Amazfit Stratos - a hosszútávfutó vagányossága

Klasszikus óraformával, önálló zenehallgatással és 5 ATM vízállósággal licitál a Stratos az Amazfit Bipre, és még maratonra is tud edzéstippeket adni.

Külső, szenzorok

A kütyücsoport, amit széles körben okosórának titulálnak, mára lényegében két klikkre szakadt. Az Apple Watch, a Galaxy Watch és az (Android) Wear OS variánsok elsősorban okosak, sokrétű adatkommunikációs képességgel és rengeteg telepíthető alkalmazással, mellesleg pedig aktivitást és egészségadatokat is követnek. A FitBit Versa és társai viszont kifejezetten a sportra termettek, komolyabb statisztikázással és testmozgáshoz passzoló felülettel, kevesebb hangsúllyal a szoftveres bővíthetőségen vagy a mobillal való kommunikáción. Ez eltérő felhasználási igények miatt alakult így, amit ismerőseimen is tetten értem: akadt, aki zsebtelefonja funkciógazdagságát kívánta karjára teleportálni, más viszont sporttevékenységhez nézett megbízható ketyerét, és egyik felet sem érdekelte túlzottan másfajta felhasználási mód.


[+]

Az Amazfit Stratos a sportra megy rá, és nem ezernyi fejlesztő bedolgozására egy hatalmas ökoszisztémában – sőt: alkalmazásparkja egyáltalán nem bővíthető. Az okos jelzőt így idézőjelesen lehet csak rásütni, viszont, amire van, azt visszafogottabb hardverrel képes lehozni, ezért olcsóbb legtöbb nagynevű riválisánál, plusz tovább bírja egy töltéssel. Nem lehet telefonálni vele, nincs válaszadás az értesítésekre, hiányzik a mélyebb Android / iOS integráció és nem virít tűéles AMOLED kijelző az óralapján. Viszont tucatnyi sportot lekövet, speciális statisztikákat közöl és úszásra is alkalmas 50m / 5ATM minősítésével. A rozsdamentes acél és polikarbonát váz, a 2,5D-s Gorilla Glass védőüveg, valamint annak kerámiaszegélye pedig kellően szívóssá teszi, hogy a természet elemeinek ellenálljon.


[+]

Napfény alatt 320 x 300 pixeles, majdnem teljesen kör alakú, transzflektív kijelzője ráadásul tökéletesen látszik, hiszen éppen a beeső fény erősít rá színes képpontjaira, amelyek ráadásul mindig aktívak, azaz karlendítés nélkül leolvasható az idő vagy a mozgásadatok. A technológia hátránya szobabelsőben világlik ki, pontosabban éppen ezt nem teszi: az 1,34”-es átmérőjű LCD modul háttérvilágítása gyér, és a kint szinte izzó színek bent meglehetősen fakók. Az automatikus fényerőről a panel alsó fertályán elhelyezett fénymérő dönt, és bár kézzel világosabbra vehető a dolog, nem javul sokat a helyzet. Valamit valamiért: aki ezt a Bluetooth 4.0 és WiFi modemmel szerelt órát megvásárolja, elsősorban odakint szeretné jól látni, bent pedig azért elfogadható a helyzet.


[+]

Ezernyi adat leolvasható egyébként a Mi Store-ból hozzánk került Stratosról – több egyidejű részlet, mint a házon belül futó Bipről. Mondjuk az aktuális pulzus, amit az optikai PPG szenzor akár folyamatosan mér, vagy csak mozgás közben. A friss időjárás, esetleg egy-egy mobilról jövő értesítés és a hívófél adatai. A telefon persze otthon is maradhat, hiszen a beépített GPS/GLONASS antennával önállóan és pontosan lehet távot, útvonalat, sebességet, lépéshosszt vagy magasságot mérni, aztán mobil vagy WiFi közelben a felhőbe szinkronizálni. Adott még a háromtengelyes gyorsulásmérő, a giroszkóp, az iránytű és a légnyomásmérő, a jelzésekhez pedig a háromféle erősséget kínáló, kellően intenzív rezgőmotor, ami mondjuk az álomból nem rázza fel a júzert. Hangjelzés nincs, ahogy a Stratos mikrofont sem kapott.

