Hirdetés

Befutott az Android 15 első fejlesztői verziója

A Google nagy vonalakban vázolta, mire lehet számítani a várhatóan ősszel bemutatkozó új rendszerrel kapcsolatban.

A szokásos ütemben készül az Android következő főverziója, amelynek első fázisa a Fejlesztői Előzetes (Developer Preview). A korai SDK egyelőre vázlatosan körvonalazza az újdonságokat és fejlesztési irányt, lehetőséget biztosítva a keretrendszerhez való alkalmazkodást, de az adatbiztonság, rendszerstabilitás és teljesítmény fokozásán kívül például olyan konkrét funkciókra is számíthatunk, mint a részleges képernyőfelvétel és megosztás (adott alkalmazás vagy annak egy részének rögzítése/megosztása kép vagy mozgókép formájában) vagy a LED segédfény intenzitásának manuális szabályozása a kamerák használatakor.


[+]

A fejlesztési fázisok a szokásosak, a már elérhető Fejlesztői Előzetest az első béta verziók követik áprilistól, a kész rendszer publikálását pedig a Platformstabilitási szakasz előzi meg, ami jó esetben júniustól esedékes, viszont innen akár több hónapot is igénybe vehet a végső verzió közzététele. És általában szokott is. A Fejlesztői előzetes a Pixel 6, 7 és 8-as szériára érhető el, illetve a Pixel Tabletre és Pixel Foldra.

Azóta történt

Hirdetés