Gyorskeresés
Samsung B7722 - DuoS újratöltve
Kétkártyás érintőkijelzős újdonság Koreából kellemes külsővel, 3G-vel és badásodó felhasználói felülettel.
Hirdetés
Előszó, tartozékok
Bár a kétkártyás készülékek kora Európában még mindig nem érkezett el, mára eljutottunk oda, hogy a kínaiakat leszámítva nem a Samsung az egyetlen gyártó, amelyik efféle eszközök fejlesztésére és forgalmazására adja a fejét. Érkeznek majd kétkártyás finn modellek, az LG-nek már több készüléke is piacon van, ennek megfelelően az első számú koreai gyártó sem vesztegeti az idejét: úgy tűnik, hogy több évnyi DuoS-klónozás után egy valóban megújult kétkártyás masinával tudtak piacra lépni.
Rögtön eloszlatnám a tévhiteket: az XXL GSM által biztosított készülék nem a bada platformot használja, viszont kinézetében jóval közelebb áll hozzá, mint elődei, melyeken a TouchWiz 2.0 futott -amiért köztudottan nem rajongunk. A B7722-n már egy korszerűbbnek és kezelhetőbbnek tűnő rendszer fut, mely ugyan zárt, ám közelebb áll a felhasználók által 2010-ben támasztott igényekhez, mint elődje. Egy lépés, melyet a Samsugnak már egy ideje meg kellett volna tennie, de ennek ellenére örülhetünk, hogy késve, de megtörtént - nekem ugyanis voltak olyan félelmeim, hogy még évekig a TouchWiz 2.0 nevű borzalommal fogják az idegeinket borzolni. Az új modell egyébként nem csak ezért különleges, hanem azért is, mert képes a harmadik generációs hálózatokon működni - láttunk már ilyet duak-SIM-nél is, de nem sokszor.

Az átlagos méretű, fekete színű doboz átlagos tartozékokat rejtett magában. Kapunk egy aprócska hálózati töltőt, egy adatkábelt, valamint egy sztereó headsetet, a trión túl csak a szokásos papírhalmazzal találkozhatunk. Egy memóriakártyát mondjuk még belepréselhetett volna a gyártó a boxba, de panaszra így sem lehet okunk, ugyanazt kapjuk, amit a telefonok többségéhez mostanában szoktunk.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Samsung C6712 Star II DuoS - rádupláz
Újabb két SIM-es mobil a Samsung műhelyéből. Nekik ez már rutinmunka, de a TouchWiz egyre jobb lesz.
-
Samsung E2652W - dupláz a bajnok
A Champ két SIM-es, wifis verziója járt nálunk, amely kedvező árával és divatos külsejével hódíthat a kártyafüggetlen piacon.
-
Samsung E2152 DuoS - dupla dinamit
A koreaiak alsókategóriás készülékében nem az a legérdekesebb, hogy kétkártyás, hanem az, hogy 128 x 160 pixeles kijelzőjére natív Facebook és Twitter klienseket írtak.
-
Samsung E2370 - strapatelefon, kövéren
A koreai gyártó népszerű strapatelefon vonalának új tagja kis tudással és nagy akkumulátorral.
Előzmények
-
Samsung S3370 - badásodik a Corby
Corby 3G-nek is hívják, mert kicsi, érintős, de már nem csak GPRS van benne.
-
Samsung B3410 Chat - így se, úgy se
Ha van QWERTY gombsor, akkor a TouchWiz még butább, mint eddig?
-
Samsung i9000 Galaxy S - hozta, amit kellett
Badás stílusúra skinezett menürendszerrel felszerelt androidos készülék, mely bár nagyon kellemes, a világot nem váltja meg.
-
Samsung B5310 CorbyPRO - billentyűvel bővítve
Azt hittük, hogy a Corby gyerekeknek készült, ehhez képest mindenkinek ilyen van. A Samsung pedig hullámlovast játszik, billentyűzettel bővít.
-
Samsung S8500 Wave - a harmadik király
Elképesztő minőségű és sebességű készülék, melyen a Samsung saját fejlesztésű operációs rendszere fut.
-
Samsung B5722 DuoS - ami fontos, az rossz
Kétkártyás, érintőkijelzős Samsung, mely pont a legfontosabb tulajdonságokban gyenge.
-
Samsung B5702 - a méret miért nem változik?
A koreai gyártó újabb kétkártyás készülékkel örvendeztetett meg minket. A tudás és a vastagság nem változott, de így is profi.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Temérdek átnevezett GeForce landolt az üzletekben
A gyártók természetesen beneveznek a nemrég bef...
Sorcery - launch trailer
A mai napon jelent meg Európa szerte a PlayStat...
A Data Killer elektromágneses sokkolója egy pillanat alatt törli az adatokat
Fizikai károsodás nélkül, mégis brutális hatéko...
Reklámszűrőt kínál egy televíziós szolgáltató
A műholdas televíziós szolgáltató felvevőjének ...
A Google figyelmezteti a fertőzött gépek tulajdonosait
A DNSChanger által fertőzött gépek júliusban le...
Diablo III: Világrekord eladás
Megjelenése óta a Blizzard játéka mintegy 6,3 millió példányban kelt el, csak az első 24 órában 4,7 millióan jelentkeztek be a szerverekre.
VESA buszos VGA-k tesztje
Közel 20 éves VGA kártyákat eresztek össze folyadékhűtéssel, extrém tuninggal.
Csalásgyanú a Facebook IPO-nál
Az amerikai felügyeleti szervezetek vizsgálatot indítottak, mivel felmerült a gyanú, hogy nem a valós adatok alapján határozták meg a cég piaci értékét.
Hirdetés
Vodafone Smart Tab 10 kétmagos processzorral
PR
19 900 Ft kezdőrészlettel, 5508 Ft havi törlesztővel, két hónapig 8GB internettel, ha két évre a MobilNet 14 csomagot választod! Rendeld meg online, díjmentes házhozszállítással!