Küllem, kezelés

A Stratos amellett, hogy sportóra, nyilván divatkellék is – már abban az értelemben, hogy manapság divatos, klasszikus óraformát kapott, a méretes fajtából. A szíjával együtt 70 grammos ketyere abszolút férfikellék: AliceWake kollegina hamar lemondott a teszteléséről. Az én karom kényelmesen viselte a jelenlétét, a 22 milliméteres, fémre és bőrre cserélhető szilikonpánt pedig kellő mennyiségű lukat kapott, hogy kisebb-nagyobb csuklón stabil maradjon. Annyira pofás egyébként a transzflektív megjelenítő odakint, hogy akadt, aki nem hitte el, hogy digitális kijelzőt lát, nem analóg órát. A felület érintésérzékelőt is kapott, ami a függőleges és vízszintes simításokra megfelelően reagál, az egyes opciók felett viszont rendszeresen előfordult, hogy kétszer kellett bökni. Dupla koppintásra amúgy felvillan a háttérvilágítás és bekapcsol az érintésérzékelő.


[+]

Szerencsére minden funkciót képes helyettesíteni a három méretes, könnyen kezelhető gomb. A középső az OK, amely a főoldalon röviden megnyomva az edzésközpontba visz, hosszan pedig bárhonnan az óralapra vissza. Lépdelni az alsó-felső gombokkal lehet, plusz a felső oldja fel a képernyőzárat. Kár, hogy csuklóemelésre csak a kijelző kapcsol be, a feloldáshoz mindenképp le kell nyomni a gombot vagy duplán kopogtatni. A felső billentyűt hosszan nyomva visszalépni lehet, az óralapon ugyanerre pedig az állapotsáv gördül le felülről. Az alsó gombra hosszan tapadva az értesítések ugranak fel, de a billentyű funkciója programozható: én a terepfutás automatikus indítására állítottam. Maga az operációs rendszer, ha lehet annak nevezni, kellően egyszerű, túlbonyolított menük nélkül. Mivel pedig a Stratos aktivitáskövetésre specializálódott, kis teljesítményű, kétmagos processzormagot kapott 1,2 GHz-es órajelen, alacsony fogyasztással.


[+]

Előfordulnak emiatt késedelmek a felületen: egy másodperc a háttérvilágítás bekapcsolása, és ennek kétszerese is lehet a reakcióidő egy widgetre bökve. Cserébe az Amazfit alapműködésben (az esetemben: folyamatos értesítésátküldés, heti 2-3 GPS-es edzés és néhány widget használata) 5-6 napot simán elmegy két töltés között, aki pedig nem sportol vele, kihúzhatja egy hétig. Aki viszont napi több órát igényli a GPS-t és folyamatos pulzusmérés mellett dönt, inkább 48-72 órában gondolkodhat. Bár ez messze elmarad az Amazfit Bip üzemidejétől, általános használattal még mindig sokkal tovább bírja, mint egy naponta töltőre kerülő Apple Watch.


[+]

Kár, hogy a töltés feleslegesen macerás lett: a bölcső nem mágneses, hanem rápattintós fajta, és idétlen: nekem egy hét után is többszöri próbálkozásra sikerült csak az órát a megfelelő helyre benyomkodni. Utána a bölcső stabilan fogja közre az órát, sőt: USB végű kábelét PC-re kötve már mehet is a fájlátvitel, hiszen a Bippel szemben a Stratos önálló zenehallgatásra is alkalmas, Bluetooth-fülessel. A csomagolás a töltőegységen és némi leíráson túl csak az órára operált szilikonpántot rejti. Aki pofásabb szíjra vágyik, az alternatívákat magának kell beszereznie. Én elégedett voltam a gyári kellékkel: a Stratost sportóraként használtam, és a nyár végi, bőséges izzadás sem a bőr, sem az irritálóbb fémszíjnak nem áll jól.

