Gyorskeresés
Nokia 7210 Supernova - vékonyka
Újabb Supernova készülék a finnektől. Csinos, buta, és nem túl drága.
Hirdetés
Tartozékok, külső
Újabb nap, újabb átszámozott Nokia készülék.. akár e gondolatmenetet folytatva is kezdhetném jelen cikkünket, de rendszeres olvasóink lelki épségét figyelembe véve most eltekintek attól, hogy kérdőre vonjam a Nokiát azért, mert újra felhasználja a régi, népszerű telefonjai típusszámát. Az viszont tény, hogy az elmúlt két hétben ez az ötödik finn kütyü, amely ellátogatott szerkesztőségünkbe, mondhatni dömping van. Az XXL GSM által biztosított tesztpéldány egy közepes méretű dobozban érkezett, mely alapján joggal hihettem, hogy valami középkategóriás eszköz lapul benne, pedig a 7210 nem az, amit jelez többek között a tartozékok száma is, mindössze egy hálózati töltőt és egy HS-105 típusú headsetet kapunk mellé. Meg levegőt, jó sokat, ugyanis a doboz fele üres.
Miután kicsomagoltam az aprócska gépet, össze is tettem a két kezem, ugyanis a kék, nem pedig a rágógumi rózsaszín verzióból kaptam, pedig az efféle modellekből általában a feminin jellegűek szoktak hozzám elérkezni. Rögtön utána konstatáltam, hogy az új Supernova rendkívül apró, 70 grammot nyom, mérete 106 x 45 x 10,6 mm, tehát csinos és vékony, női kézbe való. Az anyaghasználat alapvetően rendben van, az oldalsó és hátsó részt uraló, szürke színű műanyagok kifejezetten kellemes tapintásúak, a kijelző körül lévő, színátmenetes plasztik pedig szépen csillog, persze csak amíg meg nem fogjuk, ugyanis az ujjlenyomatokat is előszeretettel gyűjti.
Az előlap tetején találjuk a telefonhangszórót, rögtön alatta egy Nokia logóba futhatunk bele. Alattuk terpeszkedik a 2 hüvelyk átlójú QVGA kijelző, minősége kiváló, ellenben a fölötte lévő plexi elképesztően vékonynak tűnik, szerintem egy zsúfoltabb táskában is simán betörhet, nem árt vigyázni. Alul találjuk a billentyűzetet, egy szóval lehet jellemezni: borzalmas. Legalábbis nekem az volt, az 50-es gyűrűmérettel rendelkező hölgyek elképzelhető, hogy kissé' ügyesebbek lesznek a nyomkorászásában. Az alapvető gond az, hogy a sorokat műanyag csíkok választják el egymástól, amik nagyon kiemelkednek a síkból, tehát akadályozzák a billentyűk megnyomását. Az itteni műanyagok egyébként nem tűnnek túl időtállónak, elképzelni sem merem, hogy mi történne velük pár hónap műkörömmel való nyomkodás hatására.
A hátlap elég ízléses lett. Semmi felesleges dizájnelem nem került rá, felül található a 2 megapixeles, fixfókuszos kamera, mely egyben a gravírozott Nokia logó lakhelye is. Alul figyelget a kihangosító hangszórója, a sok lyuk ne tévesszen meg senkit, nem sztereó megoldásról van szó.
Felülre került a 2,5 mm-es jack kimenet, a fedlappal takart microUSB csatlakozó és a hátlap levételéhez szükséges pöcök, baloldalt pedig a töltő csatlakozója lapul. A többi részen nincs semmi, pontosabban a d-pad magasságában mindkét oldalon van egy kiszögellés, dizájnelem, nem több. A nyakpántot a bal alsó sarokba köthetjük.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Videón a fémes Nokia 7020 divatkagyló
-
Nokia 7510 Supernova - fém(es) küklopsz
Fémes is, fényes is, küklopsz is. Na meg Supernova. Ezek előnyök, vagy hátrányok?
-
Nokia 7100 Supernova - lötyögünk?
Innovációmentes KGST műanyaghalom.
-
Nokia 1680 - Csigabiga, gyere ki...
...a házad égő ideki!
-
Nokia 3610 - az érdektelenség szobra
Középkategóriás, szürke, kicsit hosszúkás és semmi extrát nem nyújt. Nem vonzó, nem egyedi. Csak van.
-
Nokia 6600 slide - szappan, fémből
Apró, de annál minőségibb Series 40 alapú Nokia átlagos tudással, első osztályú kivitelezéssel. Azaz majdnem első osztályúval.
-
Nokia 2680 - Nokia vagyok, ari vagyok
…vegyél meg! De előbb nem árt megtekinteni a tudást sem.
Előzmények
-
Nokia 3600 slide - átmenetet képez
Középkategóriás készülék kellemes szolgáltatáskínálattal, de 3G nélkül.
-
Nokia 6600 fold - magától nyílik!
Ugyanis mágnes van benne. Elektromágnes, vagy mi a szösz. Symbian viszont nincs, pedig a név alapján...
-
Nokia 7610 Supernova - színorgia
Hangulatérzékeny, színes, mintás… egyébként pedig egy átlagos Nokia.
-
Nokia 7070 Prism - stílust, olcsón
Prizma kagyló olcsón, kamera és zenelejátszó nélkül, alapfunkciókkal. Buta, de elsőre nem látszik rajta.
-
Nokia 5320 - játékos zene
A Nokia fiatalos külsejű okostelefonja a zene és játékrajongókat célozza meg. XpressMusic és N-Gage egy készülékben.
-
Nokia 5000 - egy átlagos fiatal
Alsókategóriás Nokia fiatalos megjelenéssel, a kategóriában eddig szokatlan nagyfelbontású kijelzővel és megapixeles kamerával.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
eBay és a PayPal: mit és hogyan? III.
Rövid leírás az internet legnagyobb aukciós old...
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.












