Gyorskeresés
Samsung E840 - kölcsönrúzs
Ha már lúd, legyen kövér. Csillogó rózsaszín árnyalatú E840 került a kezünk közé.
Hirdetés
Bevezető
Számunkra is követhetetlen mennyiségű telefont jelentet meg a Samsung. Az E840 nem mondott semmit, amikor a GSM Takács felkínálta tesztelésre, gyorsan megnéztem, hogy nem írtunk-e már róla (mint a Z150-ről, ugye), aztán pedig hogy mikor jelent meg, és konstatáltam, hogy az E950-nel egyidőben bemutatott készülékről van szó, azaz viszonylag friss hús.

A sajtófotókon egy elegáns, ezüst színű telefon nézett velem farkasszemet, ám amikor megjött a lapos doboz, akkor egy valószerűtlenül rózsaszín készülék mászott elő belőle. Jujj. Nem baj, pont passzolt a Kylie koncerthez, de azért óvatosan hirdettem az utcán, hogy már megint mivel mászkálok.
Az E840 teljesen átlagos, a színén kívül elsőre semmi extrát nem tudó készülék. Illeszkedik a Samsung palettájába, ebben 3G nincs, de TV-kimenet van, nyilván messze nem tökéletes, de szürkés árnyalatban férfiak számára is vállalható telefon. Nem lesz a gyártó referenciamunkája, nem fogják érte a boltokat megrohamozni a vásárlók, de biztos akadnak majd olyan emberek, akik elolvassák a specifikációt és azt mondják: igen, pont erre, pont ilyenre van szükségem. Ám mielőtt döntenének, remélhetőleg elolvassák ezt az írást is, mert nem fenékig tejfel az élet az E840-nel.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung M3510 Beat - lassúzás
Rázással vezérelhető zenetelefon a Samsungtól. Jól zenél, de sajnos kicsit lassú a stílusa.
-
Samsung U800 Soul b - csúszka nélkül
Soul a b-ediken, avagy U900 csúszka nélkül. Megnéztük, hogy mit is tud a Nokia 6500 Classic kihívója.
-
Samsung M310 - parányi test, parányi tudás
Újabb olcsó készüléket küldött harcba a Samsung, ezúttal sincs benne sok extra.
-
Samsung M620 - kicsit más
Újabb Samsung modell, mégsem kell unottan félretennünk.
-
Nokia 7310 Supernova - a giccs új foka
A Supernova szériába tartozó Nokia 7310 az eddigi leggiccsesebb telefon, amit valaha láttam. A hölgyek imádni fogják.
Előzmények
-
Samsung U900 - nagyot Soul?
Egy lapra tett fel a Samsung mindent. Az U900 az U700, a D900 és a Z700 utódja is lehetne. Egyben.
Boltokban a Samsung U900 Soul
-
Samsung L310 - burjánzik
Újabb női telefont dobott piacra a Samsung, s mivel nem előzmények nélküli a történet, ezért meglehetős tapasztalatra tettek már szert.
-
Samsung F250 - sláger rádió
Semmi extra újdonságot nem hoz az F250, de nagyon okosan válogatta össze a hozzávalókat a gyártó.
-
Samsung J400 - Újítás? Nincs.
Úgy tűnik, hogy a 3G lassan, de biztosan beférkőzik a low-end szektorba is.
-
Samsung F330 - Hófehérke imádná
Fehér színű 3G-s Samsung zenetelefon.. kérdés?
Hivatalos Samsung E950, E840 és J600 bemutató
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
A Google figyelmezteti a fertőzött gépek tulajdonosait
A DNSChanger által fertőzött gépek júliusban le...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!