Beüzemelés, sport

A beüzemelés pofonegyszerű: a legalább 4.4-es Androidot vagy 9.0-s iOS-t futtató mobilra csak fel kell dobni az Amazfit Watch appot, párosítás és a Stratos kiválasztása után pedig az órán látható QR-kódot leolvasni, a többit a két eszköz elintézi. Az alapvető testadatok megadása után be kell lépni az Amazfit fiókba, ami közösségi azonosítókkal is megtörténhet, és az app szinkronizálja a korábbi statisztikákat, ha voltak. Társítható a Strava, aki pedig másik futóappot használ, minden edzést exportálhat GPX fájlba. Emellett útvonalak importálhatók GPX-ből az órára is, amin nyomon követhetők a szakaszok és körök.


[+]

Az mobilalkalmazás főoldala listázza a napi lépésszámot, az óra üzemidejét, az aktuális vagy legutóbbi pulzusszámot és a legutóbbi alvás összefoglalóját. Ezek mindegyike részletes statisztikákra bontható, illetve heti és havi elrendezésre. Akadnak diagramok és pofás grafikonok – a pulzusadatokon felül például az is megjelenik, mikor mely pulzustartomány jelentett pihenést, bemelegítést, zsírégetést vagy mondjuk anaerob teljesítményt. A következő oldal az edzéseket részletezi típus és egy rakás adat szerint. Adott ugyebár a térkép az egyébként pontos GPS útvonalakkal (odakint 25 másodperc alatt pozicionál), az elégetett kalória, a sebesség, a tempó, a lépéshossz, a lépésgyakoriság (SPM), a pulzusadatok, a szakaszok és intervallumok részletei, valamint a magasságkülönbségek.

Edzés közben a mindig aktív kijelzős óráról rengeteg adat leolvasható, többféle információgyűjteménnyel, így a pulzusgrafikon vagy éppen az útvonalak és a körök és megjeleníthetők. Teniszedzést választva az óra felismeri és számolja az egyes ütéseket és a szervamozdulatokat, úszáskor a csapásszámot, és így tovább. Bár egy mellpántos pulzusmérő még mindig pontosabb, a Stratos pedig nem orvosi minősítésű kellék, annyira kiegyensúlyozottan mérni a pulzusszámot, hogy interval edzésre is bevethető legyen. Terem- és terepfutás, túrázás és kerékpár, medencés és nyílt vízi úszás, elliptikus tréner, triatlon, síelés és foci is elérhető a sportok listáján. Érdemes az edzéskövetést kézzel indítani, mert az automatikus felismerés nem igazán opció.

Aki komolyan venné a futást, kezdő és 5 kilométeres távtól egészen a maratonig kaphat komplett edzéstervet, amely napról napra és hétről hétre építi fel a terhelést, a távokra, a regenerálódásra és a pulzusra is odafigyelve. A rezgéses visszajelzések amúgy kellően intenzívek, hogy a megadott intervallumok során az ember a csuklójára tekintsen. Annyiból mindenképpen jobb a Stratos a Bipnél, hogy méretesebb és nagyobb felbontású kijelzője több adatot képes megjeleníteni egyidejűleg. A legrészletesebb statisztikák persze mobilon jelennek meg, és onnan lehet az edzésadatokat is megosztani. Sajnos általános edzéskövetés nincs, mondjuk a felülések, a fekvőtámaszok és a guggolások számolására. A Stratos persze számolja a lépéseket és kalóriákat, és ha aktív az állandó mérés, a pulzust is követi, csak nem tekinti az ilyen igénybevételt önálló edzésnek, és nincs felugró képernyő pillanatnyi mozgásadatokkal, amit falmászáskor elfogadtam volna.


[+]

Akad a mobilalkalmazásnak is egy apró bakija: a lépésszám, az alváskövetés vagy a pulzusmérés oldalára lépve valamiért nem jelennek meg a grafikonok alatt a friss számadatok, napi bontásra lapozva aztán mégis. Ez furcsa, de ennyi még belefér, főleg, mivel az óráról is leolvasható szinte minden, a Stratos pedig a tesztidőszakban kétszer is frissült, úgyhogy a Huaminál folyamatosan fejlesztenek. Nem lenne azért rossz, ha a kalóriaégetés mellett a kalória- és folyadékbevitelt is be lehetne táplálni, így az emésztést és a hidratálást is nyomon tudnám követni. A testtömegindex, a fogyástervek és az izomépítés oldaláról is megjelenhetnének lehetőségek.


