Lenovo Vibe P1m - tartós, de gyenge elem

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

Az utóbbi években nagy volt a felhajtás a Motorola körül. A korábban szebb napokat is megélt amerikai vállalatra először a Google tette rá a kezét, ám viszonylag rövid idő után és meglehetősen kedvező összegért a cég továbbadott rajta, a Lenovo pedig örömmel csapott le a lehetőségre; mondjuk azért a keresőóriás sem járt rosszul, hiszen számos szabadalom a birtokukban maradt. Viszont sokáig nem volt tiszta, hogy a kínaiaknak mi a céljuk a felvásárlással, hiszen ugyanúgy ment minden tovább, mint a régi, szép időkben. Aztán jött a bejelentés: a Motorola mégiscsak húzónév a piacon, sok-sok kedvelővel, szóval innentől a Lenovo visszább vesz az agarakkal és inkább a számítógépes szegmensre koncentrál.

Kényelmesen passzol a tenyérbe, mégsem ergonomikus
Kényelmesen passzol a tenyérbe, mégsem ergonomikus [+]

Az idei Mobile World Congress kiállításon aztán megint csavartak egyet a dolgon; itt egyébként nekünk is sikerült interjút készítenünk a cég egyik vezetőjével. A pálfordulás eredményeképpen a Motorola márka mégiscsak száműzetésre kerül, helyette lesznek Moto néven futó mobilok, valamint Lenovo Vibe készülékek is, előbbibe a felső, utóbbiba inkább a középkategóriás eszközök tartoznak majd. Ennek kapcsán jó hír viszont, hogy nyártól Magyarországon hivatalos forrásból is elérhetőek lesznek a Moto kütyük. Addig viszont például tesztalanyunkat, a Vibe P1m-et lehet megvásárolni, ami még Berlinben mutatkozott be tavaly szeptemberben. A készülék hardveresen nem váltja meg a világot, a hosszú üzemidőre koncentrál, csak az a baj, hogy mindezt kissé borsos áron teszi.

A fémszerű oldalak megtévesztőek, hiszen műanyagból készült a keret
A fémszerű oldalak megtévesztőek, hiszen műanyagból készült a keret [+]

A csomagolás színvilága gazdag, a kék dominál, a dizájn rendben van. Kibontás után legfelül a P1m-re bukkanunk rá, méghozzá egy gumis tokba bújtatva, a védelemről tehát így gondoskodik a Lenovo. A tartozékok között normál kialakítású headsetet, 2 amperes hálózati töltőfejet, valamint microUSB kábelt találunk. A készülék fekete és fehér színekben került piacra.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés