Gyorskeresés
Samsung M620 - kicsit más
Újabb Samsung modell, mégsem kell unottan félretennünk.
Hirdetés
Bevezető
Azt sem tudtam, hogy ilyen telefon létezik, amíg fel nem bukkant a piros szolgáltató kínálatában. Aztán a GSM Takács el is küldött egy példányt tesztelésre, én pedig három napig a dobozra sem néztem rá, annyira taszított a tudat, hogy ki kell belőle venni egy ki tudja hányadik szétcsúsztatható Samsung telefont, és frappánsat, vicceset, s mégis informatívat írni róla.
De a határidők szorítanak, az olvasók által való meglincselés fojtogató víziója a szemem előtt lebeg, csak összeszedtem magam, s az elsőre sokkal izgalmasabbnak tűnő Nokia E66-ból nehéz sóhajjal kiemeltem a kártyám, majd kibontogattam a Samsung dobozát.
Mit vár az ember egy feltöltőkártyával 22 lepedőért hazavihető telefontól? Egyszerű, olcsó anyaghasználatot, kompromisszumokat a funkciók tekintetében, nem túl kiemelkedő formatervezést. Ezt az M620 néhány ponton megpróbálja megcáfolni, abban viszont stimmelt az előzetes véleményalkotásom, hogy igen, a telefon tudása érthető módon nem aláz meg egy Touch Diamondot.
Mellesleg viszont meglepődtem. Nem nagyon, csak kicsit. De ez is bőven elég volt ahhoz, hogy ne feltétlenül kellemetlen szájízzel csomagoljam a tesztelés végén vissza a készüléket a dobozába.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung M310 - parányi test, parányi tudás
Újabb olcsó készüléket küldött harcba a Samsung, ezúttal sincs benne sok extra.
Előzmények
Strapabíró mobil a Samsungtól
Megérkezett a fémes Samsung L700
-
Samsung B100 - kis pénz, kis Samsung
Nagyon olcsó a Samsung alsókategóriás modellje, alig kúszik kártyafüggetlen ára 10 lepedő fölé.
-
Samsung E840 - kölcsönrúzs
Ha már lúd, legyen kövér. Csillogó rózsaszín árnyalatú E840 került a kezünk közé.
Sajtófotón az olcsó Samsung modellek
-
Samsung L310 - burjánzik
Újabb női telefont dobott piacra a Samsung, s mivel nem előzmények nélküli a történet, ezért meglehetős tapasztalatra tettek már szert.
-
Samsung F250 - sláger rádió
Semmi extra újdonságot nem hoz az F250, de nagyon okosan válogatta össze a hozzávalókat a gyártó.
-
Samsung J750 - a szerkesztő álma
Ez sorban a 6875. Samsung modell, ami az elmúlt egy évben megfordult szerkesztőségünkben. Röviden: olyan, mint a többi.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megérkezett a Fujitsu ETERNUS CS High End V5.1
A vállalat új célgéppel optimalizálja a mentést...
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!











