Gyorskeresés
Nokia 3610 - az érdektelenség szobra
Középkategóriás, szürke, kicsit hosszúkás és semmi extrát nem nyújt. Nem vonzó, nem egyedi. Csak van.
Hirdetés
Bevezető
Mikor leültem a gép éle, tudtam, hogy túl több mint 500 telefonteszt megírásán, egyszerűen nem ezt érdemlem. Itt fekszik előttem a Nokia 3610 fold, s körülbelül annyira érdekes és megragadó, mint egy tál zabkása. Sebaj, a zabkása alapvetően praktikus dolog, hiszen rendeltetésszerű használatával energiához juthatunk, s nem számít, hogy mennyire szép, illetőleg finom. Ráadásul nem is kimondottan drága.
De a Nokia 3610 – amellett, hogy egészen bizton állíthatom, hogy nem szép, a finomságáról pedig nem győződtem meg – nem mondható kimondottan olcsónak, többért mérik, mint a nemrég tesztelt Samsung L700-at. Praktikusnak mindenképpen praktikus, hiszen a célnak megfelel, telefonálni lehet vele, ami egy mobiltelefon esetében nem megvetendő tulajdonság.
Ám hogy miért venne bárki is Nokia 3610-et, azt nem tudnám megmondani. Rejtély, talán egy konkurens gyártó szabotázs akciójának eredménye ez a nyúlánk, szürke izé itt az asztalon, merthogy annyira tud az emberben vágyat ébreszteni, mint Kiszel Tünde, ha felvonja szemöldökét. Majd talán ha a szolgáltatói kínálatokban megjelenik, akkor esetleg kaphat olyan árcédulát, amely feledteti jellegtelenségét, úgyhogy elébe menve az eseményeknek, kértünk egy ilyet az XXL GSM-től.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Nokia 1680 - Csigabiga, gyere ki...
...a házad égő ideki!
Előzmények
Olcsó lett a Nokia 5800 XpressMusic
-
Nokia 6600 slide - szappan, fémből
Apró, de annál minőségibb Series 40 alapú Nokia átlagos tudással, első osztályú kivitelezéssel. Azaz majdnem első osztályúval.
-
Nokia 2680 - Nokia vagyok, ari vagyok
…vegyél meg! De előbb nem árt megtekinteni a tudást sem.
-
Nokia 7210 Supernova - vékonyka
Újabb Supernova készülék a finnektől. Csinos, buta, és nem túl drága.
-
Nokia 3600 slide - átmenetet képez
Középkategóriás készülék kellemes szolgáltatáskínálattal, de 3G nélkül.
-
Nokia 6600 fold - magától nyílik!
Ugyanis mágnes van benne. Elektromágnes, vagy mi a szösz. Symbian viszont nincs, pedig a név alapján...
-
Nokia 7610 Supernova - színorgia
Hangulatérzékeny, színes, mintás… egyébként pedig egy átlagos Nokia.
-
Nokia 7070 Prism - stílust, olcsón
Prizma kagyló olcsón, kamera és zenelejátszó nélkül, alapfunkciókkal. Buta, de elsőre nem látszik rajta.
Bemutatkozott a Nokia 3610 Fold
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.










