Gyorskeresés
Motorola Q - Amerika kedvence
Lassan két éve, hogy az Egyesült Államokban piacra került a Motorola Q. Hozzánk viszont valamiért csak most jutott el.
Hirdetés
Bevezető, csomagolás
Májusban lesz két éve, hogy Amerikában a Motorola piacra dobta Q elnevezésű Windows Mobile alapú okostelefonját. A készülék hatalmas sikert aratott, vitték, mint a cukrot. Erre mint tudjuk, szüksége is volt a gyártónak, aki egyébként az akkoriban még működő filozófia szerint készítette el az új modellt: legyen vékony, a többi mindegy. Bejött, siker lett, mindenki örült. Ebben persze nagyban közrejátszott az ottani piac, illetve szemlélet is, tengeren túli barátaink ugyanis nem Nokia 6600-n, hanem mindenféle BlackBerry-n nőttek fel, az okostelefon szóról tehát a népeknek nem egy tojás, hanem egy palacsintasütő jut az eszébe. A Q pedig palacsintasütő, nem is kicsit.

Meglepődtem, mikor jött a hívás az XXL GSM-ből, hogy itt van egy Q akárhány. Az európai piacra szánt Q9 után egy újabb rókabőrre számítottam, fel is tettem magamnak a kérdést, hogy ugyan mit is tudnak még lehúzni az alapkészülékről. Átvételkor döbbenten láttam, hogy ez bizony a sima Q GSM verziója, melyet néhol Q8-ként emlegetnek - az alapmodell ugyanis CDMA/EV-DO kompatibilis volt, ami itthon nem igazán használható. Hogy miért most jutott eszükbe felénk is piacra dobni, azt nem tudni. Persze az is elképzelhető, hogy régóta kapható, csak én nem tudok róla.

A gépet rejtő doboz elképesztően apró, főleg egy amerikai készülékhez képest. El is képzelem, ahogy a "nagy dolgok országában" az első vásárlók sírvafakadtak, amiért egy ilyen kicsi dobozt kaptak a pénzükért. Tartozékokból pedig nincs hiány, a dobozban egymás hegyén-hátán sorakoznak a nylon zacsik, fakkok sehol nincsenek, csak a kiegészítők, ömlesztve. Kapunk 512 MB-os microSD kártyát miniSD átalakítóval, bőrtokot, sztereó fülest, adatkábelt, töltőt, leírást, CD-t, nem is kell több.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Motorola W388 - a trafikból
A Motorola új alsókategóriás zenetelefonja nem mutatja többnek magát, mint ami. Talán még annyinak sem.
-
Motorola Z10 - a fémnek látszó banán
A Z8 utódja elhagyta a sárgás árnyalatokat és a fémes anyagok felé mozdult el. Ettől még ugyanolyan furcsa maradt.
-
Motorola U9 - kavics, elegánsan
Formavilágra PEBL, de sokkal elegánsabb. Jól viszi a zenét, még Fergie is szereti: íme az U9.
-
Motorola V9 - egy hatvánnyal több
A V8 sem volt piskóta, a V9 még jobb. De elég lesz-e arra, hogy feltámassza a Motorolát?
Előzmények
-
Motorola Q9 - Amerikából jöttem...
Megérkezett a tengerentúlon rendkívül sikeres Moto Q utódja, a HSDPA-képes Q9.
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Gyors, 8 GB-os mobil memóriával frissít az Apacer
A DDR3 szabványra épülő SO-DIMM modul az Elpida...
Kémfotó az első Socket FM2 foglalatú alaplapról
Az MSI MS-7778 csak az OEM-piacot célozza meg, ...
A Leap mozgásérzékelője 200-szor precízebb a Kinectnél
Az új technológiában hatalmas potenciál lappang...
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.







