A készülék külseje és tartozékai
A tesztpéldány egy döbbenetesen kicsi, piros-fehér-Vodafone dobozban érkezett, mely hálózati töltőt, adatkábelt, sztereó headsetet és egy nagyon szép fehér színű bőrtokot rejtett. Ezeken felül találtunk egy 8 GB-os microSD kártyát a készülékbe helyezve, nem tudom, hogy ez gyári tartozék-e, ha igen, az mindenképp dicséretes.
A Magic két színvariációban létezik, nálunk a fehér járt, szavakkal nehéz leírni, hogy mennyire jól néz ki. Az Apple termékei óta tudjuk, hogy fehér színű elektronikai eszközöket gyártani mindig hálás feladat, a Magic viszont nem simán fehér, hanem hófehér, ragyog a fényben, öröm ránézni, több ismerősöm mondta, hogy ilyen gyönyörű telefont még sosem látott, pedig azért rajtam keresztül már volt dolguk igényes gépekkel. A masina mérete átlagosnak mondható, kiterjedése 117,7 x 55 x 13,7 milliméter, tömege 118,5 gramm, utóbbival elég könnyűnek mondható a kategóriájában, amiben valószínűleg az is komoly szerepet játszik, hogy a Magic teljes egészében műanyagból készült. Szerencsére a gyártó jó minőségű, kemény, tükörsima felületű plasztikokból rakta össze a gépet, melyen annak ellenére sem találhatunk illesztési hézagokat, hogy a hátlap egyszerű lehúzós-pattintós módszerrel rögzül. A készülékház formája elég különleges, az előlap szélén a perem lejt és egyben le is van kerekítve, a masina alsó része pedig felfelé nyújtózik (azaz íves).
Az előlap tetején az állapotjelző ledek közé bújtatott telefonhangszórót találjuk, alatta a Vodafone szürke logója üldögél, ezen a szépségen valahogy még ez sem zavaró. Alattuk találjuk a vékony (2-3 milliméteres) fekete peremmel körbevett 3,2 hüvelykes kapacitív TFT érintőkijelzőt, melynek felbontása 320 x 480 pixel — pont ekkora felbontása van az iPhone-nak is, csak ott a kijelző átlója 0,3 hüvelykkel nagyobb. A képminőségre egy rossz szavunk sem lehet, a színek élénkek, a megjelenített kép napfényben is jól látható. A panelt borító plexi elég kemény, ellenállónak is tűnik, nem lehet annyira erősen megnyomni, hogy a TFT elszíneződjön tőle. Alul hat gombot és egy BlackBerry gépekről ismerős golyócskát találunk, utóbbival tudunk a menüben mozogni, plusz be is lehet nyomni, a gombokhoz hasonlóan fehér színű háttérvilágítást kapott, sötétben nagyon jól néz ki. A gombok közül kettő funkciója egyértelmű (hívásfogadás és -befejezés), van továbbá egy készenléti képernyőre röpítő házikós, egy menu feliratú (mely az szoftverek almenüinek előhívására és a billentyűzár feloldására is szolgál), egy vissza nyilas (amivel értelemszerűen visszafelé léphetünk egyet a menüstruktúrában), plusz egy nagyítós, mely a Google Search-re mutat.
A hátlap is elég minimalista, egy szálcsiszolt felületű fém betétlapban találjuk a 3,2 megapixeles, autofókuszos kamerát, a szolid HTC logót és a kihangosító hangszóróját. A fehér rész közepén egy with Google felirat olvasható, alul a csuklópánt rögzítési helyéhez vezető lyuk bújik meg.
Az oldalsó részen szürkés-ezüstös sáv fut körbe, melybe nem építettek be túl sok dolgot. A masina felső és jobboldali része teljesen üres, alul a HTC ExtUSB csatlakozót és a mikrofont találjuk, balra a hangerőszabályzó gombduó került. Az említett csatlakozóba kell bedugni a töltőt, az adatkábelt és a headsetet is, az egyetlen pozitívum vele kapcsolatban, hogy miniUSB kompatibilis — egy különálló 3,5 milliméteres fülhallgatókimenetnek azért hadd ne mondjam, hogy nagyon örültem volna.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
