Gyorskeresés
myPhone 8890 Sense - Ebből mi lesz?
Érintős, WiFi-s, duplakártyás, kedvező árfekvésű telefont kaptunk, kezd összeállni, de még nem az igazi.
Hirdetés
Bevezető
A myPhone nevű márkát olvasóink már ismerik. Tudjuk róla, hogy kínából származik, ennek megfelelően általában két SIM-et támogatnak a készülékek, jobb híján MTK platformra épülnek a telefonok, a hazai forgalmazó (Speedshop) pedig korrekt garanciális feltételeket biztosít, többek között házhoz mennek a hibás termékért.
A cikk megjelenése után a forgalmazó és a gyártó közösen úgy döntöttek, hogy a készülék jelen állapotában nem piacképes, ezért új szoftvert készítenek, illetve változtatnak olyan dolgokat, amelyekkel a telefon megítélése a jelenleginél pozitívabbá válhat. Amint ez megtörténik, beszámolunk az eredményről, a mostani cikket tehát úgy kell kezelni, mint egy nem végleges készülék előzetes bemutatóját.
Elég izmos mennyiségű myPhone termék járt már nálunk teszten, voltak jobbak és kevésbé sikerültek, most viszont valami újfajta cucc érkezett, ami mindenképpen unikum, hiszen duplakártyás és teljes érintőkijelzővel, valamint wifivel felszerelt mobiltelefon nincs túl sok. Konkrétan a Samsung B7722 képes erre, ami most kicsivel 60 lepedő felett kapható, igaz, ebben 3G is van, míg a myPhone üdvöskéjéből ez hiányzik, ám cserébe ez feleannyit kóstál. Ami mindenképpen érdekessé teszi, ám egy kínai származású telefon esetében pár dologhoz azért hozzá kell szokni, a kérdés csak az, hogy ez mennyire okoz majd a végfelhasználók számára nehézségeket.
Az eddigi összes myPhone gép MTK platformra épült, s nincs ez másképp jelenlegi tesztalanyunknál sem. Ám az MTK is fejlődik, ez a Kínában kábé nemzeti közkicsnek tekintett chipset mára már többféle verzióban létezik, van belőle 3G-t támogató mutáns is, de a 8890 Sense is egy újabb fejlesztés eredményét tudhatja magáénak, aminek bizonyítéka a működő WLAN, a java ismerete, illetve a VGA kamerát is sikerült már meghaladni. A következő oldalakon arra teszünk kísérletet, hogy megtaláljuk arra, hogy vajon megéri-e a 30 lepedőt a telefon?
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
MyPhone 1080 duro - beszél a telefonom
Időseknek szánt, LED-es lámpával felvértezett telefon járt nálunk, egyenesen a MyPhone boszorkánykonyhájából.
-
MyPhone 1055 és 1060 - nyugdíjasklub
Szaporodnak a komolyan vehető készülékek az idősebb felhasználók számára. Kína is támad.
Előzmények
-
myPhone 8870 Teo - keleti keverék
Két SIM-es, érintőkijelzős, de a myPhone 8870 nem nagyon tűnik ki a kínai mobilok mezőnyéből. Viszont vicces.
-
myPhone 8920 - Antenna China
Analóg TV és WLAN is van a MyPhone új modelljében. Ráadásul két SIM-et kezel.
-
myPhone 8815 Foxy - dizájnra és TV-re gyúrva
A legújabb kétkártyás myPhone újszerű, már-már európai dizájnnal és beépített analóg TV-tunerrel büszkélkedhet.
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.









