Gyorskeresés
Motorola U9 - kavics, elegánsan
Formavilágra PEBL, de sokkal elegánsabb. Jól viszi a zenét, még Fergie is szereti: íme az U9.
Hirdetés
Bevezető, csomagolás
Ha azt mondom, hogy Motorola PEBL, valószínűleg minden olvasónknak dereng valami. A hivatalosan U6 néven futó készülék úgy két évvel ezelőtt szinte minden tömegközlekedési járművön, utcai plakáton látható volt, mondhatni a csapból is ez folyt. Az amerikai gyártó tehát nagy reményeket fűzött a kavicsra emlékeztető készülékhez, ám az nem hozta meg a várva-várt sikert, ezért a folytatásra is várni kellett, egészen mostanáig.

Az előd a maga nemében nem volt rossz készülék, a szaksajtó viszont joggal kritizálta amiatt, hogy gyakorlatilag semmi újítást nem hozott, mondhatni kicsit butácskára sikerült. Az anyaghasználat sem tűnt túl minőséginek, bár erre az idő már rácáfolt, hiszen sok tulajdonos azóta is nagy megelégedéssel használja a kis kavicsmotót. Ettől függetlenül a gyártónál is érezték, hogy változtatni kéne, ennek eredménye lett tesztünk alanya, az U9, amelyelt a GSM Takács biztosított. A reklámhadjáratba ezúttal itthon nem ölnek annyi pénzt, de azért azt sem mondhatnánk, hogy elaprózzák a dolgot. Az U9 "arca" egy bizonyos Fergie nevű amerikai énekesnő, aki a reklámplakáton nem a legelőnyösebb arcát mutatja, de legalább a haját szépen fújja a ventillátor.

Legnagyobb sajnálatomra az újdonságból egy Vodafone-os példányt kaptam, Live menüvel, aminek legalább annyira örültem, mint Fergie csodaszép mosolyának. A tartozékokat végigtúrva azért kicsit megdobbant a szívem, a masina mellett ugyanis találunk egy 1 GB-os microSD kártyát is, igaz, SD-adapter nélkül. A többi kiegészítő teljesen átlagos, hálózati töltő, microUSB-s adatkábel, sztereó fülhallgató, 3,5 mm-es jack adapter, négy párnácska a füleshez.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Motorola ZN5 - erre vártunk
Egy Motorola, melyről huzamosabb használat után is elégedettséggel tudunk nyilatkozni. Öt megapixeles érzékelővel.
-
Motorola W388 - a trafikból
A Motorola új alsókategóriás zenetelefonja nem mutatja többnek magát, mint ami. Talán még annyinak sem.
-
Motorola W510 - izgalom zéró
Ki tudja már, hogy hányadik ugyanolyan formájú és tudású Motorola készülék a W510.
-
Motorola ROKR E8 - laposüveg
Dizájnos zenemobil a Motorolától, egyedi és egyben érdekes megoldásokkal fűszerezve. Hátha most.
Előzmények
-
Motorola V9 - egy hatvánnyal több
A V8 sem volt piskóta, a V9 még jobb. De elég lesz-e arra, hogy feltámassza a Motorolát?
-
Motorola Q - Amerika kedvence
Lassan két éve, hogy az Egyesült Államokban piacra került a Motorola Q. Hozzánk viszont valamiért csak most jutott el.
-
Motorola RIZR Z8 - lassú víz
Új operációs rendszer, új kialakítás, mégis Motorola. A feltámadás jelei látszanak.
-
Motorola E6 - zenepingvin
Az E6 személyében újabb furcsaság érkezett szerkesztőségünkbe: egy Linux alapú, zenére kihegyezett okostelefon.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.








