Gyorskeresés
MyPhone 1080 duro - beszél a telefonom
Időseknek szánt, LED-es lámpával felvértezett telefon járt nálunk, egyenesen a MyPhone boszorkánykonyhájából.
Hirdetés
Bevezető
Aki rendszeresen olvas minket, biztosan találkozott már a MyPhone nevével. Egy lengyel illetőségű cégről van szó, a telefonokat persze Kínában gyártják. Maga a cég nagyjából két éves, ennek megfelelően még nem annyira ismert, de tudni kell róluk, hogy a készülékeikkel az alsó kategóriát célozzák meg.
Minden kezdet nehéz, igaz ez a mobiltelefon-bizniszre is: a MyPhone eddigi készülékeik nem muzsikáltak kimondottan jól, bár akadtak kellemes darabok, például a legutoljára tesztelt, idős felhasználóknak szánt 1060-as modell. Tesztalanyunk is egy ilyen készülék, azaz közismertebb néven egy nagyimobillal van dolgunk, a névben szereplő 1080 ne tévesszen meg senkit: a HD, mint fogalom messze elkerüli a telefont; ez persze esetünkben nem baj, hiszen a megcélzott felhasználói rétegnek nincs is szüksége a csillivilli képességekre. Sokkal inkább jól jöhetnek a különféle, használatot megkönnyítő funkciók, például tesztalanyunk esetében a lenyomott karakterek hangos kimondása, amely elsőre (sőt, másodszorra is) viccesen hat, azonban simán jól jöhet a dolog a célkorosztálynak.
A Speedshop-tól kapott telefon egy kellemes, letisztult külsővel megáldott dobozban érkezett, amelynek a tetején egy idősödő úriember a napba néz a kezében egy tervrajzzal; érdekes választás, az biztos. A pakk tartalmaz egy magyar nyelvű felhasználói kézikönyvet, egy microUSB kábelt, egy hálózati töltőt és egy sztereó headsetet. Utóbbiról nem tudok elismerően nyilatkozni: bár a hangereje rendben van, a hangszín nem okés, a magas és mély frekvenciákat hírből sem ismeri. Ezek mellett nincsen megkülönböztetve a dugaszokon, hogy melyik fülbe mennek, így simán előfordulhat, hogy fordítva teszi be őket az ember.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Emporia TALK Comfort - komfortosabb
A nagyimobilokra specializálódott gyártó új alapmodellt állít csatasorba, amely a korábbinál kedvezőbb áron kapható.
-
myPhone 5300 Forte - kalandvágyó nagyiknak
A myPhone legújabb, időseknek készült telefonja korlátozottan por-, csepp- és ütésálló borítással rendelkezik.
-
myPhone 8825 - az eddigi legszebb
Újabb kétkártyás készülék érkezett hozzánk a lengyel gyártótól. Az eddigi legszebb masinájuk, ráadásul elég jó is.
-
myPhone 1030 Halo vs. Emporia Elegance Plus
Az idősebbeknek szóló telefonok palettájának két végletét eresztettük egymásnak. A myPhone a legolcsóbb alternatíva, az Emporia a luxus-nagyimobil.
-
MyPhone 3380 - éjféli dupla
Filléres, kétkártyás, lengyel-kínai telefon járt nálunk, a célnak megfelel, s még extrákkal is kényeztet. Hogy miért Midnight a neve, az rejtély.
Előzmények
-
MyPhone 1055 és 1060 - nyugdíjasklub
Szaporodnak a komolyan vehető készülékek az idősebb felhasználók számára. Kína is támad.
-
myPhone 8890 Sense - Ebből mi lesz?
Érintős, WiFi-s, duplakártyás, kedvező árfekvésű telefont kaptunk, kezd összeállni, de még nem az igazi.
-
myPhone 8870 Teo - keleti keverék
Két SIM-es, érintőkijelzős, de a myPhone 8870 nem nagyon tűnik ki a kínai mobilok mezőnyéből. Viszont vicces.
-
myPhone 8920 - Antenna China
Analóg TV és WLAN is van a MyPhone új modelljében. Ráadásul két SIM-et kezel.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.









