Gyorskeresés
BluePanther Thunder - vihar előtti csend
Egy androidos internet tablet, ami első látásra vonzónak tűnik, de aztán gyorsan rájövünk, hogy csodák nincsenek.
Hirdetés
Bevezető, tartozékok
Az idei év végére kezd felpörögni a tablet piac. Az Apple iPad, majd a Galaxy Tab megjelenése és sikerei után boldog-boldogtalan igyekszik magának egy kicsit lecsípni a tortából. A BluePanther totál ismeretlen ezen a téren, hiszen a márka a PNA navigációk világából lehet ismerős. Most úgy érezték, bepróbálkoznak egy tablettel is, ami leginkább alacsony árával próbál majd vevőt szerezni magának.
Nos, engem is feltüzelt a dolog, hiszen tabletről még úgysem írtam, tehát valahol el kell kezdeni. Az első találkozás máris kissé viharosra sikerült, ugyanis kiderült, hibás példány került hozzánk. A kütyü kijelzője totál random módon reagált vagy nem reagált a megnyomásra, a szoftver pedig már szinte a használhatatlanságig lassú volt. A Speedshop volt olyan kedves, és a kiállított példányt bocsátotta rendelkezésemre, mivel az láthatóan jobban működött.
A színes, cipős doboz mintájára nyitható, tipikusan kínai feelinget árasztó csomagolás nagy mérete és súlya ellenére nincs dugig tömve. A készüléken felül egy hálózati töltő, egy adatkábel található benne, illetve meglepetésre kapunk egy autós tartót és egy szivargyújtós töltőt, ami mindenképp kedves gesztus. Ráadásként a tartó készülékre pattintható része egyben asztali tartóként is hasznosítható.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
ConCorde Tab 7020 - jó az irány
Kimondottan alacsony árához képest meglepően vonzó paramétereket kínál a ConCorde legújabb tabletje.
-
Point of View Mobii Tablet 10.1 - félkarú robot
Ismét egy tablet, aminél az erős hardvert olyan elemekkel vegyítették, hogy a végeredményt senki se fogja megkedvelni.
-
Alcor e-Pad - van még remény
Minden eddiginél olcsóbb tablet járt nálunk. Az Alcor azonban nem áldozott be mindent az ár érdekében.
Hibás számokra küldhet üzeneteket az Android
-
Hyundai MB-9730 - agyam eldobom
Nem hittem el, hogy ilyen eszközt gyártanak, amíg nem kaptam meg. A Hyundai tabletje kínzóeszközként simán megállná a helyét.
Előzmények
-
Eken M002 MID - tablet kínai módra
Még csak nem is másolat: eredeti kínai tabletet nézhettünk meg.
-
Samsung Galaxy Tab - a tabletek másik útja
A koreaiak iPad konkurense sok dologban hasonlít az Apple sikertermékére, mégis más: kisebb, kevésbé korlátolt és lassabb.
-
Archos 5 - internet tábla Android alapokon
Az Archos 5 tulajdonképpen nem más, mint egy meghízott Android merevlemezzel, GSM-modul nélkül.
Percről percre
Világszerte elérhető a TP-Link TL-PA511 500 Mbps Powerline hálózati adapter
Gigabites portot és energiatakarékos funkciót i...
XCOM: Enemy Unknown - új videó és dátum
Új videóval és megjelenési dátummal szolgált a ...
Megjelent a GitHub windowsos kliense
A szolgáltatás gazdái főként a vállalati fejles...
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
Ez már tényleg a Minority Report technológiája
Az amerikai startup mérnökei technológiájukat f...
HD7770 + Accelero S1Plus teszt
"Silence!...it definitely won't kill you" - avagy hűtéstesztek változatos felállásban.
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.