[+]

Nem mintha kevés lenne mindaz, amit az óra és az app rögzít – én például jövőbeli félmaraton terveimhez biztosan hasznát veszem a lépésszám percenkénti mérésének (SPM), és jól jön a VO2 Max kijelzése is, ami a test által szállítható maximális oxigénmennyiséget jelöli, a statisztikákból és szenzoradatokból kihámozva. Az óra még azt is kiírja, hogy egy-egy edzés után mekkora az ideális regenerálódási idő, illetve milyen minőségű volt a heti sportterhelés az EPOC értékek alapján, ami az edzés utáni oxigénfogyasztás mennyiségén alapul.


[+]

Érdekes, hogy amíg a Stratos az Amazfit Watch mobilalkalmazást javasolja szoftverháttérnek, ami az órához hasonlóan nem tud magyarul, szinkronizálható az óra a Mi Fittel is, és az már hazánk nyelvén részletez. Más kérdés, hogy a Mi Fittel nem lehet óralapot cserélni vagy a Stratos beállításaival variálni, plusz a xiaomis app kevesebb edzésstatisztikát jelenít meg. A Mi Fit viszont felhasználóbarátabb, jobban megmagyarázza a kezdőknek, melyik érték mit jelent, és a Mi közösségben is elhelyezi a mért adatok hatékonyságát. Az igazi az lenne, ha a Huami és a Xiaomi összefésülné két mobilalkalmazását egy igazán tutivá.

Egyebek, verdikt

Kellemesen sokrétű a digitális és analóg óralap felhozatal, és akár saját hátteret is fel lehet tölteni. Már az alapvető, klasszikus is tetszetős, de a digitálisak között is akad kellemes. Az óralapokon megjelenhet a dátum, a napi lépésszám, az aktív percek, az üzemidő, a pulzusszám és sok másik adat. A főoldalról balra lapozva az edzésközpont és a napi statisztikák érhetők el, jobbra pedig a widgetek, avagy az alkalmazások. Az időjárás ötnapos előrejelzést nyújt, egy-egy napra lépve pedig tovább részletez. A pulzusmérés mellé grafikonok is járnak, a mérést azonnal és folyamatosan is lehet indítani. Beállítható még rezgéses ébresztés (a telefonnal sajnos nem dolgozik össze), akad iránytű, stopper és időzítő, megnézhetők az alvásadatok és lehetőség van zenelejátszásra is.


[+]

Külön öröm, hogy a bölcső segítségével USB-n, a WiFi modemnek köszönhetően pedig telefonról, a Bluetoothnál sokkal gyorsabbal lehet mp3, FLAC vagy mondjuk GPX fájlokat átmozgatni. A tároló 4 GB-os, aminek nagyjából a fele érhető el szabadon. Bluetooth headsetettel kombinálva otthon maradhat a mobil, és düböröghet sport közben a zene. A panelen alapból csak a léptetés és a megállítás opció, sajnos a hangerő állítást eldugták a menübe. Ha viszont a mobilon elindul valamilyen médiatartalom és van widgetje az értesítési panelen (Chrome, Play Zene, Black Player stb.), egy óralapról lehet léptetni, megállítani és hangerőt állítani. További alkalmazások az órára nem telepíthetők, ezért is vonható kétségbe a Stratos okos jelzője, plusz errefelé az Alipay órafizetés vagy a Mi okosotthon kezelése sem opció – hát annyi baj legyen.

A bejövő hívásokat az óra kijelzi, némítás és elutasítás funkciókkal. Kár, hogy fogadni akkor sem lehet, ha a rendszerhez headset csatlakozik. A Stratos az SMS-eket is kijelzi, sőt: bármely tetszőleges androidos app értesítése átvándorolhat, csak nem végtelen hosszúságú szöveggel. Néhány sornyi betűhalmaz jelenik csak meg, plusz az óráról ezekre válaszolni nem lehet. Jó hír viszont, hogy ha az ember az óráról törli az értesítést, az a telefonról is eltűnik. Akit pedig zavarna, hogy mobilhasználat közben is rezeg az óra értesítések befutásakor, beállíthatja, hogy bekapcsolt telefonképernyő mellett ne történjen ez így. Amúgy alkalmazásonként kiválasztható, mely app küldhet notit, és rezgések érkezhetnek még lustaság, alacsony akkuszázalék vagy időjárás esemény során. A esti/ne zavarj módot és a repülőgépes üzemmódot a kapcsolópanelről kézzel és adott időintervallumra bontva is aktiválni lehet.


