Gyorskeresés
myPhone 8920 - Antenna China
Analóg TV és WLAN is van a MyPhone új modelljében. Ráadásul két SIM-et kezel.
Hirdetés
Bevezető
Rendhagyó leszek: ezt a telefont már egy hete le kellett volna tesztelni, de amíg volt bármi más a láthatáron, inkább azt választottam. Tudom én, hogy a myPhone termékek kuriózumnak számítanak a két SIM kezelésével, ez a mostani pedig az analóg tévés antennával és a WLAN támogatással, de egyébként ez is egy ugyanolyan MTK platformos kínai remek, mint az összes.
Csakhogy amíg korábban egy kínai fejlesztésű telefonról harsány röhögés mellett lehetett cikket írni (amit mi okvetlenül élveztünk, az eredményt pedig olykor az olvasók is), ezek a myPhone cuccok már kinőtték azokat a gyermekbetegségeket, amelyek a kínai telefonokra annyira jellemzőek voltak. Semmi vicces nincs egy myPhone készülékben, viszont ugyanarra a platfromra felhúzni a kismilliomodik készüléket nyilvánvalóan praktikus, csak kevéssé izgalmas (lásd még: Samsung TouchWiz).
A Speedshop tehát elküldte mostani tesztalanyunkat, amely a hangzatos myPhone 8920 TV Mark Pro nevet viseli, mi megkaptuk, egész méretes pakk, de igazából nincs benne semmi extra, adatkábel, egyszerű füles, töltő, különálló stylus. Árát ismerjük: függetlenül nagyjából 40 ezer forintért vihető el, ami nem a legolcsóbb kategória, úgyhogy ideje megnéznünk, ennyi pénzért mit nyújt a myPhone.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
MyPhone 1080 duro - beszél a telefonom
Időseknek szánt, LED-es lámpával felvértezett telefon járt nálunk, egyenesen a MyPhone boszorkánykonyhájából.
-
MyPhone 1055 és 1060 - nyugdíjasklub
Szaporodnak a komolyan vehető készülékek az idősebb felhasználók számára. Kína is támad.
-
myPhone 8890 Sense - Ebből mi lesz?
Érintős, WiFi-s, duplakártyás, kedvező árfekvésű telefont kaptunk, kezd összeállni, de még nem az igazi.
-
Storm Stormbringer - keletről jön-e a vihar?
Magyar termékként árult kétkártyás mobiltelefon MTK platformmal, Nokia 8800-ra hajazó külsővel.
-
myPhone 8870 Teo - keleti keverék
Két SIM-es, érintőkijelzős, de a myPhone 8870 nem nagyon tűnik ki a kínai mobilok mezőnyéből. Viszont vicces.
Előzmények
-
myPhone 8815 Foxy - dizájnra és TV-re gyúrva
A legújabb kétkártyás myPhone újszerű, már-már európai dizájnnal és beépített analóg TV-tunerrel büszkélkedhet.
-
myPhone 6651 Young - Kici, occó, eccerű
Az új myPhone nem sok újat mutat, de legalább vállalható a külseje.
-
myPhone 3370 - nyugati minőség?
A legújabb alsókategóriás myPhone anyagminőség szempontjából felveszi a versenyt nyugati társaival, ráadásul belül is kipofozták kicsit.
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.









