Gyorskeresés
Samsung U900 - nagyot Soul?
Egy lapra tett fel a Samsung mindent. Az U900 az U700, a D900 és a Z700 utódja is lehetne. Egyben.
Hirdetés
Soul
Soul néven mutatkozott be a Samsung U900 idén februárban a barcelonai MWC kiállításon. Már ott is látszott, hogy igen fontos modellről van szó, hiszen tele volt plakátolva vele a város, a Samsung standja pedig legalább 10 darab Soul telefont vonultatott fel. Csúcsmodellnek nem mondanám, mert létezik a Symbian rendszerű G810, a Windows alapokra építkező i780, illetve az érintésőrülteknek szánt F480 is, de a hagyományos, klasszikus Samsung készülékek között az U900 a zászlóshajó.

A Soul a „Spirit of Ultra” kifejezésből született rövidítés, ami még egyértelműbbé teszi az U900 kivételes helyzetét. Mindaz, amit az Ultra sorozatban eddig a Samsung tudott, most bekerül a Soul-ba, egyfajta „one and only” jelleggel. Azóta már ez annyiban módosult, hogy az U900 mellett bejelentésre került az U800 is, amely ugyanezt képviseli, csak nem szétcsúsztatós kivitelben.

Bár nagy csinnadrattával harangozta be a gyártó a Soul különlegességét, a navigációs gombokat helyettesítő, érintésérzékeny kijelzőt, már házon belül is láttunk ilyet tőlük az E950 esetében, de nem kell messzire menni, hogy egy hasonló modellbe botolhassunk bele a konkurenciánál: az LG KF600 is ilyesmivel próbálkozik. Az U900 tehát fontos tagja a koreai gyártó modellpalettájának, így aztán mi is azt vártuk tőle, hogy csaknem hibátlan készülék lesz. Ehhez képest az XXL GSM-től meglepően apró dobozt kaptunk…
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung G400 - tepsi, kagyló
Az első 5 megapixeles kagylótelefon dupla kijelzővel, melyek közül a külső érintésérzékeny. Érdekes koncepció, kellemes kivitelezés.
-
Samsung U800 Soul b - csúszka nélkül
Soul a b-ediken, avagy U900 csúszka nélkül. Megnéztük, hogy mit is tud a Nokia 6500 Classic kihívója.
-
Samsung G810 - robosztus
Megérkezett hozzánk a Samsung N95-konkurensnek kikiáltott gépe, a háromszoros optikai zoommal rendelkező G810.
-
Samsung F480 - Widget Jones
Újabb érintőkijelzős modellt dobott piacra a Samsung, a kezelőfelületet jelentősen átalakították.
-
Samsung E840 - kölcsönrúzs
Ha már lúd, legyen kövér. Csillogó rózsaszín árnyalatú E840 került a kezünk közé.
Előzmények
Rendkívül sikeres a Samsung
Boltokban a Samsung U900 Soul
-
Samsung L310 - burjánzik
Újabb női telefont dobott piacra a Samsung, s mivel nem előzmények nélküli a történet, ezért meglehetős tapasztalatra tettek már szert.
Érintés nélküli vezérlés a Samsungtól is
Samsung U800 Soul: csúszka nélkül
-
Samsung F490 - erre varrjál gombot!
Egyetlen gomb sincsen az F490 előlapján. Előre az érintésérzékeny világmindenségért!
A Samsung 2008-as tervei
-
Samsung F330 - Hófehérke imádná
Fehér színű 3G-s Samsung zenetelefon.. kérdés?
-
Samsung D880 - kétélű fegyver
A szolgáltatói véres rongy, a két SIM kártyát használók álma, a tarifacsomagok ellensége.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!