[+]

Összefoglaló

Az Amazfit Stratos szigorúan véve nem okosóra, hiszen nem bővíthető az operációs rendszere, viszont mint sportóra, kellően eszes, rendszeresen érkező frissítésekkel. Oké: hiányzik a magyar menünyelv és a mobilértesítésekre adható válasz, ahogy telefonálni sem lehet vele, de nem is erről szól az aktivitásközpontú történet. Pontos GPS méréssel, számos sport követésével, elfogadható lépés- és pulzusszámlálással, kint kitűnően látható, mindig aktív kijelzővel és a műfajban átlag feletti üzemidővel a Stratos az edzések mellé hű társ, buzgó adatrögzítéssel.


[+]

Aki elengedi a Wear OS, az Apple Watch vagy a Galaxy Watch mobilos mélyintegrációját és széleskörű alkalmazásparkját, testmozgáshoz és napi aktivitáskövetéshez ideális társra lelhet a friss Huami óra személyében, még ha vannak is bakijai. A felület lehetne gyorsabb, az érintésérzékenység pontosabb és feloldhatna az érintésvédelem, az órát az arcé elé emelve. A kapcsolódó mobilalkalmazás is eltanulhatna még egy-két trükköt, ám ennyi kényelmetlenség persze belefér – már a férfiaknak, akik megszokták, hogy hatalmas óra csüng a karjukon. Ők az Amazfit ketyerét stabil, komfortos szíjával és előnyös megjelenésével büszkén viselik majd.


[+]

A hölgy vásárlóknak a Stratos azonban határozottan túlméretezett, ám nem csak nekik erős alternatíva a Bip, hanem mindenkinek: zenehallgatásra ugyan nem alkalmas, itt-ott pontatlanabb, kisebb a kijelzője, ugyanakkor 60 ezer forintos tesztalanyunk árának a harmadáért beszerezhető, szerényebb méretekkel és sokkal jobb üzemidővel. Nem hiányzik a GPS és a pulzusmérés, ahogy a széleskörű statisztikázás sem. Persze a Bip egyszerűbb jellem, a Stratos árszintjén pedig a FitBit Versa az ellenfél, csak éppen kispórolta a GPS-t, azt pedig az Ionic hiába tudja, problémásabb és drágább ketyere. A teljes funkciótudású Apple, Samsung vagy Huawei okosórák még kövérebb árcímkével rendelkeznek, de ez az Amazfit kütyü nem is nekik konkurencia: sportóra, sportot űzőknek, és bár a sokkoló árú Bip mellett haloványabb a plecsni, testmozgáshoz és edzéskövetéshez ennyiért is ajánlható.

Amazfit Stratos

Bone123

A tesztkészülék az Mi Store jóvoltából jutott el hozzánk, köszönjük!

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Azóta történt

Előzmények

  • Amazfit Bip - követ-kezetes

    Az Amazfit Bip különleges képessége, hogy GPS alapú helymeghatározásra alkalmas, ráadásul kiválóan, egy egészen szolid árkategóriában.

  • Bemutatkozott az Amazfit Pace 2

    A Huami új sportórája az általunk is tesztelt Amazfit Pace hibáit kívánja orvosolni, elegánsabb küllemmel és kiterjesztett tudáslistával. A Pace 2 olcsó és víz alatt is használható.

  • Amazfit Pace - futni kéne vele még pár kört

    IP-védelem, GPS, giroszkóp, pulzusmérő, kint felizzó kijelző és okosfunckiók – látszólag mindent tud a Xiaomi/Huami sportóra, ám szoftveroldalról befejezetlen a történet.

Hirdetés