Gyorskeresés
Sony Ericsson Vivaz - meglepő fordulat
Elképesztően erős vas és nagyon korrekt szolgáltatáskínálat egy megdöbbentően kicsi készülékházban, érintésérzékeny Symbian S60-as alapokon.
Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Mint azt rendszeres olvasóink bizonyára tudják, a február a Mobilaréna stábja számára egy barcelonai utazást jelent, ugyanis a tél vége felé közeledbe minden évben a katalán fővárosban rendezik meg a világ legnagyobb mobiltelefonos szakkiállítását, a Mobile World Congress-t. Ez nyilván jó hír mind nekünk, mint a tisztelt publikumnak, hiszen kint tartózkodásunk alatt rengeteg újdonságról tudunk híreket és cikkeket írni. Egy szempontból mégis rossz: a Mobilaréna nem maradhat tesztek nélkül, Európába másik felén, a reggeltől estig tartó hajtásban elég nehéz cikket írni. Főleg, ha a tesztkészüléket indulás előtt egy nappal kapja meg az ember, tehát nem tud előre dolgozni.

A Sony Ericsson Vivaz tesztpéldányát tehát pont a legrosszabb időszakban kaptam meg (bár az, hogy ilyen korán hozzájutottam, önmagában nagyon is örömteli), és mivel a barcelonai kiállítás alatt abszolút nem tudtam vele foglalkozni, minden idők egyik legtovább íródott mobilarénás tesztjét sikerült most az asztalra letennem, tehát így tessék olvasni! Persze maga a készülék amúgy is megérdemli az alaposságot, mivel nem egy hétköznapi tucatmobilról van szó. Ez ugyanis minden idők legkisebb érintőkijelzős Symbian S60-ra épülő telefonja, ráadásul ezt a címet még jó ideig nem fogja senki elvenni tőle, mivel a jelek szerint az elkövetkezendő hónapokban egy gyártó sem fog ilyen operációs rendszerre épülő készüléket piacra dobni.
A készülék doboza pont olyan, mint amilyen az összes Sony Ericssoné, ami persze abszolút nem baj, ezt csak azért írtam le, hogy mindenki el tudja képzelni. A színvilág itt a lilás-rózsaszínre épül, hogy miért, arról gőzöm nincs, mivel maga a készülék fekete és kék színekben pompázik, ez az enyhén feminin és T-Mobile-os beütésű doboz tehát egy elég nagy baklövés, de ez kevésbé lényeges. Fontosak viszont a tartozékok, de itt sem vagyunk elkényeztetve, ugyanis mindössze egy hálózati töltőfejet, egy USB-kábelt és egy teljesen hétköznapi kinézetű sztereó headsetet kapunk, semmi Walkman vagy zeneiség — igaz, ez alapvetően nem is egy zenei modell, hanem egy fotós-videós.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Sony Ericsson A8i: TD-SCDMA modell a China Mobile számára
-
Sony Ericsson Vivaz Pro - a gombok ereje
A Sony Ericsson kellemesre sikerült Symbian alapú készüléke is gombsort kapott. Ennek megfelelően pedig előnyére változott.
Sony Ericsson Vivaz Pro az FCC oldalán
Nexus UI márkanévre vágyik a Sony Ericsson?
-
Sony Ericsson Elm - életben jó
Kellemes kis készülék a japán-svéd duó új zöld telefonja, mely leginkább íves hátlapjával és kellemes kezelhetőségével hívja fel magára a figyelmet.
Hangszínszabályozót kapott a Vivaz és a Satio
Már WVGA videókat is rögzít a Satio
Előzmények
MWC2010: Sony Ericsson bejelentések
-
Sony Ericsson Xperia X2 - ugyanaz a gödör
Kivel esett már meg, hogy kétszer egymás után ugyanabba a gödörbe lépett bele? A Sony Ericssonnal mindenképp.
-
Sony Ericsson PlayNow plus
Megnéztük, hogy mit tud a Sony Ericsson zeneletöltő rendszere.
-
Sony Ericsson J105 Naite - ugyanaz, ötszázadszor
A gyártó ezúttal környezetvédelem címszóval próbálja ugyanazt eladni, amit már évekkel ezelőtt is eladott. Köszönjük.
-
Sony Ericsson Aino - új koncepció
A japán-svéd gyártó legújabb készüléke telefonként és érintőkijelzős multimédiás eszközként egyaránt üzemel — újszerű és szerethető.
-
Sony Ericsson Satio vs. Samsung Innov8
A Samsung 8 megapixeles készülékének kategóriáján belül nem akadt kihívója, megnéztük, hogy a 12 megapixeles Satio lenyomja-e.
-
Sony Ericsson Satio - hol a sebesség?
A japán-svéd gyártó multimédiás készüléke papíron kiváló, a valós használat viszont ezúttal is mást mutat.
-
Sony Ericsson S312 - szép és ennyi
Újabb Sony Ericsson a szokásos koncepcióra építve: szép külső, átlagos belső. Persze ettől még szerethető.
-
Sony Ericsson T715 - tömzsi, fém, csúszka
A Sony Ericsson legújabb készüléke a T széria hagyományaira épül: tudása nem kiemelkedő, de minőségi és vonzza a tekinteteket.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!








