Gyorskeresés
Archos 5 - internet tábla Android alapokon
Az Archos 5 tulajdonképpen nem más, mint egy meghízott Android merevlemezzel, GSM-modul nélkül.
Hirdetés
Előszó, külső
Kevés készülék érkezését vártam úgy, mint az Archos 5-ét. Hogy miért? Semmiképp sem azért, mert tervezek egy ilyet venni, még csak nem is azért, mert maga a hardver olyan meggyőzőnek ígérkezett. Azért érdekelt, mert ez az egyik első olyan internet tábla/multimédiás csodagép, melyen napjaink legnépszerűbb mobilos operációs rendszere, az Android teljesít szolgálatot. A Google annak idején már jelezte, hogy rendszerüket felkészítették az efféle használatra, a nagy kérdés tehát az, hogy mennyire sikerült megvalósítani azt, amit elterveztek.
A Speedshop által biztosított tesztpéldány egy meglehetősen apró, fekete színű dobozban érkezett, melynek hátulján olyan szavak szerepelnek, mint az Android Apps vagy a HD Multimedia. A tartalom elég sovány, mindössze egy asztali tartóállványt (azaz egy darab fröccsöntött műanyagot, nem kell nagy dologra gondolni), egy microUSB adatkábelt, egy sztereó headsetet, valamint egy törlőrongyot kapunk, utóbbinak kétségkívül nagy használt fogjuk venni, de erről majd később.
A készülék méretéről bezzeg egy szó sem esik a dobozon, nem véletlenül, az Archos 5 ugyanis egy méretes darab. A nálam járt változat kiterjedése 143,2 x 78,8 x 20 milliméter, tömege pedig 286 gramm, de léteznek kisebb változatok is. Mindez azért van, mert az Archos 5 internet tabletből merevlemezzel és flash memóriával ellátott változat is létezik, a tárhely mérete előbbieknél 160 és 500 GB között mozog, míg a flash-alapú gépekben legalább 8, legfeljebb 32 GB memóriát találhatunk — utóbbiak fizikailag is kisebbek, méretük 143,2 x 78,8 x 10,4 milliméter, tömegük 182 gramm, a nálam járt tesztpéldány tehát gyakorlatilag csak a merevlemeznek köszönheti a bumszliságát. Egyéb eltérés nincs a készülékek között, közös tehát a 4,8 hüvelyk átlójú, 800 x 480 pixeles rezisztív érintőkijelző, az előlapi gombok hiánya, a hangszóró, a microUSB csatlakozó és a 3,5 milliméteres fülhallgató kimenet, valamint a kellemes anyaghasználat és a jó összeszerelési minőség.
A megjelenítő képe szép, az érzékelés a rezisztív technológiának köszönhetően nem az igazi, de a méret szerencsére elég nagy ahhoz, hogy el lehessen vele lenni. A hátlap fémből van, jól néz ki, de az ujjlenyomatokat pont annyira gyűjti, mint a kijelző körül lévő keret: nagyon. Errefelé az egyetlen említésre méltó rész az a kihúzható lábacska, melynek segítségével asztalon is meg tudjuk állítani a készüléket — ez filmnézéskor jól fog jönni. Az oldalsó területek elég sivárok, a jobboldali rész teljesen üres, felül a hangerőszabályzó gombduót és a bekapcsolásra használatos billentyűt, balra a fülhallgató és a microUSB kábel csatlakozóit, alul pedig a dokkoláskor szükséges két darab portot találjuk. Dokkolni opcionálisan vásárolható kiegészítővel lehet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
Azóta történt
-
Hyundai MB-9730 - agyam eldobom
Nem hittem el, hogy ilyen eszközt gyártanak, amíg nem kaptam meg. A Hyundai tabletje kínzóeszközként simán megállná a helyét.
-
BluePanther Thunder - vihar előtti csend
Egy androidos internet tablet, ami első látásra vonzónak tűnik, de aztán gyorsan rájövünk, hogy csodák nincsenek.
-
Samsung Galaxy Tab - a tabletek másik útja
A koreaiak iPad konkurense sok dologban hasonlít az Apple sikertermékére, mégis más: kisebb, kevésbé korlátolt és lassabb.
-
Dell Streak - nem tablet, túlmérezetett telefon
Táblagépnek hívják, pedig a Dell 5 hüvelykes készüléke egy felhízlalt androidos okostelefon.
Velocity Micro: Könyvolvasók Android alapokon
Archos 7 Home Tablet az FCC oldalán
Gyártók, szolgáltatók
Percről percre
Megjelent a GitHub windowsos kliense
A szolgáltatás gazdái főként a vállalati fejles...
A funkciókra gyúr az új GeForce driver
A WHQL minősítésű, 301.42-es meghajtó végre bev...
Ez már tényleg a Minority Report technológiája
Az amerikai startup mérnökei technológiájukat f...
Sniper: Ghost Warrior 2 - gyűjtői kiadások
A Namco közzétette a Sniper: Ghost Warrior 2 gy...
ISMÉTLÉS! - PH!TV – Fujitsu Celsius H910, nem piskóta
Ha múltkor Chokito jelzővel illettük az aktuáli...
Ismét pendrive-ok USB 3.0-n
Ezúttal két Adata, egy Kingston és két Mach Extreme modellt versenyeztettünk egymással és a múltkori mezőnnyel.
eMagyarország rátok vár
Virtuális országunknak dolgos kezekre van szüksége, hogy elnyerje régi fényét.










