adatott.

A képek a magas felbontás és a Sony szenzor ellenére messze állnak a tökéletestől, fontolóra vettük az egyedi hiba lehetőségét. Látszólag semmi más nem indokolja, hogy az XA1-gyel megegyező rendszer a kistestvérnél rosszabbul teljesítsen, noha annak is hasonló hibái voltak, bár nem ennyire szembeötlő módon. A lencsetorzítás igen erőteljes, főleg a bal szélen, kromatikus aberráció szinte mindig előadódik, a fehéregyensúly csak néha reális, általában zöldes árnyalat felé konvergál, sok a zaj, a dinamika pedig automata módban szinte nem létező fogalom. Manuális HDR mellett pedig torz színeket és durva túlélesítést és zajmentesítést kapunk a túlexponált képekre. Éjszaka és kedvezőtlen fényviszonyok mellett egy örökkévalóság a fókusz, a színek pedig ismét szétesnek, az alapvetően sárgás fényhatásokat itt is zölddel próbálja kompenzálni, a vonalélesség és részletesség pedig tovább gyengül. Miután a tesztkészülék pont ugyanonnan, hivatalos forrásból jött, mint az XA1, ráadásul tényleg bitre ugyanaz a hardver szolgáltatja a fotós produkciót, ezért arra tudunk gondolni, hogy van némi szórás a használt szenzorok és lencsék minőségében, ami remélhetőleg azt is jelenti, hogy az általunk próbált XA1 Ultránál csak jobbak lesznek majd végül a boltokban. Ugyanakkor akárcsak a kisebb testvérnél, itt is juthatunk arra a konklúzióra, hogy ekkora felbontás mellett végül monitoron, esetleg tévén visszanézve kevésbé látszódnak a képhibák, amíg nem nagyítunk bele a részletekbe, de a dinamika hiánya és a fehéregyensúly bizonytalansága ilyenkor is észrevehető, a vonalélességre viszont jobbára nem panaszkodhatunk.


[+]

Videót felvenni hasonlóan esetleges minőségben tudunk maximum 1080p 30 fps minőségben, a HDR viszont automatikusan aktív, de érdemes kikapcsolni. Ezen kívül a szín és fényerősséget állíthatjuk menet közben. A tartalomfogyasztás viszont igazi élmény a gyönyörű, 6 hüvelykes panelen, főleg, hogy az AC3 hangon kívül mindent lejátszik az elismerésre méltóan jól felszerelt gyári alkalmazás. Kezdve azzal, hogy részletes információkat nyújt a médiafájl típusára vonatkozóan, amivel annyira nem kell sokat foglalkozni, mert nagyjából mindennel boldogul, de kezeli a feliratokat és hangsávokat is, megjeleníti a H265 kódolású tartalmat, akár 4K felbontásban is.


[+]

A zenei képességek már nem jelentenek ekkora élményt, noha a zenelejátszó szintén remek konstrukció. Rendez minden értelemszerű paraméter alapján, mutatós, értelemszerű, csak meglehetősen akad. De összekapcsolható különböző zeneszolgáltatókkal, valamint információkat is kereshetünk az előadóról vagy az aktuális számról. Hangszínszabályzó viszont a Google Play Zenében sincs, mindössze hangzásjavítóval próbálkozhatunk. A hangzás zajos, enyhén visszhangos, felülreprezentáltak a magasak és sokszor kellemetlenek, a mélyek pedig semmiféle dimenzióval és térérzettel nem bírnak. Asztalon tisztább a hangzás és magasabbnak érződik a hangerő, viszont gyakran recseg és továbbra is kissé részlettelen.


[+]

Fülhallgatóval sokkal kellemesebb a tartalomfogyasztás, élénkebb, részletesebb, megjelenik némi mélység, megszűnik a sistergés és a recsegés és a dinamika sem rossz. A gyári tartozékot nem tudtuk kipróbálni, a mi csomagunkból ugyanis hiányzott. Továbbra sem kiemelkedő az élmény, viszont tök hallgatható, ha nem vagyunk különösebben érzékenyek a hangzásra és beérjük egy kulturált középszerrel. Ha már kerítettünk egy fülest, akkor FM rádiót is hallgathatunk, amivel szintén együttműködik a TrackID, így bármilyen számot levadászhatunk, ami megtetszik. Az RDS is kiválóan teszi a dolgát a felület pedig tetszetős.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

  • Sony Xperia XA1 - XArvashibáktól mentes

    Modellfrissítéshez érkezett a japán gyártó középkategóriása, kicsit szögletesebb a forma, frissült a hardver és a kamera, de alapjaiban nem sokat változott. De vajon mire elég a 2300 mAh kapacitású akkumulátor?

  • MWC 2017: Bemutatkozott az Xperia XA1 és XA1 Ultra

    A csúcsmodell árnyékában megbújva, de egy füst alatt bemutatkozott két középkategóriás Sony is.

  • Sony Xperia XA - keretcsökkentés

    Az új X-sorozat legolcsóbb tagja is kissé drágára sikeredett, noha vannak tagadhatatlanul kellemes funkciói, kifejezetten kézbeillő és jól használható. Kiegyensúlyozott, komoly hibáktól mentes.

Hirdetés