Gyorskeresés
Nokia 1680 - Csigabiga, gyere ki...
...a házad égő ideki!
Hirdetés
Bevezető
Nehéz az egyszeri médiamunkás élete. Amikor már-már azt gondolná, hogy 2008-ban a valamirevaló alsós modell az olyan, mint például a Philips 9@9U, akkor jön az XXL GSM és a kezembe kapok egy Nokiát, ami ráadásul színes kijelzőt is kapott, így joggal gondolhatná az ember, hogy hasonló tapasztalatokat szerez, leszámítva persze az üzemidőt, amiben, mint tudjuk, a Philips új mércét állított fel. A 1680-as bejelentése óta a feltörekvő piacok valószínűleg folyamatos örömtáncban vannak, végre a Nokia is ad a népnek színes TFT kijelzőt, elérhető áron.

A 1680, vagy teljes nevén 1680 Classic nem új modell, már áprilisban bejelentették, mára pedig már egészen komoly mennyiséget tolt ki Komáromban a gyárkapun a cég. A classic jelzőt általában azok a modellek kapják, amik egy már használatban lévő modellszámot kapnak meg ismételten. A 1680 nem illik a sorba, ezen a sorszámon ő az első, és azonnal klasszikus lett. Ha a családfát szeretnénk felderíteni, akkor komoly gondban leszünk. Nem igazán tudok más modellt elődként megnevezni, talán csak a 1650-est, bár ahhoz képest azért történtek változások, igaz, a finn óriás egyik kezével adott, a másikkal viszont elvett. Több fronton komoly előrelépés történt, vannak azonban apróságnak tűnő dolgok, amik kimaradtak. Kicsit az az érzésem, hogy a mobilgyártók úgy gondolkoznak, hogy meghatározzák, hány feature kerülhet az adott szegmensben induló modellbe, majd a modellfrissítésnél jól megkeveri ezeket, és ezzel el is készül az újdonság.
A 1680-as igen erős mezőnybe érkezett. Ha lehet, akkor a belépőmodellek terén erőltetik meg a gyártók legjobban magukat - na nem az új technológiák bevezetésével, arra ott a felvég (high-end), hanem a piacra dobott modellek számában. Az is igaz, hogy szegényes szolgáltatáskínálattal nehéz megfogni az egyszeri vásárlót, maradnak tehát a formai, színbeli trükkök, meg a jópofaság-faktor. A Nokia ehhez még hozzáteszi a brand erejét, ma is számtalanszor hallani a kérdésre válszul: milyen telefont szeretnél? Hát Nokiát, mer' azt könnyű kezelni...
Ezekkel a vegyes érzésekkel vettem kezembe a telefont, és a teszt során minduntalan egyre jobban hatalmába kerített egy érzés: mire végzek a teszttel, esküszöm, beleőszülök.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Nokia 2730 Classic: Elegáns 3G mobil 80 euróért
-
Nokia 1661 - Műanyag zseblámpa
Milyen az a telefon, amiről utólag csak ez jut eszünkbe?
Előzmények
-
Nokia N85 - a rejtett csúcsmodell
Sok olyan dolgot kaphatunk az N85-től, amire már régóta várt a felhasználó. De miért nem ez lett az N96?
-
Nokia N79 - a tudás színe cserélhető
Ha az N78 túl fenyegető, a 6220 Classic túl ronda, az N82 pedig túl rizsgombú, akkor itt az N79. Ajándék hátlapokkal, jeee!
-
A legjobb N95 koppintás...
..egyenesen Kínából, legalábbis úgy sejtjük. A külseje döbbenetesen hasonló, a belseje közel sem.
-
Nokia 3610 - az érdektelenség szobra
Középkategóriás, szürke, kicsit hosszúkás és semmi extrát nem nyújt. Nem vonzó, nem egyedi. Csak van.
-
Nokia 6600 slide - szappan, fémből
Apró, de annál minőségibb Series 40 alapú Nokia átlagos tudással, első osztályú kivitelezéssel. Azaz majdnem első osztályúval.
-
Nokia 2680 - Nokia vagyok, ari vagyok
…vegyél meg! De előbb nem árt megtekinteni a tudást sem.
-
Nokia N96 - vissza a jövőbe
Az N95 utódja végre tényleg megérkezett, mindent bele is tettek, amit csak tudnak a messzi északon. Mégis csalódás.
-
Nokia 7210 Supernova - vékonyka
Újabb Supernova készülék a finnektől. Csinos, buta, és nem túl drága.
-
Nokia 3600 slide - átmenetet képez
Középkategóriás készülék kellemes szolgáltatáskínálattal, de 3G nélkül.
-
Nokia 6600 fold - magától nyílik!
Ugyanis mágnes van benne. Elektromágnes, vagy mi a szösz. Symbian viszont nincs, pedig a név alapján...
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.








