Gyorskeresés
Nokia 7610 Supernova - színorgia
Hangulatérzékeny, színes, mintás… egyébként pedig egy átlagos Nokia.
Hirdetés
Bevezető
A Nokia időről időre (mondhatni: évente) piacra dob egy nőknek szóló készüléksorozatot. A L’Amour modellek sikeressége a jelek szerint eléggé meggyőző volt ahhoz, hogy ezt a (Jó? Rossz?) szokásukat megtartsák, s idén új néven érkezzen a hasonló dömping.
Ez a Supernova.
Nekem 95-ben a mountain bike-om volt ilyen márkájú, a legolcsóbb modellek egyike volt, ami kapható, cseh gyártmány, de természetesen ettől az élménytől megpróbáltam függetleníteni magam, amikor az egyébként 7610-es típusszámú modell a kezeim közé került.
Az XXL GSM-től érkezett cucc átvételekor véletlenül Bocha kollega is jelen volt, így már összesen hárman sandítottunk a dobozra, hogy emlékezve a furcsa billentyűzettel megáldott eredeti 7610-re, megpróbáljuk kisakkozni, hogy hogyan lett egy akkoriban csúcskategóriás Symbian okostelefonból egy ilyen kis tükrös csecsebecse. Semmi, tényleg semmi logika nincs mostanában a Nokia számozási rendszerében. Elfogytak a négyjegyű számok, úgyhogy most az elődmodellek totális letojásával, azok egykori felhasználóinak szívébe tőrt döfve, teljesen véletlenszerűen aggasztanak a klasszikus számozások mögé Slide, Supernova, Fold, Classic, Navigator és egyéb jelzőket.
Szóval Supernova. Nőknek szól.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
Videón a fémes Nokia 7020 divatkagyló
Nokia 7020: Érintésre aktiválódó rejtett kijelzővel
-
Nokia 7100 Supernova - lötyögünk?
Innovációmentes KGST műanyaghalom.
-
Nokia 3610 - az érdektelenség szobra
Középkategóriás, szürke, kicsit hosszúkás és semmi extrát nem nyújt. Nem vonzó, nem egyedi. Csak van.
-
Nokia 6600 slide - szappan, fémből
Apró, de annál minőségibb Series 40 alapú Nokia átlagos tudással, első osztályú kivitelezéssel. Azaz majdnem első osztályúval.
-
Nokia 7210 Supernova - vékonyka
Újabb Supernova készülék a finnektől. Csinos, buta, és nem túl drága.
-
Nokia 3600 slide - átmenetet képez
Középkategóriás készülék kellemes szolgáltatáskínálattal, de 3G nélkül.
-
Nokia 6600 fold - magától nyílik!
Ugyanis mágnes van benne. Elektromágnes, vagy mi a szösz. Symbian viszont nincs, pedig a név alapján...
Előzmények
-
Nokia 7070 Prism - stílust, olcsón
Prizma kagyló olcsón, kamera és zenelejátszó nélkül, alapfunkciókkal. Buta, de elsőre nem látszik rajta.
Nokia Series 40 hatodik kiadás
Nokia 7210 Supernova intenzív színekkel
Nokia 7310 Supernova hivatalosan is
Bemutatkozott a Nokia 7510 Supernova
Megérkezett a Nokia 7610 Supernova
-
Nokia 7310 Supernova - a giccs új foka
A Supernova szériába tartozó Nokia 7310 az eddigi leggiccsesebb telefon, amit valaha láttam. A hölgyek imádni fogják.
-
Mobilos operációs rendszerek: Series 40
Cikksorozatunk első részében a Nokia legnépszerűbb, Series 40-es platformját vesszük górcső alá.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
eBay és a PayPal: mit és hogyan? III.
Rövid leírás az internet legnagyobb aukciós old...
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.










